(Parodia Lantos’ szerelmére.)
*
A’ lantos szerelme Kisfaludy Károly költeménye (az 1823-as Aurorában jelent meg), a jelen – ezt parodizáló – szöveg pedig Szalay Benjamin álnéven szintén Kisfaludy Károlyé.
Csak földi kény, melly az időt emészti,
Tükörben él, ’s a’ hold’ szarvára ül,
Ez Pontyi’ nagy szivét gyors lángra készti,
Ha jót hörpent a’ kancsó’ öblibül;
De a’ késő bút csak akkor tenyészti,
Ha lelke fogyni kezd erszényiből,
’S a’ Szép, ki olly sokat, szépet igére,
Hitetlen símul gazdagabb’ melyére.
Furcsa kény az, melly Pontyit huzza vonja,
’S gőzzel hizlalja sovány életét;
Minduntalan más szépnek pillanatja
Vágyokra költi kitömött keblét.
Mi szépet tud sebten elmondogatja,
Bár annak maga sem hiszi felét;
’S ha erre a’ kedves csókot ád néki,
Meghallják azt honja’ minden vidéki.
Minden utszában jár egy ideálja,
De vágyása mindenütt el nem sül,
Azért ő azt csak messzirül csodálja,
’S pápaszemmel módisan frigyesül.
A’ szép’ házáig nyúl akkor a’ pálya,
’S ha elfárad egy szegletkőre ül,
’S mint a’ kis macska tejfeles fazéknál,
Ugy ólálkodik a’ szép ablakánál.
Édes-magához tartott bizodalma
Szívét csapongó gőggel élteti.
Szeret, ha bár atya’ vagy férj’ tilalma,
Kakastüzzel odábbra döngeti.
E’ bús emléknek az marad jutalma,
Ha sorsát bús rímekbe öntheti.
’S a’ recensensek bár miként lármáznak,
Versében a’ szív ’s az indulat fáznak.
Így sok kosárt, mellyet buzgón elzára,
Dallá farag kobozza’ hurjain.
Sóhajtva néz a’ kedves’ birtokára
Mosolygja bár Az másnak karjain.
Nem csügged ő, sőt írt lel fajdalmára,
Olcsó nyelvek’ magasztalásain.
’S míg a’ fület sérti zengési bája,
Bús hitelezők morognak reája.
’S ime! segédet hoz alkalmi ének,
Mert sok erkölcsöt hintnek hangjai,
’S mint annyi pillangóit érdemének
Tovább adják a’ gyávák’ szavai.
Tágosabb útat nyit már szerelmének,
Ha nőttön nőnek földi javai.
Hizelkedve lép nagyok’ küszöbére,
’S büszkén magának repkényt csap fejére.
’S a’ mit teremtve mások munkáiból
Nagy készséggel összelopott vala,
Valóság lészen részeg álmaiból,
’S megnyilt neki a’ hirnek hajnala;
Előlép mint denevér lyukaiból,
Hogy más érdem süllyedjen általa,
És választott kedvese a’ dicsőnek
Lenne siralma minden ismerősnek.
Szalay Benjamin.
