Itt e’ halmon nézlek téged mosolyogva,
Mint csapodárkodol általellenemben;
Mutasd meg hát azt is mit érzek keblemben?
Árnyékold-ki szívem’ csendesen dobogva;
Vagy édes könnyeim’ némúltan zokogva
Ábrázold-ki nékem mint állnak szememben,
Milly nagyság van eddig lángérzeményemben
Szerelmem’ legelső órájától fogva? –
Lásd, mind ezeket mutatni nem tudod!
Így hát termetemnek óriásszárnyai
Tanítnak hogy pályád csak ok nélkűl futod;
Nem! ott közelgnek az éj’ hollószárnyai –
’S te tűnsz, példakép’ hogy mi is elenyészünk,
’S mulandó valókból örök árnyak lészünk!
if. Kapuy Károly.
