Szűz alak! kit ifju lelkem
Hű feléül álmodott,
Ah de kit kegyetlen végzet
Kínaimra alkotott –
Szép szemednek’ a’ mióta
E’ rideg szív rád talált,
Mért borongnak úgy sugári?
Mért lövelnek rám halált?
Míg fedezve fátyolával
Képed úgy mosolyga rám,
Mint mosolyg égről szelíd hold
Felleges nap’ alkonyán;
’S mint a’ gyenge berki rózsa
A’ setét völgy’ oldalán
Bokra’ harmatos öléből
Fejledése’ hajnalán. –
Addig tündér termetednek
Még imádnom bájait
Engedéd, ’s nem ellenezted
Szenvedelmem’ árjait;
’S kellemidre hogy ha loptak
Gerjedésim csókokat,
Bár pirúlva, szűz szemérmed
Elszivelte lángjokat.
’S addig ébren édes álmot,
Alva édes életet
Álmodoztam, ’s áldtam érte
Sorsomat ’s a’ végzetet.
’S most mióta égi képed’
Földi mását fellelém,
Angyalarczod egy mosolygó
Fénysugárt se’ vet felém.
Egy habot sem a’ negédes
*Csábító, elbűvölő.
Szép kebel’ hóhalmai,
Mellyeket rég’ hullámokká
Forralának lángjai.
Lyányka! kebled’ rejtekében
Nincs ha szítva érezet,
Melly viszontagolja lángom’
’S üdvezítsen engemet,
Ah fedezd-el újra képed’
Fátyolának éjibe,
És varázsold vissza lelkem’
Álmaimnak évibe.
Csalj-meg újra, bár örökre,
Csak csalárd szép ajkaid’
Régi nyájas ál kegyelme
Oltsa szívem’ szomjait.
’S majd úgy ébren édes álmot,
Álva édes életet,
Álmodozva, áldom ismét
Sorsomat ’s a’ végzetet.
Náray.
