Idyll.
Vértes’ völgyeiben czirkálgata Kende napestig
A’ vadlakta sürük’ közepén, de nem ejthete zsákmányt
Fürge, ’s ügyes máskor sereget halmozni vadakból;
Ügytelen ő mostan, ’s szomorún ott fekszik az ernyős
Cser’ töviben,
*Az árnyas csertölgy alatt.
vadüző dárdája leütve fejénél,
Tőrei bomlottan heverésznek szerte az ingó
Szálu füben, karjára füzött gyors sólyma is orrát
Szárnya alá rejtvén bokor ágon vesztegen üldel.
Jő tegzes Talabor kutató vizslákkal azonban,
Társa vadászatban Kendének, ’s melleje dülvén
Első ejti szavát a’ búsongásba merülthöz.
Talabor.
Illy gyönyörű estvén, ó Kende, henyélve hogy ülhetsz?
A’ tölgyek’ sudarát csak alíg ingatja az alkony’
Szelleje, ’s hallod e a’ völgynek forrása mi kedves
Csörgedezéssel foly? makkot ropogtatni kibúvik
Sűrü bozótjából a’ vadkan, szarvasok, őzek
Illatozó fűvekre ’s hüves forrásra sietvén
Könnyü szökésökkel meg-megzördítik az aljas
Bokrokat. Ím’ az üdő kedvez, jer Kende vadüzni.
Kende.
Csendes az est, torkos hurosok’ repülése suhogni
Messzire elhallik, ’s a’ hulló asszu levelkék
Neszt ütnek, legjobb ez’ üdő a’ lesben ülőknek;
Nem nekem: ó Talabor hagy most kényemre nyugonnom,
’S azt mire kedvemnek nincs ingere, tenni ne kisztess.
Talabor.
Vaj! mi baj ért téged? Karczos lön e durva tövistől
Könnyü inad, vagy üzés közben sziklára botolván
Térdeidet sinled?
Kende.
Nem karczos durva tövistől
Könnyü inam, sem üzes közben sziklába nem ötlém:
Más, Talabor, más ok, nem testem’ sérve
*sérülése.
pihentet
E’ cser alatt engem. Lebegő tündéres alakban
Már szemeim’ régóta csalá egy karcsu leányka,
Majd a’ csergeteges völgyben szedegetve virágot,
Majdan amott az alágördült sziklára felállva
Andalog ő egyedül, láthatni piroslani kezdő
Hajnali fénynél őt, és a’ langy alkonyi szélben.
Ah de miként a’ harmatozó felhői szivárvány
Fut, ha felé közelítni sietsz, ő ugy futa tőlem.
Csak ma – de balgatag én, nem tudtam bírni hevemmel,
Csak ma közelge idébb hozzám, ’s én messze ijesztém.
Talabor.
Mondd, mondd Kende, mikép volt az? mert hallani vágyom.
Kende.
A’ mogyorósban amott császár madarakra kiraktam
Tőreimet, sólymom féldárda vetésnyire tőlem
Nyugvék a’ csemetén, mellynek kapkodja lecsüggő
Ágait a’ csermely, halk csend terjenge körűlem.
Mig én lesben ülök, suhogást sejdítek amonnan
Jönni közelb hozzám, ’s ő volt, a’ karcsu leányka.
Ah de mit ér ismét vesztét felujítni szivemnek?
Talabor.
Abba ne hagyd szavadat; miesett, már monddsza, továbbad?
*A továbbiakban.
Kende.
Félve körül nézé a’ völgyet, mintha veszélytől
Tartana, ’s lassudadon, lépdelve közelgete nyugvó
Sólymomhoz, karjára vevé, ’s czirogatta szelíden,
A’ pázsitra leült azután ’s kínálta patakból.
Mint dobogott mellem, mikor őt koszorúba virágot
Látnám szedni ’s vadász madaramnak fűzni nyakára.
Leshajlékomból kicsuszám, ’s lappangva közelgék
A’ sürü gallyasban hozzája, de – fergeteges szél
Mért nem zugtál most? – neszemet hallotta, sikoltva
Felriadott, ’s eltünt, jeleit sem hagyva nyomának.
Nincs orom e’ bérczen, mellyről nem lestem azóta,
Nincs sudarasb gyertyán, se sürübb gallyakat övedzett
Tölgyfa derék, de haszontalanúl! ő nem jöve többé.
Talabor.
Kende, zavarba hozasz, csalogat minapóta naponnan
Engem is egy kegyalak, jön, fut bujdosva előlem.
Kende.
Mit szólál Talabor? csalogat? mondjadsza miképen?
Talabor.
Játszadozik csaholó ebeimmel, hogyha feléje
Vizslatnak; minap is, hogy két őzborjat üzék fel
Bokros alomjokból, ebeim körülötte hizelgtek,
’S a’ fiatal két vad távol menedékre elillant.
Kende.
Tréfa beszédet téssz Talabor, ’s csapodárnak akarnád
A’ lyányt festni; minő hát köntöse ’s leple, ha láttad?
Talabor.
Mint ég’ kéke lebeg, lebegett kék köntöse térdig,
Leple reczés, havazó teljes lábszára födetlen,
Csiklandós talpát kötözé puha bőrbe galanddal.
Kende.
A’ lepel és köntös küljegy, ’s nem dísze csak egynek,
Termete ’s arcza minő? millyen szeme, ’s fodra hajának?
Talabor.
Mint teli hold a’ ritka ködön, vagy gallyakon által
Hinti ezüst fényét: kitünék téjarcza
*Tejfehér arca.
azonkép
A’ recze fátyol alól; de bogár e, kökény e, vagy égi
Kék szeme, nem vehetém addig ki, szemölde szivárvány
Boltra hajult ’s kitünő, liliom deli homloka ’s tiszta.
Termete karcsu, nyulánk, teljes, szögfodrai lengnek.
Kende.
Untig igaz. Talabor te gyanúsnak látszol elöttem;
Hajnal előtt, e’ völgyben imitt, hol járni szokásod
Nem vala, mit keresél? íved megeresztve lelógott
Oldaladon, se’ vadászdárdát markodba szorulni
Nem láttam, sem ebet fürkészni csaholva körűled.
Talabor.
Álnok Kende, minap te lopád el fecske kopómat
’S küldni ajándékúl akarád a’ karcsu leánynak.
Nem tudom, azt véled? haza jött még az nap, irás volt
Kis szerelem valló leveled feltüzve, nyakörvén.
Kende.
’S most mi közöd vélem? mért hágsz ki vadászi körödből?
Szarvasok, őzek után küldesz szép csörge patakhoz
Nemde ravasz? tölgyest mutogatsz, ’s makkozni kibúvó
Vadkanokat, ’s te magad lyánykára leselkedel addig.
Talabor.
Én ugyan azt tehetem, mert ejte ma sok vadat ívem;
Nem te is, a’ ki előtt kényén elballag az őzfi,
Hasztalanúl hányod dárdádat szarvas ünőkre,
’S éjre üres táskával inalsz kalibádba nyugonni.
Kende.
Bár mit tégy, de hiába teszed, mert ő szeret engem
’S mást kivülem senkit, tudom azt többféle jelekből.
Talabor.
Sőt kivülem senkit, tudom azt többféle jelekből.
Vagy mi jelet tudsz mondani szólj, ’s az enyémre figyelmezz.
Kende.
Tölgylombokból van rakogatva kis éji tanyácskám,
Zöld ’s eleven mindég, mert a’ szép lyányka naponkínt
A’ fonnyadtakot elszedi, és felujitja frisekkel.
Talabor.
Míg ő nem kedvelt, szoktam hörpölni marokból
A’ csermely folyamát, mostan hárs szíjra akasztott
Vájt kéreg poharam, mellyet készíte az édes.
Kende.
E’ cser alá járok délben kipihenni kevessé,
Lássd e’ gyönge mohát ő hordta fejemnek alája,
’S völgyi virágokból fűzött koszorúkat ez ágra.
Talabor.
Most, ha szakad, vagy megtágul kanyar ívemen a’ hur,
Nem szoktam felhuzni magam, ama’ tölgyre akasztom,
Látja az édes lyány, ’s a’ hurt tegzemre feszíti.
Kende.
A’ minap új leshelyt választék, honnan az ót is
Láthattam, százszor közelített puszta tanyámhoz,
’S könyvei gördültek, vélvén eltüntem örökre.
Talabor.
Szarvas borjat üzék ma egész a’ messze nyilásig,
’S a’ nyires’ aljában leütém dárdámmal, azonban
Visszatekintek ’s ím’ őt látom jönni nyomomban.
Kende.
O Talabor ne boszonts, ’s szünjél számlálni az álnok
A’ csapodár lyánynak játékit, vajmi csalékony
A’ szerelem ’s vak rabjaival gyakran árnyat öleltet.
Talabor.
Légyen akár tündér, vagy légyen játszi leányka,
A’ ki csal igy bennünk; még is, vaj! kellemes érzés
A’ szerelem, ’s édes, ha epeszt is, hordani lánczát.
Itt hallgattanak a’ versenygő ifju vadászok,
’S lassu zörej támadt a’ tölgyfa harasztban utánok,
Dárdájához amaz, de emez kap ivéhez azonnal,
’S a’ képzelt vad után mereven bámulva megállnak;
Mert két lyányka szalad lejtő lebegéssel előlök,
Testvérek, köntösre ’s nyulánk termetre hasonlók.
Kis nefelejtsekből koszorúkat fontak az ifjak’
Fekve után álló tölgynek derekára, ’s reá volt
Kendével Delilán, ’s Talaborral metszve Jolánka.
Czuczor.
