Vad Óceánnak mély hullámain
Vergődöm én és küzdöm a’ szelekkel;
’S ah, képed minden este, minden reggel,
Felém leng a’ két hajnal’ szárnyain.
Szelíd Remény! jobb kor’ szebb napjain
Mosolygva jöttél lángoló szemekkel,
De most borongatsz barna fellegekkel,
Mint búcsuzó hölgy férje’ karjain.
Idv néked így. Ha mindent elvesztettem,
Ha tengerhabként duzzad bánatom,
Ne légyek elhagyatva, légy mellettem!
Ím újra vészek’ árján hányatom.
Süvöltve röppen a’ vihar felettem,
’S remegve száll rád végpillantatom.
Kölcsey.
