SZILÁGYI ÉS HAJMÁSI.*
Szilágyi Mihály hadvezér, kormányzó, Szilágyi Erzsébet testvére, I. Mátyás király nagybátyja, illetve Hajmási László temesi főispán; szomszédos földbirtokosok, mindketten ültek török fogságban a mondai színezetű hagyomány szerint (a bővebb háttérért ld. VMÖM. 2., 312–316.)
A’ harcz kitört, a’ harcz lefolyt:
Két bajnok úrfiak,
Szilágyi ’s Hajmás Sztambulon*
Isztambul, a Török Birodalom központja.
Rabságra juttanak.
„Rabság! nehéz láncz! hős karom,
Miért nem vagy te szabadon?”
Csak ebben agg, csak ezt nyögi
Hajmási lánczain;
De társa dall, ’s bút édesít
Enyelgő hurjain:
„Ma éve honn vigan valék,
Most rab, lelánczolt martalék”
„Ma szűletésem’ napja van:
Szép húgom, közttetek.
És agg apám, és agg anyám
Nem örvendezhetek
Ma éve honn vigan valék:
Most rab, lelánczolt martalék.”
Czászár leány ezt hallja fenn
Szép Leila egyedűl.
Szánat sohajt el ajkain,
Szemében szánat űl.
És a’ mit lát, és a’ mit hall,
Ah mind szerelmi vágyra csal.
Az est ’s az éj jő, ’s álma nincs,
Haj! ébren álmodik.
Ágyát mosolygó fájdalom
’S kétes remény vetik.
Szemérme hű; de szerelem
Suttog: szép Leila jer velem.
Mély a’ fogolynak lakhelye
Setét falak között;
Fénylő teremből a’ leány
Most abba költözött
Sugár leány, ah szép leány,
Szebb négy világon nincs talán.
„Hitedre azt ha mondanád,
Hős ifju, hogy szeretsz,
Megoldanám e’ lánczodat,
Kit búsan méregetsz,
’S szép honn felé hős karodon
Mennék veled hű hajadon.
„Ölellek” hős Szilágyi szól:
„Oh lány, te égi szem.
Csak a’ mint hozzád hű leszek,
Úgy áldjon istenem.
Szép honnban virrad hajnalom,
Szép honn felé vár nyúgalom.
Titkon szerződik a’ leány
Arany nyit zárakat.
Kihozza rabság’ mélyiből
Vitézlő ifjakat.
Ólban három mént váltanak
’S lovat, lovászt lesujtanak.
Éjfélben és éjfél után
Olly bús olly néma az ut.
Két hős köztt holdnál a’ leány
Sebes rohanva fut.
„Atyám, atyám ne várj reám,
A’ szép magyar föld lesz hazám.”
Harminczadon ’s vámok között
Az ifjak mennek át.
Pogány mez rajtok, nyelvöken
Hordják pogány’ szavát.
„Hová, hová török vitéz,
’S te fénysugár, te gyönge kéz?”
„Szerencse-kísértők vagyunk,
Szerencse jár velünk.
Az egri farkasok közé
Csatára készülünk.
Felelnek ők; de Leila fél,
Remeg, mint parton nyárlevél.
Sztambul felől bús hír repül,
Zendülnek vámosok;
De küzdve két ifju halad,
Utat nyit kardvasok.
„Végy jó reményt szép hajadon:
Magyar kar áll őrt pártodon.”
Csaták között a’ pálya fogy,
Még nem fogy a’ csata.
Fölkel a’ hirre Vajdaság,
Jön villogó hada.
Vajdák utól, Vajdák körűl,
Futással út nem rövidűl.
Mint párducz a’ két ifju küzd,
A’ villám kard peneg
És, isten úgy akarta, itt
A’ Vajdák estenek.
Szigetben*
Szigetváron.
sírva Leila vár, Mint árva fészken kis madár.
Ő sírva így panaszkodik:
„Egek, mi puszta hely!
Nagy búmmal e’ vadonban ah
Hová bujdossam el.
Miattam most a’ hős szivek
Vajdák’ vasán elvérzenek.”
„De meghalok hős ifjakért:
Sírhalmom e’ határ,
És síratóim farkasok,
’S lesz dúló vad madár.
Atyám, atyám, ne várj reám,
Bűnért setét föld lesz hazám.”
Siralmi közt a’ gyönge lányt
Hős ifjak így lelik,
És gyöngygyé a’ köny, a’ keserv
Örömmé változik.
Mint ifju repkény kerti fán
Szilágyi’ karján csügg a’ lány.
Szigetből a’ leányt viszik
Magyar határ felé.
Zúgó Dunának partjain
Megy útok fölfelé.
’S alattok a’ vész’ mezején
Tajtékot turva, vág a’ mén.
Setéten most Hajmási szól:
„Itt a’ magyar határ.
Bajtárs, megállj! nem érhet itt
Török’ hatalma már.
Víjunk meg ketten, ’s a’ leány
Azé legyen, ki győz csatán.”
„Nem úgy, vitéz felem, nem úgy”
Szilágyi válaszol.
Van nőd honn, van két szép fiad,
Te meg nem válhatol.”
És sír a’ lány: „ah engemet
E’ bajvivástok eltemet.”
De Hajmás nem szól, bősz eszén
Felfordul a’ világ.
’S kezdődik a’ gyász ütközet:
Magyar magyarra vág.
Két villám igy csap össze fenn:
Hajmási eldől véresen.
„Sokáig hős lakodban élj
Oh bajtárs boldogúl;
Bűnömmel én itt elveszek;
’S honn nőm, fiam busul.
Szól, ’s mint az elzúgott vihar,
Hamvába száll a’ büszke kar.
[Metsző: Michael Hofmann, rajzolta: Johann Nepomuk Ender.]
Ott ketten a’ haló fölött
Hűséget eskenek,
’S a’ rabkötél, a’ bús csaták
Örömre fejlenek.
Török virág, magyar kebel:
Ez hő, az rajta hervad el.
Vörösmarty.
