Isten! áldd-meg a’ Magyart
Jó kedvvel, bőséggel;
Nyujts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Balsors a’ kit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e’ nép
A’ múltat ’s jövendőt.
Őseinket felhozád
Karpat’ szent bérczére,
Általad nyert szép hazát
Bendeguznak vére;
*Mundziuch (a Bendeguz névalak elíráson alapul) hun nagyfejedelem Attila apja a mondai-krónikás hagyomány szerint, melyet leginkább Kézai Simon gesztája (Gesta [Hunnorum et] Hungarorum, 1282-1285 között) közvetített tovább az utókor számára. (vö. KFV. 724.)
’S merre zugnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád’ hősmagzatjai
Felvirágozának.
Érttünk Kúnság’ mezejin
Ért kalászt lengettél,
Tokaj’ szőllővesszejin
Nektárt csepegtettél
Zászlónk’ gyakran plántálád
Vad Török’ sánczára,
’S nyögte Mátyás’ bús hadát
Bécsnek büszke vára.
Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
Elsujtád villámidat
Dörgő fellegedben;
Most rabló Mongol’ nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd Töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.
Hányszor zengett ajkain
Ozman’ vad’ népének
Vert hadunk’ csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenn fiad,
*Saját, tulajdon gyermeked. (KFV. 731.)
Szép Hazám, kebledre;
’S lettél magzatod miatt
Magzatod’ hamvedre!
Bujt az Üldözött, ’s felé
Kard nyul barlangjában;
*Rejtekhelyén, búvóhelyén. (KFV. 733.)
Szerte nézett, ’s nem lelé
Honját a’ hazában;
Bérczre hág és völgybe száll,
Bú ’s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
’S lángtenger felette.
Vár állott, most kőhalom;
Kedv ’s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, síralom
Zajlik már helyettek;
’S ah, szabadság nem virúl
A’ holtnak véréből,
Kínzó rabság’ könnye húll
Árvánk’ hő szeméből.
Szánd-meg, Isten! a’ Magyart,
Kit vészek hányának,
Nyujts feléje védő kart
Tengerén kínjának;
Balsors a’ kit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e’ nép
A’ multat ’s jövendőt.
Kölcsey.
