Lakja zárva kedvesemnek,
Szómra nem jő felelet,
Tán szabadba csalta őtet
A’ virágos kikelet;
Szép pihenni, álmadozni
A’ liget’ hüs árnyain,
Arra szállok, ott lesem meg
Titkos andalgásain.
’S im zöldjébül a’ bokornak,
Reszkető tüz ég elém;
Ő az, ő az! lángszeméből
Hű szerelme int felém!
Kéjlobogva szállok arra,
Ah de játszi fénye mul,
A’ midőn a’ napsugára
Kék hegyek közé vonul.
Ének ébred bús panasszal,
Olly szelíd, olly szelleti;
Ő az, ő az! engem hívnak
Bájhatalmu zengzeti.
Szívdobogva szállok arra,
Ah de léptem’ zajlatán
Némul a’ dal és felettem
Elröpűl a’ csalogány.
Félig rejtve, illatajkkal
Rám mosolyg egy gyönge kép,
Ő az, ő az! nyájas arcza,
Mint pirul, mi égi szép;
Őt ölelni szállok arra,
Ah de vérzik hő kezem –
Rózsa volt, és képzetimnek
Csak tövísit érezem.
Kisfaludy Károly.
