Aurora. Hazai Almanach.
Elektronikus kritikai kiadás

Midőn valamelly népnél a’ szenvedélyek felzudúlnak, midőn egy, több mint száz esztendős viadalma polgárnak polgár ellen a’ hazát szertetépi; ’s egy idegen uralkodó a’ zűrzavart használja, éleszti ’s fegyvereit a’ törvényes hatalomnak ellen szögzi, illyetén erőszakos küzdés nagy charaktereket nevel, jeles tetteket szül: de tiszta embert, kit a’ körűle eláradt ’s talán önmaga által ontott vér meg ne mocskítana, ki a’ lángokból, mellyek körűle dühödtek tisztultan, miként az ásbest, válna-ki, a’ szem igen is ritkán találhat. – Végén a’ tizenhetedik századnak, a’ magyar történetek’ egyik legszomorúbb évszakán, egy illy tüneményt látunk felsugárzani. Zrínyi Ilona az; korának legdicsőbb egyszersmind legszerencsétlenebb asszonya. Bár milly vétkesek voltak legyen férje’ mozgalmai, csudálást és dicséretet érdemel ő, hogy a’ szerencse’ mindennemű változatin keresztűl inghatatlan hív maradt; minden földi gyönyöreit feláldozta, ’s elhagyatván mindentől hanyatló boldogságaért, egyedűl küzdött.

Gróf Zrínyi Péternek Frangepán Katalinnal három gyermeke volt. Boldizsár, Auróra Veronika, és Ilona. Auróra Veronika kisded korában elhalt.^* Ilona, kinek gyermekéveiről semmit sem tudunk, 1643-ban született. Atyja 1665ben a’ trencsényi fürdőkben mulata, hol Vesselényi a’ nádor, Rákóczi, Nádasdi és Frangepán is jelen voltanak. Itt szövődött azon öszveesküvés, melly magyarországot nagy inséggel, a’ nevezetteknek pedig hármát hóhérpallossal büntette. Jelenségeül jövendő sorsának Ilona az öszveesküvés’ gondjai között jegyeztetett-el Rákóczi herczeghez. A’ következő évben pedig minden gondolható fénnyel ünnepeltetett a’ menyekző. Csendben ’s észrevétlenűl folytak-el néhány évei Ilona’ életének, ’s ezek lehettenek talám legszerencsésbjei. Ez idő alatt szüle egy leány ’s két fiú gyermeket; a’ fiúnak egyike korán elhala; amazokról még leszen emlékezet. Azon kor’ szokásihoz képest Ilona napa, özvegy Sophia herczegné, született Báthori leány, volt a’ ház’ asszonya. Egy kemény, állhatatos, a’ császári udvarhoz hív ’s Leopold által tisztelt asszony. Lakhelye Munkács’ vára. Fijának kevéssé a’ menyekző előtt adta által birtokai’ kormányát, de még mindég olly nagy befolyással reá, hogy mint Cornelius mondja „anyja iránt való tiszteletből tenné, miket a’ szerelem ’s rényért kell vala tenni vagy nem tennie.” Az özvegy herczegné gyanítá fijának az öszveesküdtekkel szövetségét ’s ön pályáját már előre kimérte. Azon időben midőn Zrínyi Péter, Frangepán és Tattenbach készületöknek közepette elfogattak vala, tört-ki Rákóczi is. Magához csalván Stahrenberget, a’ tokaji várnagyot, mulatság’ ürűgye alatt, mint foglyot letartóztatá, reménylvén Tokajt imígy könnyű szerrel hatalma alá hódíthatni: de az őrsereg’ vitézi ellenállása megsemmisíté reményét. Rákóczi, kinek egy sebes, sokat igérő győzedelemre vala szüksége, elhagyván Tokajt Munkács elébe huzódott azon szín alatt, mintha anyját látogatni volna szándéka; de Sophia elzárta előtte kapujit, mert pártütővel, mond, nincs dolga. Rákóczi újra Tokaj ellen fordúlt; azonban a’ hír megérkezék, hogy Zrínyi, Frangepán és Tattenbach elfogattak legyen; ’s így látván Rákóczi, hogy a’ császári fegyvernek magát szerencsével ellene szögzeni lehetetlen, kérte anyját, hogy érette az udvarnál vetné közbe magát. Sophia egy jesuita által eszközlé azt, kit udvarában tartott, ’s az hihetőleg Kis Péter volt, ki később mint az ő testamentoma’ végrehajtója jelen-meg. Annyi kegyelmében állott ő első Leopoldnak, hogy az, ki a’ pápa’ kérelmére Zrínyi- és Frangepántól kegyét megtagadá, Rákóczit még csak fogságba sem tetette. Rákóczi valódilag öszveengesztelődött az udvarral ’s minden lehetőket elkövetett, hogy a’ lázadást önnön birtokaiban csendesítse: de a’ halál nem sokára elragadta őt háznépétől ’s az újonnan közelgető pártmozgalmaktól. (1672)

Ilona a’ két gyermekkel most napánál vonta-meg magát Munkács’ várában, melly ekkor a’ körűle fekvő hegytartománynak kulcsa gyanánt tekintetett; ’s igen természetes volt, hogy a’ háborgók ennek birtokába jutni leginkább ahítoztanak. Mert a’ pártok’ lelke még mindég zajlott, bár a’ lázadók’ fejei elhulltanak. Apafi erdélyi fejedelem leve most támaszok, ’s Teleki, a’ fejedelem’ egyik kedvencze, csak hamar Munkács előtt termett ’s felkivánta azt; de a’ herczegné, ki erre már elkészülve vala, visszaverte az ostromot. Forgách Miklós, Vesselényi Pál és Ispán Ferencz is körűlfogták azt: de nem eléggé előlátva, nem eléggé vigyázólag. Katonájik rablották a’ környéket, a’ herczegné pedig használván ez alkalmat kirohant ’s széllyel szalasztá őket. Nem sokára Tököli Imre jelent-meg Munkács előtt. Egy férfiú, mind személyes tulajdonai által jeles, mind romános viszontagságai által érdeklő; jártas mindennemű fegyvergyakorlatokban; szelíd, vagy vakmerész, mint a’ környűletek kivánták; nagy és deli; lélek, ügyesség és tudománnyal teljes, magyar, latín, német és török nyelven hasonló könnyűséggel szóló, ’s a’ császári udvarnak kisded korától nevelt ellensége. Mint tizenöt évű ifjat az ellenség atyjával, Tököli Istvánnal, egy várban ostromlotta ’s midőn annak megtartása felől többé nem lehete remény, Imre asszonyi ruházatba öltözve szökött Erdélybe. Ott nagy hivatalokra emelkedvén eléggé erősnek érzette most már magát magyarországot Leopold uralkodása alól kiragadhatni. 1678 megjelent Tököli Munkács előtt. Rákóczi herczegné elébe küldötte az őrizet’ egy részét, Boldizsár Ilona’ testvére volt velök. Makacs viadal támadt volt, mellyben végtére a’ herczegné’ hadai megfutamodtak, ’s Boldizsár fogságba esett. Midőn Tököli a’ maga táborát Munkács előtt kiterjesztette még alig álmodá Ilona, hogy sorsa az övéhez kötve legyen, pedig ahoz ezen szempillantat óta elválhatatlanúl lánczolva volt. Tököli a’ helyett hogy, mint várni lehete, Munkácsot ostromlaná az öreg herczegnétől Ilona’ kezét kérte; de olly választ nyert vala, hogy az udvar’ jóváhagyása nélkűl Ilona’ sorsa felett semmit nem lehet végezni ’s Tököli visszatért Erdélybe. Mikép szabadult legyen meg Zrínyi fogságából bizonytalan, némellyek szerint nagy áron váltotta meg magát; hihetőbb azonban mások’ bizonylata, hogy Tököli szabadon bocsátván őt Ilonához kérő gyanánt használta.

Bátori Sophia jelenté az udvarnak Tököli’ kivánságát ’s tanácslá annak megengedtetését, mert Tököli, úgymond, az által hihetőleg oda fog hajlani, hogy ellenséges mozgalmairól lemondjon. Maga az erdélyi püspök, Sebestyén András is, ki elküldetett Tökölivel alkudozni ’s őt Kapiváron, legnagyobb szerencséjének közepette találta, épen midőn a’ portának követe a’ Sultántól igen hizelkedő üzeneteket hozna, bizonyítá, hogy Tököli kész minden ellenkezésekről egészen lemondani, ha atyjának birtokait visszakapja ’s Ilonát hitvesűl vennie megengedtetik. Az udvar méltónak látta az ügyet komolyabb fontolásra venni. A’ házasságot nem látszott javalni Tököli’ hatalmának ezen szövetség által leendő nagyobbodása; félni lehete, hogy Tököli’ engesztelődése csak színlett, ’s remény mutatkozott, hogy a’ dolog határozatlan válaszok által tartóztathatik; ezekhez járult még, hogy Tököli protestans, Ilona pedig catholica vallású volt. Ellenben megengedhetőnek mutatták azt: Tökölinek önnön igérete, hogy ennekutána nyugton maradand, ’s a’ hihetőség adott szavának megtartása felől, mert a’ hadi szerencse alig leszen képes neki több javakat adni, mint a’ mennyit ezen házasság által fáradság nélkül nyerend; végtére annak reménye is, hogy ezen házasság tőle a’ lázadókat örökre elfogná idegeníteni. Erősíté továbbad az udvar’ véleményét e’ következő eset is: Tököli Teleki’ leányával, Apafi Miklósnak ifjan maradt szép özvegyével, jegyben volt, ’s már gyürűk is váltattak vala, midőn Tököli Ilonát megkérette ’s a’ Teleki’ leányának a’ jegyet visszaküldé. Teleki szerfelett megboszonkodék. Bethlen mint egykorú hiteles író és szemtanú mondja: „A’ magyar seregek’ feje, kik Erdélyben kerestek menedéket mindenek ajánlottak, hogy Tökölit Telekivel öszveengeszteljék; Teleki, Rédei Ferencz ’s én a’ székelyekkel Somlyó felé vonultunk ’s egy színlett engesztelődés látszott is közöttök: de soha illy kellemetlen, bizalmatlan vendégséget nem láttam.”

Nem alaptalanúl reménylték tehát a’ császári tanácsnokok, hogy Tökölit ezen házasság által a’ pártosoktól örökre elszakasztják. ’S így elvégeztetett a’ házasság’ jóváhagyása. Báró Saponara egy lelkes, barátságos, művelt és tréfás ember, ki Tökölivel még szatmári igazgatóságakor öszveismérkedett volt, 1682ben elküldetett, hogy az engedelmet Tököli’ házasságára megvigye ’s szelídsége által a’ szíveket megnyugtassa.

Saponara Tökölihez jövén elmondotta mi egészen más gondolkodással legyen a’ császár, mintsem a’ háborgók vélik, ’s mint czéloz minden igyekezete egyedűl csak oda, hogy az országnak nyugalmat és békét szerezzen, ’s mint kész minden illendő kivánságokat betölteni. ’S hogy bebizonyítsa szavait nem üres hangoknak lenni végtére azt mondá: mit legforróbban ohajtasz azt hozom neked a’ császártól, ’s midőn Tököli tovább kérdené mi legyen az? Saponara elmondotta, hogy a’ császár megengedi Ilonát nejéűl vennie, ha ő viszont táborát eloszlatja, az országgyülésnek engedelmeskedik, ’s a’ törököket oda birja, hogy a’ fegyvenyugvást ismét húsz esztendőre megújítsák. Innen láthatd, mond Saponara, milly becsben tart a’ császár, hogy illy nevezetes esetben megkülönböztetve téged kiván használni. Tököli valóban érdekelve volt, elismérte hibáját ’s igérte, hogy azonnal Budára utazván az ottani basa által a’ fegyvernyúgalom meghosszabítását kieszközlendi.

Öszvekelését Rákóczi’ özvegyével nem halasztá továbbra Tököli, ’s ez által Munkácsnak urává lön.

Ezen időszakaszba esik egy történet, melly Ilonát nem kevéssé lepte-meg. Ilona’ testvére Boldizsár Bécsben a’ császári udvarnál volt; megjelen azonban egy ember Erdélyben, ki magát gróf Zrínyinek adja-ki. Oláhországból jött vala Brassóba. Oláhországban gróf Zrínyinek tartatott ’s Erdélyben is sok tisztelettel fogadtaték. Többek között egy agg nemes, igazgatója egyik várasnak az oláhszéleken, házába fogadta őt, sok költséggel segíté, hogy az országban méltóságához illőleg jelenhessen-meg. Jövetelének híre nagy zavarba hozta az erdélyi herczegeket. Apafi, az erdélyi nagyfejedelem, nem akarta magát hirtelenkedőleg elhatározni, Ilonához követet külde; az idegent pedig, bár némelly kétségek támadtanak iránta, Fogarasig hagyta jőni. A’ kalandor eléggé vakmerész volt megjelenni: de itt álorczája lehullott. A’ valódi gróf idősb fogott lenni nála; a’ magyar ’s német nyelv azon felűl, mellyeket Zrínyi beszélt, előtte idegen volt, ’s az Ilonához küldött követ is végtére megérkezék. Ilona válaszolt, hogy testvére Bécsben a’ császári udvarnál van; a’ nemes, ki reá olly sok pénzt pazérla, szégyen és boszúból minden további kímélet nélkűl bilincsbe verette őt. Most tehát meggyóná történetét.

Gróf Glavics volt Dalmatiából, ’s eredetileg a’ velenczei respublica’ alattvalója. Bátyjainak egyike, kinek Konstantinápolyban nevezetes dolgai voltak, magával vitte ezen ifju embert, akkoron még mintegy 13-14 évűt, ’s a’ dolog minden várakozást meghaladva négy egész esztendeiglen huzódott. Ez alatt bátyja meghalálozott ’s ezen ifjat illy tömérdek várasban, (kivevén néhány basát, kikkel az öreg dolgainál fogva öszvefüggésben volt,) csaknem minden ismeretség nélkűl hagyta-el. Ezeknek egyike megszánta az elhagyott ifjat, házához vette ’s csaknem esztendeig táplálta; de ezen időközben az ifju szerelmi szövetségbe keveredett egyikével a’ basa’ asszonyainak. Hogy ezzel öszvejöhessen, egy kertfalat kellett általmásznia ’s azt a’ basa észrevette. Hogy a’ haláltól megmenekhessék, eltökélé a’ szökést, ’s néhány kalmárokhoz kapcsolván magát azokkal Belgrádba ment, hol csak hamar megtudá, hogy nyomoztatik, azért a’ kalmárokat tovább követte szinte egészen oláhországba, itt egy oláh nemes gróf Zrínyi fija gyanánt fogadta őt ’s magánál tartá néhány napiglan; ’s minekutána a’ portától oláhország’ fejedelméhez parancsolat jött volna egy bizonyos idegen elfogatása ’s Konstantinápolyba küldetése iránt, ’s a’ nemes azon idegennek személyes leirásában saját vendégét ismerné-meg, értesítette őt a’ dolog felől, sőt segédeszközt nyújta, hogy Erdélybe szökhessék. Ez a’ kalandos rege Erdélyben hitelt nyert ’s a’ nemes, ki az ál Zrínyit békóba verette, Dalmatiába küldött, hogy a’ mondottak iránt bizonyos legyen. Való volt e a’ rege? ’s az úgy nevezett gróf Glaviccsal mi történt legyen? nem tudatik.

Ha egy ál Zrínyi illy zavart okozhatott az erdélyi udvarnál, mennyive inkább tehette azt a’ valódi gróf Zrínyi. Boldizsár Munkácsra jött volt huga’ látogatására ’s közel egy hónapig mulatott. Ilona bátyja’ egyszerű utazásmódját nem találván háza’ fényéhez elég illőnek – csak egy kocsin ’s kevés kisérettel jöve – gazdagon, mint csak hozzá ’s magához illőnek vélhette, felkészíté őt; de Bécs felé visszautaztában alig ment egy napi távolra, ’s a’ háborgóknak egy serege reá rohanván kifosztotta. Tanácskozott azon felűl e’ rabló csoport, ha a’ grófot életben hagyja e? Végre győzött még is bennek a’ Zrínyi név iránt való tisztelet, ’s fogva Erdélybe vitték, hol a’ Fejedelem őt illendőleg fogadta.

Zrínyi szerfelett magas termetű volt, annyira, hogy midőn másokkal szólott meghajlania kelle; lelkes egyébiránt ’s olly igazság szerető, hogy azt még ellenségi is vallanák. Erdélyben mindent elkövettek, hogy a’ császár’ pártjáról elvonják, de sem azon tisztelet, mellyet iránta mutattak, sem atyjának általok szünet nélkűl emlékezetébe hordott vége, nem voltanak képesek hívségét megtántorítani. Egyedűl a’ franczia udvar’ ügyei biztosának, Reverend apátnak, nyilatkoztatta-ki, hogy ő ugyan soha sem fogja a’ császárnak igért hűséget megszegni ’s a’ háborgók’ pártjára kelni, ha azonban az ezredesi hivatal, mellyet kért vala, tőle megtagadtatnék, a’ franczia királynál fogna szolgálatot keresni ’s ezzel egy számos, a’ fejedelemtől rendelt kísérettel visszautazott Munkácsra.

Minekutána az egykorú írók, kik a’ pártosoknak kedveznek, Zrínyi’ hüségét öszvehangzólag bizonyítják ’s ellene panaszolnak, a’ dolog minden kétségen kivűl van.

Tököli férfilag folytatta most hitvese’ ’s gyermekei’ ügyét. Egy jeles példája maradt-fenn azon korból az udvar’ kedvezéseinek, mellyekkel Tököli iránt viseltetett. A’ kassai Jesuiták az öreg Rákóczi herczegnének nevezetes számú pénzt kölcsönöztek volt; valamint szinte a’ pázmáni Collegium is, a’ pénz’ kamatja rég óta nem fizettetett. A’ Jesuiták felmondották volt a’ tőkepénzt Ilonának, ’s királyi parancsot eszközlének-ki, mellynél fogva pénzöket beszedhessék. Értésére esvén Tökölinek a’ dolog azt felete, hogy környűleti^* ollyanok, mellyekben nagyobb számú pénzt fizetni nem képes; a’ törvények szerint pedig háborgó időkben pör nem folytathatik; ’s azért várják-el békén míg az ország’ nyugalma helyre áll; ellenben, ha őt tovább is háborgatni szándékoznának tudják meg, hogy hatalmában sok mód áll, mellyekkel könnyen eszközölheti, hogy tetteiket megbánják. Illyetén bizonytalanság közt a’ Jesuiták az udvarhoz folyamodtanak, ’s kérték a’ császárt, hogy törvény’ szokott folyamatját ne tartóztatná, ’s a’ számokra költ parancs’ erejét méltóztatnék meghosszabbítani. Leopold császár a’ dolgot komolyabb tanácskozás alá vette; ’s a’ prímás, cancellárius ’s egyéb nagyok, kik megkérdve voltanak, tanácslák a’ császárnak, hogy a’ dolgot szelid móddal intézze-el, mert Tökölit háborgásitól egyedűl nője’ iránt való szerelme tartóztatja vissza, ’s úgy látszik, hogy adott szavát meg is tartandja: ellenben, ha hitvese’ jószágai a’ Jesuiták’ részére elfoglaltatnak, újabb nyugtalanságoktól lehet félni; legczélirányosb volna, a’ Jesuitáknak adott parancsot visszavenni, a’ kamatok’ fizetése iránt mindazáltal háromheti határidőt engedni, a’ tőkepénz’ letételét pedig jobb időkre halasztani. De minekelőtte ezen, a’ császár által is jónak itélt feltétel, foganatba vétethetnék, Tököli már háborgások közzé vala vegyűlve, mellyek csak az ő egészleni elhanyatlásával végződtenek.

Az igen hihető, hogy Tökölinek több ízben ismétlett nyilatkoztatása, minden háborús kívánatokról lemondani, ha Ilonát nőűl vennie engedtetik, valódi volt, de környűletei, mellyekbe előbbeni pártmozgalmai keverték, olly neműek voltak, hogy belőlök egyébként nem bontakozhatott ki, hanemha önnön akaratja ellen ismét lázadást támaszt vala. Cserei Mihály ezen történetekkel egykorú, ’s az udvarnak kevesbé kedvező, következőleg, mihelyt bizonyítványa a’ lázadók’ ellen szól, hitelt érdemlő iró, az udvarnak most említett határzása után a’ következőket függeszti: „Tököli önnön részéről kész volt békén maradni: de kapitányai kik szegénységekből fegyver által emelkedtek-fel, leszólták, mert Tököli háborgásaival felhagyván többé nem fogtanak vala rabolhatni. Ne higyen mondának ők a’ császár’ igéreteinek, hanem elkezdett ügyét isten’ segedelmével folytassa. Nem csak 13 vármegye, hanem rövid idő alatt egész ország övé leend.”

Tököli nem állhata ellent a’ körüle lévők’ unszolásinak, ’s mielőtt az udvar’ elhatározása a’ mondott dologban végbe vitethetett volna, már az ellenkedések kitörtenek.

Tököli ostrom alá fogta ’s megvevé Kassát, mellyhez Ilona Munkácsról nevezetes segédűl volt. Helyen kivűl van itt, hogy Tökölinek kezdetben nyert győzedelmei, vagy ügyének későbbi szerencsétlen fordulata kimerítőleg mondassanak el. Szathmár, Szendrő, Lőcse és Fülek kezébe estek, ’s midőn Caramusztafával Bécs’ falai előtt állana, kivánságai teljesedését csaknem valónak tartotta. Oktalansága a’ török vezérnek az ostrom előtt és közben, szabadítá meg a’ fő várost, ’s a’ félholddal Tököli’ szerencsés csillagzati is elhalványodtak. Megvett várasai lassanként a’ császárhoz visszaestek ’s végtére, midőn a’ törökök eléggé elvakulva, és saját hasznok ellen Tökölit bilicsbe vetették, Eperjes és Kassa is megadák a’ császáriaknak magokat, ’s Caprara, ki Kassát megvette volt, készületeket teve Tököli’ fő lakhelyét Munkácsot ostromlani.

Munkács – mai is nevezetes erősség – Ilona’ idejében megvíhatlannak tartatott. A’ mocsároktól körűlvett váras egy széles sáncczal ’s nevezetes bástyával volt védve; közepette a’ várasnak emelkedett-fel a’ vár egy meredek sziklán; három rendbéli bástyák lépcsőleg kősziklára építve ’s egymástól mély árkokkal elválasztva, szinte egy hármas erősséget képzettek. Egyetlenegy kapu volt a’ felmenetelre, ’s hozzá az ösvény keskeny és meredek a’ kősziklába vágva, ’s egykép alkalmas, hogy az őrsereg’ lakhelyeűl vagy élelemtár gyanánt szolgáljon. Nem ok nélkűl hitte tehát Tököli övéjit itt legbátorságosb helyen lenni. A’ nagyszámú várőrzők leghivebb frigyeseiből állottak ’s nője, Ilona, volt a’ főkormányzó.

Caprara 1685 jelent meg a’ váras’ falainál ’s felkérte azt Ilonátol. Ajánlotta neki levele által, hogy férje’ szerencsétlenségét, mint példáját a’ pártütők’ felett uralkodó isteni büntetésnek tekintvén, adja-meg magát. A’ grófné azt válaszolta, hogy férje’ fogságáról semmi bizonyost nem tudhatni, el kell a’ következést várni, mert gyakorta a’ vélt szerencsétlenség nagy szerencse’ kútfeje szokott lenni, ő tehát férje’ inségéből még szerencsés fordulatot reményl. Nem tudja, milly alapon épűl azon hír, hogy ő fogva Konstantinápolyba vitetett legyen, holott saját levelei ellenkezőt bizonyítnak ’s azt mondják, hogy ott iránta minden tisztelet mutattatik. A’ mi végtére a’ törökök’ béke-feltételeit illeti, mellyeket a’ császár elébe terjesztettek ’s mellyeket a’ Caprara említ, azokba ő nem keveredik, Tököli a’ portánál^* van, kinek mind reá mind gyermekeire gondja leszen. Illy környűleteknél fogba reményli, hogy a’ császár fegyvereit nem fogja asszony és árvák ellen fordítani, kik erő ellen erőt szegzeni nem képesek, ’s egyedűl ártatlanságokban ’s a’ császár’ nagylelkűségében kereshetnek pártfogást; kéri Caprárát, hogy az ellenségeskedéssel, mellyek sem az ő, sem császárja’ dicsőségét nem emelik, hagyna-fel. ’S azzal végzi-be: balúl ne vétessék, hogy sem Patak^* ’s a’ többi helyek’ elvesztése, sem a’ háború’ bajainak félelme nem képesek őt arra birni, hogy férjének ’s gyermekeinek mindent ne tegyen, a’ mit tennie lehet ’s tennie szent kötelesség.” Caprara a’ várat körűlvette, a’ herczegnét ’s hozzá tartozójit dob és kürtszó között lázadóknak hirdette, mellyre hatvan ember a’ munkácsi őrizetből a’ császári hadhoz általment.

Caprara Caraffának ellenére, ki azt tanácslá, hogy körűlsánczolván éhséggel (mert csak ez által lehető a’ bevétel,) vegye-be Munkácsot, a’ várast mindenfelől lövette. Egy bomba Ilona’ ebédlő teremébe esett épen midőn asztalnál ülne: de személyes veszedelme sem rettente-el a’ fejedelemnét; mindenhol a’ legsürűbb fegyverropogások között is jelen volt; az ő szelleme ’s eltökéltsége bátorította-fel vitézeit. A’ hatvan szökevény’ példája által megtanítva a’ kapukat legbiztosbjaira bízta. Hogy katonájit minden gondoktól felmentené, leveleket mutatott, mellyeket a’ mint mondá, Tökölitől veve, hol az, szabadultának, a’ Sultán’ kedvezéseinek ’s kevés idő mulva leendő megjelenésének hírét adja. Voltak legyen ezen levelek költöttek, vagy valódilag Tököliéji, a’ katonaság’ buzgalmát igen táplálták. Kirohanások gyakorta semmisíté-meg az ostromlók’ munkáját. Egy ízben hatszázan ütöttek-ki az ellenségre ’s a’ császáriak legjobb ostromkészülete rontatott-le ’s egyszersmind háromszáz embert vesztettek. Hijába rekeszté-el Caprara a’ patakot, honnan az ostromlottak vizöket merítették, esővíz pótlotta-ki ’s elegendően a’ hijányt. Midőn végre a’ császáriak néhány alkalmas helyen magokat megerősítvén, a’ falakat rongálni ’s a’ sánczokból a’ vizet kieregetni ’s ostromhoz készülni kezdének, a’ herczegné több hegypatakokat, mellyeket az akkor olvadozó hó igen megáraszta, igazított az árkokba, a’ tartós eső mindazonáltal felette gátlotta az ostromlottak’ munkáját. Ez alatt Caprara Bécsből segedelmet kért; de egyszersmind a’ herczegnét is felszólította, hogy a’ császári bocsánatot fogadná-el. A’ levél’ hozóját igen illetlenűl fogadták az őrtisztek ’s még reá tüzeltettek is. A’ herczegné mentegette ezen viseletet^* levelében ’s jelenté Caprárának, hogy egy lengyelországba küldött követ’ visszajövetele előtt magát semmire elhatározni nem fogja.

Az ostrom’ ötödik hónapjában a’ fejedelmi nő öszvehivatta az egész várbeli őrsereget, melly még 4000 emberből állt ’s ágyúdörgés között megújítá eskét a’ várat utólsó vércseppig védelmezni. Caprara nem sokára parancsot vett, hogy az ostrommal egészen hagyna-fel.

A’ nagy úr egy diszes öltözettel ajándékozá meg Ilonát azon vitézségért, mellyet a’ hosszú ostrom alatt bizonyíta.

Szabadon érezvén magát a’ herczegné, fő gondja volt férje’ hanyatló hatalmát felsegélleni. Egy Nádasdi grófné ’s egy más magyar dáma, mindkettő Tököliné’ barátnéja, Kassára vették magokat (1686 év’ vége felé) azon szín alatt, hogy a’ császárnak hóduljanak, tulajdonképen pedig, hogy Tököli’ ott lévő régi barátival ezen erős város’ megvételéről tanácskozzanak. Azonban a’ várnagy szándékokról hírt vett, mindkettőjöket elfogatta, értesítvén a’ császárt is a’ dolog felől. A’ herczegné, ki az említett két asszonysággal egyet értett, gr. Caraffa a’ császári hadak’ felföldi vezérének azt nyilatkoztatá-ki két követe által, hogy magát megadja, csak három hónapi fegyverszünet engedtessék az alkuvásra. Caraffa nem hitt neki ’s a’ követeket azon válasszal utasítá vissza, hogy kivánságát a’ császári tanácsosokkal közölje. Ilona megbosszankodván hogy ajánlása megvettetett, a’ háborgásokat megújította ’s húsz falvat azonnal tűzbe boríttatott.

Végre Caraffa maga ment Munkács alá azon szándékkal, hogy azt éhség által vegye-meg. Sátorok építtettek köröskörűl, hogy a’ sereg, télen és nyáron ott maradhasson. A’ várkapu előtt, az ágyúk’ körén kivűl, vizárkokkal körűl sánczolt tábort ütött a’ várbeliek kirohanásaik ellen. Hogy kivűlről ne ütnének reá, ’s hogy minden közösülést elvágjon, mindenkor 300 lovag volt a’ környékben elosztva, kik mindenről hírt adának vezéröknek. A’ dolgoknak illy szomorú helyhezetében a’ vár elveszendő volt, ha az ostromlók kivűlről el nem űzetnek. A’ herczegné mindenfelé küldözte követeit segédért, a’ törökökhöz nevezetesen, kik Munkács megtarthatását igen ohajtották. De azon törökök, kiktől egykor Ásia ’s Europa reszketett, nem voltanak többé ’s a’ fáradhatatlan Tököli lomha készületeiket nem sürgethette. Ezen kétséges állapotban írt Ilonának, küldene egy papot Rómába a’ közbenvetéseért, azon igéret mellett, hogy ha a’ császárnál kedvező feltételeket eszközlendene nemcsak catholica hitre tér, de mindenkép azon lesz, hogy a’ nem-catholikusok megszünjenek. A’ levél számokkal íratott ’s kulcsa Ilona’ kezében volt; egy más kulcs kisebb fontosságú esetekre Absalonnak Tököli’ cancelláriusának kezében, ki egy buzgó protestans ’s az ő meghittje vala. A’ levél ennek adatott által; ő a’ herczegnétől a’ kulcsot kérte, ki nem gondolván, hogy a’ levél fontos lehessen, általadta azt. Tököli’ szándéka igen meglepte Absalont; felindúlva vallása ’s talán önnön javáért is elvégzé magában, hogy urának megengesztelődését a’ császárral megelőzi, hitszegése által. A’ dolgot azonban Radicsnak a’ várnagynak segéde nélkűl nem vihetvén véghez közlötte vele szándékát. Mindketten hason gondolkodásmód által frigyesűlve megigérték Caraffának, hogy a’ herczegnét a’ vár’ feladására kinszeríteni fogják, ha őket némelly általok meghatárzott hasznokról bizonyossá teszi. Caraffa mindenekben megegyezett. Ez órától a’ katonáknak kelletinél bővebben osztatott-ki az élelem, egy nagy rész pedig eltitkoltatott. ’S így történt hogy Radics jelentheté Ilonának, hogy az őrseregnek már csak két hónapra van élelme, következőleg jelen az idő, hogy egy kedvező egyezésről gondoskodjék, különben kénytelen leszen utóbb a’ legkeményebb feltételeket is elfogadni. Ilona Caraffának jelenté, hogy kész a’ várat átadni, de egyenesen a’ császár’ kezeibe. Caraffa azt válaszolta, hogy néki teljhatalma van a’ megegyezést végbe vinni. A’ herczegné annyi időt kért, hogy férjéhez, vagy Erdélybe követet küldhessen: de Caraffa sürgette az átadást, mert Tököli egy török segédhaddal Nagy-Várad mellett állott, ’s bár tél közepe volt könnyen megpróbálhatta a’ vár’ felszabadítását, ’s a’ kérést nem akarta megengedni: Tököli, úgymond, mint pártütő polgári tekintetben nem él többé ’s így hozzá követ nem mehet. Több napi alkuvás után végre ezen pontokban eggyeztek meg a’ felek: Minden munkácsiak általányos botsánatot nyerjenek; a’ fejedelemné’, Rákóczi’ gyermekei’ ’s minden jelenlévők’ birtokai visszaadatnak, valamint szinte azon távolévőké is, kik nem Tököli’ pártjából valók ’s kincseiket írásaikat ’s egyeböket ótalom miatt Munkácsra vitték; Ilona Bécsbe menend, ’s a’ várast a’ császár’ engedelme nélkűl oda nem hagyja; a’ császár lesz gyáma Rákóczi’ gyermekeinek; a’ herczegné Tököli’ ’s ennek hívei’ kincsét ’s minden értékét általadja, azon tiszteletbeli jelekkel egyetemben, mellyeket Tököli a’ törököktől nyert vala. De midőn a’ herczegné a’ békekötést aláírná, állhatatossága elenyészett ’s keservesen sírt. 1688. Januárius’ 15-kén lön Munkács’ feladatása.

A’ kötés’ pontjai, némelly apróbb sértéseket, mellyeket mind a’ két fél engede magának, kivevén, hiven megtartattak. Klobusiczki Ferencz Zemplény’ alispánja küldetett az Athnaméval ’s Tököli’ törökczímereivel Bécsbe. Tököli’ kincsei olly csekély számmal valának minden várakozás ellenére, hogy lovakat, kocsit, pénzt Ilona’ ’s gyermekei’ bécsi útjára a’ császár’ pénztárából kelle szerzeni. Ilona Bécsben Orsolya’ apáczájihoz^* adatott. A’ gyermekek’ gyámjává pedig maga helyett Kolonich érseket nevezte. Az ifjú Rákóczi’ neveltetése a’ prágai Jesuitákra bízatott, húgaé Juliánnáé az említett apáczákra Bécsben. Rákóczi későbben nagy hírre jutott; húga generál gróf Asprémont-Reckheimhoz ment férjhez. Most az Asprémont nemzetség^* csak asszonyi ágban él. Ilona, ki Orsolya’ szűzeinél maradt, hijába ismétlette kérelmét hogy férjéhez bocsáttassék, az csak három év múlva (1691) engedtetett-meg, váltságúl tudni-illik Heister generálisért, ki Tökölinél fogva volt.

Tizenkét évet élt férjével Ásiában. Itt hullt le örömeinek végső ’s talán legdrágább levele; fija tudniillik, kit házassága’ első boldog idejében Munkácson Tökölinek szüle, meghalt. Maga 1703. követte gyermekét Februárius’ 18-d. Temetése volt Konstantinápolyban a’ Jesuiták-nál. Benier, egy franczia pap, jeles theolog és mathematicus ezen síremlékkel tisztelte-meg:

Benne halt-ki négy legnagyobb ház, mellyeket a’ három utólsó század’ történetei felmutathatnak. Testvére volt az utólsó Zrínyi; anyja az utólsó Frangepán; napa az utolsó Bátori; második férje az utólsó Tököli. A’ Rákóczi nemzetség pedig unokájában dőlt-ki.