Aurora. Hazai Almanach.
Elektronikus kritikai kiadás

Liza. Most barátom hagyj el, minek kínos búcsu által a’ sebet nagyítni, ha enyhítő szert nem lelünk. El kell némulni érzetemnek, így akarja sorsom.

Egyed. Liza! Liza! te nem szeretsz immár – bennem forr még a’ régi indulat, minden csepp vérem feléd szökell ’s te nyugodtan csak áldozatot említsz.

Liza. Nyugodtan? képzeld azt, tán elszakadásunk nem fáj annyira. Az én jövendőm homályos, legyen a’ tiéd legalább derültebb, ha mingyárt azon épül is, hogy utolszor is balul ismertél.

Egyed. Nem! nem! téged nem hagylak. Hisz csak az értékről van a’ szó, birja azt az a’ zsugori, maradj te hívem. Jer atyádhoz, hagyja rá azt a’ szerencsétlen pert, és jöjjön velünk, szolgálatom nem sokat, de annyit még is hoz, hogy szerencsések lehetünk.

Liza. Atyám velem együtt lekötelezé magát, ’s azonfelyül Bajszövőnek adósa, ’s ez eszét szívét fogva tartja. Nincs remény barátom, azért ne is keress fel többé, látásod keserít, ’s az erőt elöli, mellyre olly szükségem vagyon. Ma hat órakor –

Egyed. Lesz a’ kézfogás –

Liza. A’ hosszu kinnal – ugy rendelé atyám – gyürüt vesz elő. Nézd ezt a’ szörnyü láncztagot, magamnak kell érte fáradnom, hogy örök békóba szorítson.

Egyed. Rettentő állapot – ’s nem volna mentség ellene –

Liza. Hol lelne azt a’ szegény? O Egyed! vajmi sok változott házunknál; de mit szólok, hisz tegnap már mindent elmondék, ah mindent – Most légy boldog Egyed! menj vissza hivatalos helyedre, engem is ezentul a’ kötelesség tőled eltílt –

Egyed. Te szeretsz még Liza?

Liza. szerelmi kiömléssel feléje hajul: Egyed! hirtelen erőt veszen magán: Légy boldog! el.

Egyed. egyedül: ’S illy szívtől váljak el? pokolba valmennyi fösvénnyel! hogy ne alkudná le másnak egét. Nem! én nem türöm ezt – ’s ha a’ vén zsugori jóvoltából le nem mond Lizáról én – én – ah istenem! ha rá ijesztek is, fog e’ használni? gondolatba merűl.

Fürgencz. Bertussal a’ fogadóbul jő: Csakhogy itt vagy! nincs valami baj?

Bertus. Dehogy nincs, a’ menydörgő lyukas.

Fürgencz. Ej menydörgöttét!

Bertus. Piroska leányasszony ráült és behorpasztotta.

Fürgencz. Bekell varrnod még ma, aztán esőtül is félek, ha társzekerem nem fér az eszterhaj alá teríts rá felhőket, hogy a’ requisitumok meg ne ázzanak. Most végy aranyos papirost, a’ tronust és a’ koronát ujra bekell huznunk; aztán hadd meg a’ szabónak, hogy a’ Zrínyi’ köntösét foltozza meg, mert a’ könyöke kilátszik.

Bertus. Értem uram. el.

Fürgencz. Soká ne késs. Szegénység biz ez nyomorúsággal béllelve, és még is mosolyogjon a’ muzsa midőn a’ csürüben^* kell neki feltennie. Hát ez ki? hogyan méláz, vagy máléz. Fel mernék fogadni ő kegyelme szerelmes, vagy pénze nincs. közelít Egyedhez: Pedig mintha ismerném. Megszólítom – kedves ur!

Egyed. Mi tetszik?

Fürgencz. Valóban ő az. Egyed!

Egyed. Uram!

Fürgencz. Ej ej kedves barátom! tán szomorú játékról gondolkodol – nem ismersz?

Egyed. Úgy rémlik – te volnál.

Fürgencz. Iskolatárs! a’ philosophiát együtt tanultuk, de látom kevés haszonnal; mert te is olly nyugtalanul tekintgetsz, mint én, mikor zacskóm üres, és a’ hazafiság csak hangból áll –

Egyed. Fürgencz – valóban te vagy! mi hoz tégedet ide?

Fürgencz. Én Thalia’ vándor karjain járom az országot. Én színjátszó társaság’ vezére vagyok. Tudod még akkor milly szenvedély csatolt e’ pályához, ím most benne tengődöm és igazán tengődöm mint a’ házi ur, ki saját házában házmester lett. – és te Egyed! itt telepedtél le?

Egyed. Ah barátom! engem a’ sors üldöz.

Fürgencz. Úgy gyanítom, tán a’ szerelmest játszod? isten neki, ez olly közönséges rollé, mellyen mindenik általfut.

Egyed. Én megakadtam.

Fürgencz. Megházasodtál, ’s most a’ költséget sajnálod?

Egyed. Épen viszásan. O barátom! én három év előtt egy leányba szerettem, hidd el muzsád’ minden szépsége benne vegyűlt – hű szerelmünket örök frigy koronázta volna, de –

Fürgencz. Sejtem már – nagy csekélység hibázott, t. i. a’ szerelem’ átka, a’ kitartás.

Egyed. Eleintén igen, de hivatalom fordított sorsomon; érte röpülök, ’s gondold el: őtet egy vén zsugori hálójában lelém ’s onnan nem tudom kimenteni.

Fürgencz. Tragedia!

Egyed. Ha még is valami derék ember volna, de a’ vőlegény egy vén rabulista, mellette rút, szányra való kép,^* minden ember utálattal említi.

Fürgencz. De hogy tudta magát kedvesed illy emberhez adni? mi volt oka?

Egyed. Szükség és jó szív. Pénzváltozás ’s egyébb csapások atyjának minden értékét elnyelék; csak egy osztályos per, mellyre jobb időkben alig ügyelt, maradt végső támasza. Azt sürgetni ide költözött, de halálos betegség ágyba veté. Liza vállalta magára gondjait, ’s balsorsa egy emberhez vezette, kinek fonyadt szive láttára kigyúladt ’s egy fogással kétszer akart nyerni.

Fürgencz. Ez a’ csomó; csak tovább.

Egyed. Bajszövő, ugy hijják azt az igazság-nyomorgatót, a’ pert magára vállalta olly feltétellel: ha Liza kezét neki nyujtandja, vagy a’ nyerendő pénznek két harmadát; ellenben a’ per’ tetemes költségeit ő vette magára, ’s hogy a’ szükölködőket inkább le kösse, pénzt is adott nekik. A’ szegény atyja miatt elrémült Szűz magát feláldozá, ’s mind ez nekem későn jutott értésemre – csak tegnap ’s ma lesz kézfogás.

Fürgencz. Bajos állapot, de ha fortély nem segít, panasz soha sem fog. Szólj mit mivel kedvesed?

Egyed. Sirva készül az áldozatra.

Fürgencz. Nevessen mond neki – én oltalmamba veszem.

Egyed. Roszkor esik enyelgésed.

Fürgencz. Ha én is búsulok nem sokra megyünk.

Egyed. Csak Liza’ atyjával végezhetnék, de ő mint kereskedő a’ nyerendő pénzzel már előre speculál, külömben is könnyü hitü, ’s az ügyvéd tele beszélte.

Fürgenz. Bízd reám a’ dolgot, én azt a’ paragraphus-rágót rászedem. Ne busulj pajtás! szegény legény ki bánkodik míg tettre van ideje. Először is mond meg-van e’ kedvesednek valami rokona?

Egyed. Egy unoka bátyja.

Fürgencz. Ismeri Bajszövő?

Egyed. Alig hiszem, mert az alföldön telepedett le.

Fürgencz. Helyesen, az én leszek – azonkivűl társaságombul is válik hasznos segéd. Asszonyom is van, pedig ollyan, hogy magát a’ törvényt is össze vissza forgatná, hát még annak a’ magyarázóját!

Fogadós. jő. A’ szállás helyén van Director uram – ha még egyebet tetszik parancsolni szívesen szolgálok.

Fürgenez. Estére jó vacsorát, legjobb bort és pontos szolgálatot.

Fogadós. Hány személyre?

Fürgencz. Legalább hatra. Egyed! ha dolgunk elsül az áldomást te fizeted meg; ellenben én tartom ki elmém’ torját, és koplalok mellette.

Mike. jő. Hej fogadós uram! épen magát keresem.

Fürgencz. Hahaha! micsoda csoda ez? ki adja ezt a’ módi liberiát? ollyan mint egy száz esztendős szita, ugyan Diogenes pompa.^*

Mike. Engem nevet ki az ur?

Fürgencz. Nem biz én földi, csak ezt a’ ruhát, melly tán az ó testamentomban^* lehetett divatban – milly kopott és szük, de csak lyukas ne volna.

Mike. Bizony szük ez, de nem is készült ám szerencsés hasra; Lássák az urak, ez hajdan köpönyeg volt, háynszor forgatták nem tudom, de ez még is ünnepi zubbonyom, mindég hordozom ’s mindég szidnak érte.

Egyed. Kit szolgál kend?

Mike. Bajszövő uramat hogy az Isten verné meg, engem már megvert vele.

Fürgencz. Egyedhez: Ugyan a’ pontba jött, ha ezt részünkre vonhatnánk.

Mike. Fogadós Uram tehát beszéljünk; mondja meg, mennyiért sütne meg egy ludat, de azt mi adjuk.

Fogadós. Hát nincs konyhátok?

Mike. Van egy rongyos, de míg birjuk nem látott pecsenyét, nyársunk sincsen – ezt a’ ludat pedig egy kilincs hozta.

Fürgencz. Tán cliens.

Mike. Ollyan forma, ’s mivel ma uram vendégséget ád, megakarná süttetni, ha meg tudnék kenddel alkudni fogadós uram.

Fogadós. Egy forintért hozza el kend.

Mike. O hát nem eszünk, azért az én uram magát is megsüttetné. Lejjebb egy kicsit.

Fogadós. Egy tallért adjon kend.

Mike. Huj! huj! én haza megyek, kend igen fenn héjjaz, az én uram pedig ha adni kell igen alant szokott járni.

Fogadós. Jobb is. Tehát estére elvárom az urakat. el.

Mike. Áldja Isten az urakat!

Fürgencz. Földi megállj! a’ mint veszem észre az a’ te urad igen jó gazda.

Mike. Az! ollyan mint a’ czigánytarisznya mindent befogad. Ő egy hétben csak egyszer eszik meleget saját emberségéből, ’s akkor is csak próbára főzet, aztán elűzi a’ szakácsnét. Nem látják meg az urak rajtam, minő madár husu vagyok; én tudom igazán, mi kevés kell az embernek az életre. Látják az urak ott azt a’ verebet, kicsiny állat de engem úgyse ma többet evett mint én.

Egyed. Ha így van, mért nem hagyja kend ott azt a’ fösvényt?

Mike. Az ott hagyás könnyü de a’ menekedés nehéz, már esztendeje élek ugy nála mint a’ Toldi’ lova;^* lássák az urak mikor szegény feleségem meghalt, nem volt pénzem a’ temetésre, némelly javaimat kellett elzálogosítanom mostani uramnál; kiváltani nem tudom, azért le kell szolgálnam – o pedig sovány szolgálat.

Fürgencz. Én kendet kiváltom, de viszon-szolgálatot kérek.

Mike. Tessék.

Fürgencz. Otthon a’ kend ura?

Mike. Hogy elhagyám épen zálogos portékáit szemlélgette.

Fürgencz. Nekünk Bajszövő urnál dolgunk lesz, tán kendre is szorulunk.

Mike. O csak kopasszák meg azt a’ vércse fajtát.

Fürgencz. Minden esetre légy talpon, ha engem jönni látsz, és vigyázz intésemre.

Mike. Ugy lesz uram.

Egyed. Ha szándékunk teljesedik, kendet magamhoz veszem és kövérebb szolgálatot adok.

Mike. Jövök uram.

Egyed. pénzt ád neki. Itt a’ foglaló.

Mike. Ezerszer köszönöm – én testestül lelkestül az uraké vagyok. el.

Fürgencz. Már ezzel végeztünk volna.

Egyed. Én vakon indultam utánod, ámbár czélodat nem tudom – vajha Bajszövővel is illy könnyen boldogulnánk; de a’ vén róka fortélyos.

Fürgencz. De fösvény, ’s az nyereségért kész magát is megcsalni. Most jer társaimhoz, ott tanakodjunk mi módon végezzük el a’ dolgot. el mennek.

Bajszövő. Már négyre jár az óra. Innen teszek egy órát zsebembe, a’ vőlegénynek fényleni kell. Hm! szinte elfáradtam a’ sok állástól faszéket hoz magának pedig az ülés csak a’ drága ruhát rontja. Hm! hm! ergo csak megházasodom! borzadnék ha nem volna olly hasznos és quasi szerelmes nem volnék. Boldog Isten! mit szolok? a’ contractusba vagyok szerelmes, a’ szép leány csak appendix. A’ pert el nem veszthetem, ipam uram beteges, ma holnap kidül, minden az enyim lessz. Mátkám is jó capitalis, hoz clienseket. Hehe! az okos ember a’ ládának házasodik ’s nem a’ szívnek.

Mike. jő. Tekintetes uram voltam a’ fogadósnál.

Bajszövő. Nos mit kér? alkudtál?

Mike. Először egy forintot kért.

Bajszövő. Szörnyűség!

Mike. Aztán egy tallérba megalkudtam.

Bajszövő. Hallgass te füles. O lelki isméret! nincs már erkölcs e földön? tallért egy ludért, elefantért is sok lenne. Tüstént szaladj az uj szakácsnéhoz ’s mond neki: főzze meg a’ ludat aztán valamiképen píritsa meg, hogy a’ pecsenye’ formálitássa meglegyen –

Mike. Hol a’ nyárs?

Bajszövő. Huzza fel botomra, de ha elégeti elveszem poggyászát. Mike! szedd elő ünnepi mentémet, keféld ki, de olly gyöngén mint ha szép leányt czirógatnál, jaj lesz ha szőrét kitéped, kalapomat is – érted?

Mike. Értem.

Bajszövő. Mike! szedd elő kesztyüimet is.

Mike. Tudtomra csak kettő van.

Bajszövő. Hát mennyi kell? te tékozló eszü.

Mike. Kettő van ám de mindenik jobb kézre való.

Bajszövő. Fordítsd meg egyiket, bal lesz belőle. Siess ne edd hijában a’ drága kenyeret.

Mike. Hísz ma még nem is ettünk.

Bajszövő. Az jó, holnap jobban esik. Valaki jő bezárom drágaságaimat –

Mike. Judith asszony.

Bajszövő. Mit keres az itt? Judith jő bögrével és finzssával. Ah ifju asszony! örülök lelkecském – mit hoz megint kedves házi asszony?

Judith. Hát egy kis fekete kavét Tekintetes Uram – uzsonnára gondolám.

Bajszövő. Mohon elveszi a’ kávét. Mért fárasztja magát édes angyalkám; Servus humillimus csak hiven megemlékezik jó barátjára. Hej Mike! menj dolgodra! ne ácsorogj. Kávét iszik. Kedves assszony ez drága ital, luxus szülte – Mike! a’ szakácsné be adja ám a’ ludtollat, vígyázz el ne kaparjon belőle. Mike el.

Judith. Minek a’ toll? Nékem elég ágybelim van Tekintetes uram –

Bajszövő. Elég? hamis ifju asszony, ki mondhatja azt okosan elég? iszik. Hm! a’ kávé szinte felhevített – én csak a’ maga kedvéért ittam meg.

Judith. Örvendek ha jó ízün esett – és valóban felhevült Tekintetességed?

Bajszövő. Igen! tessék leülni kedves; sajnálom hogy fontos dolgok miatt nem soká lehet szerencsém – tudja minő fatális életet élek.

Judith. Sőt inkább – Tekintetes ur messzelátó ur, mindennek kiszemeli a’ javát.

Bajszövő. Szállásomra nézve igen, mert a’ legjobb háziasszonyt választám magamnak.

Judith. Ezt a’ dicséretet mindennap hallom kedves lakómtul, kivált mikor a’ házbér ideje közelget; de szivem még is fáj, hogy legszebb korom csak puszta reménnyel élődzik.

Bajszövő. A’ kor szép, mert félszázadat élni és házzal is birni nagy isteni áldás.

Judit. Igaz a’ ház nem nagy, ’s a’ külső városban áll, de a’ szív melly vele adatik.

Bajszövő. Derék szív, jó szív, azt most is megmutatta.

Judith. Azt sokan mondják, és azt is, hogy én ámbár első férjem csak együgyü polgár volt, még is beillenék Tekintetes asszonynak. Hisz kedves ur, maga is ollyast rebesgetett.

Bajszövő. O igen! igen!

Judith. Már öt esztendeje hogy biztat uraságod, is gyanítanom hagyja –

Bajszövő. O igen! igen – de most ollyan zavart causa forog fejembe, hogy alig tudok másra reflectálni;^* különben is csupa miseria életem, mindenemből kifogyok.

Judith. Ej csintalan ur! tudom mi rejtezik abban az almárjomban.

Bajszövő. az almárjom elé ugrik. Rágalmazás – kivül koczognak. Valaki jő! édes ifju asszony én szolgája vagyok.

Fürgencz. csinosan öltözve. Bajszövő ur!

Bajszövő. Igen! szolgálatjára.

Fürgenecz. Bajszövő ur engem nem ismer, azért mint jövendőbeli sógora karjaiba siettem.

Judith. Sógora!

Bajszövő. Nincs sógorom, nem is volt, nem is kell.

Fürgencz. Én Hontai ur bátyjának fia vagyok, ma érkeztem, ’s minthogy uraságod Hontai ur’ leányát elveszi, félig meddig én is szívéhez tartozom.

Judith. Mit hallok! hát az ur házasodik?

Bajszövő. Más ez egészen. félre. Minő baj ez már. Fürgenczhez. Rogo demisse, tessék hallgatni a’ házasságról, mert ez az asszony mingyárt elájul ha csak hall is felőle.

Judith. Megházasodik! rettentő csalfaság.

Bajszövő. Csak ne sopánykodjék az asszony, hisz másról van a’ szó? majd későbben elbeszéllem, csak tessék addig is távozni.

Judith. magában. Én annyit áldoztam a’ tekintetességért, ha rászedett számolunk együtt – Emeszt meglesem a’ kapunál. el.

Fürgencz. Kedves ur a’ mit én itt hallék, hugomra nézve nem igen tetszetős.

Bajszövő. Semmi! semmi! a’ prokátor szobája ollyan mint a’ Cháron’ hajója, okos bolond bele jár, ez is ollyan veszett ügy – – Hát csak ugyan Hontai urhoz van szerencsém? hallám hogy existál.^* Nos mit bámul az ur?

Fürgencz. Uraságod bűvős szerrel élt; meg nem foghatom mit kap hugom uraságodon – lelkemre mondom az ur remek –

Bajszövő. Remek – igen – igen –

Fürgencz. A’ rútság’ remeke – követem, én őszintén szoktam szóllani, – valóban a’ leány szerelmes, most jövök tőle.

Bajszövő. ’S mivel foglalatoskodik a’ szép kisasszony?

Fürgencz. Szivével! az órát számlálván melly imily érdemes urral örökre összefűzi – Ő testesült öröm.

Bajszövő. Hm! hm! én pedig annyiszor szomorkodva lelem.

Fürgencz. O tudós férfi! az asszony nem mindég szenved ha szomoru, nem mindég sir ha könnyezik; ha sir hugom, ugy sir mint menyasszony, és hogy uraságodra számot tart, azzal bizonyítom, hogy kérését közlöm.

Bajszövő. Kérését? – ah csak pénzt ne kérjen – kevés a’ kereset, sok a’ prókátor, a’ cliens ritka, az emberek, hamar amicáznak^* – Mike jő és Bajszövő’ mentéjét szegre akasztván porozni kezdi. Csekély vagyonom künn vagyon, kamat nincs – bomlik a’ világ. Per amorem Dei! az az ember agyon üti mentémet. Te szörnyeteg! mivel ütöd mentémet?

Mike. Hát fokossal porzom ki.

Bajszövő. Oda vagyok – hagyd el mingyárt!

Mike. Hisz a’ fokos enyém, ’s az én károm ha eltörik.

Bajszövő. De a’ mente az enyém! pedig ünnepi – engedelmet! hadd nézzem még nincs e sérelme – mentéjét nézi. Fokossal kinoztak – édes mentém! félre akasztja. Látja amice! minő bajjal élek, a’ cseléd rosz, pénzem sincs.

Fürgencz. Nem pénzét, hanem magát kéri Liza.

Bajszövő. Bene! hisz nem sokára úgy is gyürüt váltunk – amice! mondja meg: arany gyürüt kapok? mennyit nyom?

Fürgencz. Magam adtam neki szép gyürüt – mert tudja meg uraságod én sokat szereztem.

Bajszövő. Hej Mike széket – Mike vánkos széket hoz. Nem azt, elkoptatja borítékát.^* faszéket ad maga neki. Mike takarodj! Mike el.

Fürgencz. Liza legkedvesebb rokonom, halálom után mindenem reá szál.

Bajszövő. O hát tessék meghalni – Nem nem – lessék leülni akarám mondani.

Fürgencz. Liza nekem meghagyá, e’ mai kézfogás miatt vigasztalatlan ne térjek vissza, ’s hogy én azt neki irásban vigyem meg.

Bajszövő. Eljövök, puncto hat órakor nála leszek, de irást nem adok.

Fürgencz. Ezzel mutatná szerelme’ jelét.

Bajszövő. Szeretem de irást nem adok.

Fürgencz. Ha igy állunk, lesz gondom iránta – most való már a’ gyanu, mellyet imént az az asszony támasztott. Uraságod két felé csapja a’ levet.

Bajszövő. De miért higyem én, hogy az ur Hontai sógor, ’s nem valami ollyas nebulo, izgága fráter? he!

Fürgencz. Ha külsőm nem czáfolja is meg e’ bal véleményt, elhiszi uraságod, ha látja milly mélyen be vagyok avatva házunk’ ügyébe. Atyámtól egy fassio is van a’ perben, melly bátyámat jövendő ipát a’ követelt birtok örökösévé teszi, és egy levél tőle, melly kifejti a’ harmadik testvér’ törvénytelen tettét, midőn a’ közös házat mint sajátját eladta.

Bajszövő. Igaz – úgy van –

Fürgencz. Sajnálom, hogy illy bizodalmatlan – pedig gyürüt mutat neki. ez lett volna köszönetem.

Bajszövő. Hadd lám! szép gyürü! és mit irnék? és igazi gyémánt? miről adnék irást?

Fürgencz. Hogy eljön uraságod.

Bajszövő. Szívesen amice!

Fürgencz. És ha elmarad, lemond kezéről.

Bajszövő. Úgy! aha! hisz mingyárt itt az idő – mit akar ezzel?

Fürgencz. Ha elmarad mondom, de uraságod eljön ’s az irásnak semmi foganatja – csak asszonyi szeszély! kérem gyürümet.

Bajszövő. ’S ezt nekem szánta?

Fürgencz. Megér négyszáz pengőt –

Bajszövő. Nagy Isten! adok irást. félre. Ez bolond familia – mit vesztek, ha fortély van is a’ dologban, rajtam ki nem fognak. Tehát mit irjak?

Fürgencz. Majd én dictálom: Alólirt, ha e’ mai nap hat órára Hontai Sigmond ur’ Liza leányával kezet nem fogok, lemondok azon contractusról, mellyet a’ per’ általvételével köték, és a’ fennevezett hajadont szabadnak declarálom.

Bajszövő. Kérem cautelát: ha tüz, víz, véletlen nyavalya, vagy akárminemü veszedelem nem hátráltatna.

Fürgencz. A’ datumot kérem! úgy, most én mint bizonyság aláírom magamat –

Galambos. jő. Bajszövő urat kersem. Hihihi! minő köntös ez? ejnye! hihihi!

Bajszövő. Minő kaczaj ez? ki az ur? mit akar?

Galambos. Perse akarok valamit, de – – szemeket olvassa: egy, kettő, három, négy, öt, hat – sok lesz.

Fürgencz. Tán én alkalmatlan is vagyok –

Bajszövő. Kérem még egy observatiom is van.

Fürgencz. O nem tartóztatom! elmentiben titkon Galamboshoz. azt a’ mentét valami módon szerezd meg. Ajánlom magamat. el.

Bajszövő. utána kiált. Comparealok! Nos urfi vagy micsoda, mit akar? csak szaporán kérem.

Galambos. Uram atyám beküldött a’ városba hivatalt keresni, hogy hivatalos legyek; beküldött befolyást keresni, hogy zsebembe folyjon valami.

Bajszövő. Mi közöm hozzá.

Galambos. Irjon instantiat; uram atyám azt mondá: e’ világ nagy kérelemlevél, és a’ ki nem dobolja ki érdemét, nem kap rá vevőt. Nem kivánom ám ingyen – hoztam szószólót. kiveszi erszényét. Hihihi! ugyan peng.

Bajszövő. Huszas! tallér!

Galambos. Minden sorért egy darabot.

Bajszövő. magában. Még van idő, ezt még elteszem, összeirok valamit, úgy is hasztalan lesz. Tehát mit és kinek irjak?

Galambos. Jegyző akarnék lenni valahol. Uram atyám azt mondá: pennával kell kezdeni, hat lovon végezni.

Bajszövő. Van é elég tudománya?

Galambos. Van bizony! mikor patvarián valék, többet tudtam principalisomnál. Úgy! úgy! köztünk szólván: én voltam az asszony’ titoknoka; o sok irást hordoztam én, a’ mi nem tartozott a’ corpus jurishoz –

Bajszövő. A’ dologhoz. Hol akarna jegyző lenni?

Galambos. Kezdjük a’ városnál.

Bajszövő. Ott nincs vacantia, a’ jegyző fiatal, egészséges.

Galambos. Semmi az! egyszer csak meghal, az ember pedig korán lásson hozzá.

Bajszövő. Mire támasztja kérelmét?

Galambos. Hát támaszkodni kell valakihez, ha az ember hivatalt akar nyerni?

Bajszövő. Simplex! azt kérdem milly okokra provokál?^*

Galambos. Úgy! őseimre – egyik apróság volt Mátyás királynál – derék emberek voltak az én eleim! de én is az vagyok ám.

Bajszövő. Csekélység, hát még mi?

Galambos. Nagy reménnyel tömött fiatal ember – nevem Tubásdi Ferus.

Bajszövő. leül. Már csak összehordok valamit – A’ felirást két sorral vesszük. Hej Mike!

Mike. jő. Tessék!

Bajszövő. Senkit be ne eressz; ha valaki kérdez, mondd informálni járok. Mike el. Minden sorért különösen fizet. ir.

Galambos. magában. Van é a’ földnek olly rabja mint a’ fösvény!

Bajszövő. Egy sor és a’ felirás az három – ide a’ pénzt.

Galambos. Hihi! nem adom!

Bajszövő. Ugy volt az alku. Mért nem adom he?

Galambos. Uram atyám azt mondá: ha valamiért alkuszom, addig a’ pénzt ki ne adjam, míg a’ jószág kezemben nincs – de tudja mit? kié az a’ mente ott?

Bajszövő. Az enyém! mit akar azzal?

Galambos. Majd én nyakamba akasztom, ’s a’ pénzt minden sorért zsebébe eresztem – ’s így függőben marad a’ fizetés, mert a’ pénz sem az enyém sem az uré.

Bajszövő. felkel. Szörnyü ember ez! no nem bánom, rá akasztja mentéjét. de sehová se támaszkodjék – ide a’ pénzt.

Galambos. Itt van három huszas.

Bajszövő. hirtelen zsebébe teszi. Jól van.

Galambos. Nem úgy nem! csak ide a’ zsebbe.

Bajszövő. Szörnyü makacsság! itt van, egy, kettő, három, de el ne kaparja, megolvasom. leül ’s ir. Majd jó ritkán irom.

Galambos. Most illanom kell – ezt a’ kopott jegyruhát elviszem magammal.

Bajszövő. Hej két sor – eressze belé – haha! be obscurus legény.

Galambos. Eresztem már, itt egy kettő – az ajtó felé lappang, ’s míg Bajszövő nagy sietve ir, kiszökik.

Bajszövő. Két sor! belé – hol van? felugrik. Hej urfi! oda vagyok, tolvaj! hé Mike! Mike! az ajtóhoz szalad. Nyiss ajtót, ragadd meg, hozd vissza! bezárta az ajtót – törd be! nem – nem.

Mike. kivűl. Ne lármazzon Tek. uram, hisz nincs ide haza, majd hazugságban maradok.

Bajszövő. Mentémet vitték el, nem hallod Mike, fogd meg! megöllek. az ablakhoz szalad. Valaki! mi az ördög senki sincs itt? Mike lármázz, tüstént nyiss ajtót. O én szerencsétlen! Mike fuss utána. Jaj tüdőm! verd félre a’ harangot, édes fiam! megajándékozlak, huszonötöt kapsz.

Mike. jő. Mi baj Tek. ur?

Bajszövő. Mi baj te rabló! mért nem eresztettél ki mingyárt? megragadtuk volna, hol van czimborád?

Mike. Nem értem Tek. urat.

Bajszövő. Oda mentém! a’ drága nyuszt, a’ drága posztó, egyetlen kincsem!

Mike. Ej ej! ki hitte volna – hát csak ugyan elvitte az az ármányos?

Bajszövő. Hol kalapom? magam megyek.

Mike. Ebben a’ foltos kiriében?^* dejszen az már eltünt.

Bajszövő. Eltünt! jer öltöztess, vagy nem! szaladj a’ zsidóbiróhoz, mondd: ha kifürkészi mentémet adok – nem, nem! te igérj neki sokat. Fuss! Mike el. Az idő eljár – o kézfogás.

Judith. Hát illyen Tek. ur is van a’ világon? nekem házasságot igér, és más ember’ leányát elveszi.

Bajszövő. Ah édes asszonyom –

Judith. Ne is tagadja, az az ur mindent megvallott.

Bajszövő. Az a’ mentés – hová ment? merre ment?

Judith. Azért hordtam a’ sok csemegét? azért hagytam le hizelkedni a’ házibért, hogy utóbb még se legyek Tekintetes? első uram csak szűcsmester-ember volt, de szavát mindég megtartotta –

Bajszövő. Inkább fizesse meg káromat, mért nincs több vigyázat a’ háznál? minek a’ kapu ha nincs bezárva? minek a’ város, ha nincs ember ki a’ lármára segítségre jönne? én megcitálom – máskor mindég ácsorog a’ sok legény, ma mind süket és vak – rendtartás ez? he!

Judith. Én meg többé nem viselem gondját, fülem lesz és nem hallom, szivem lesz és nem érzek, de míg csak szám lesz mindég perelek; mit nem igért! minden vagyonját –

Bajszövő. Lelkem mit beszél vagyonról – a’ mim van is másé, csak úgy őrzöm – hányszor mondottam – szegény vagyok mint a’ persely.

Judith. De jól van, én is positurába teszem magamat^* és fel mondom a’ szállást. el.

Bajszövő. Rettentő nap, már fertály hatra – sietnem kell! ez az asszony is dul ful; de mátkám gazdagabb és fiatal! Mit tegyek? a’ szakácsné új! Mike rosz ember – kire hagyjam a’ szobát?

Piroska. jő. Kedves Ur!

Bajszövő. Most jön az egész város nyakamra.

Piroska. Nagy hirü ember – én jövök egy szivreható ügyben – én szerencsétlen vagyok.

Bajszövő. Isten velünk! majd imádkozom az asszonyért – de most lehetetlen értekeznünk – magam is torkig vagyok bajban – elrabolták egyetlen kincsemet.

Piroska. Elrabolták? Hah szép sors! ízmos karoktól átölelve, száguldó paripán hegy völgyen keresztül ragadtatni felséges scena.

Bajszövő. Mentémet rabolták el.

Piroska. Csak azt? o kedves ur, ha ügyemen segít adok én százat.

Bajszövő. Úgy! de ha az is megvolna, lenne száz egy – sajnálom, hogy e’ szerencsét máskorra kell hagynom – holnapra –

Piroska. Ah az én ügyem sürgetős, nekem a’ sors férjet adott –

Bajszövő. ’S tán pénzt nem adott melléje – ajánlom magamat.

Piroska. Ha százezer adhatna boldogságot! de mi a’ földi birtok –

Bajszövő. Kérem százezer!

Piroska. Mi a’ földi birtok ha nincs szív –

Bajszövő. Instálom! százezer és szerencsétlenség össze nem fér, ez blasphaemia a’ sors ellen.

Piroska. Mi haszna, ha nincs szív.

Bajszövő. A’ mi a’ szívet illeti, az enyém tele van érzéssel, csak méltóztassék holnap hozzám jönni, megnyitom szine előtt, és ha lehet segítek, de ma épen a’ szív sürget, mert hora sexta^* kézfogásom lesz.

Piroska. Lassan! lassan! szívem reped. O házasság! az az én bajam; kegyed arra készül én pedig elválni akarok, azért is tudományát kérem segédűl.

Bajszövő. In optima forma juris fogom eszközleni, de most –

Piroska. Nem nem! ereim gyöngék, vigasztalás nélkűl ki se tudnék menni.

Bajszövő. Még ez volna hátra – majd én a’ kapuig elvezetem.

Mike. jő. Tek. uram! azt az embert nyomozzák, öt forintot igértem, ha visszahozzák a’ ruhát.

Bajszövő. Jól van fiam! de az öt forintot leszolgálod, mért nem fogtad el magad. Siess add rám a’ másik köntöst. Mike el a’ mellék szobába. Engedelmet édes aszzonyom öltöznem kell.

Piroska. Legalább addig is értse meg sorsomat. Engemet az ég szépséggel és érző szivvel áldott meg.

Bajszövő. Igaz, igaz, a’ figura mutatja.

Piroska. A’ szerencse birtokot is adott. Sok kérők ostromoltak, de szemem csak egyen legelt, ah Bajszövő! az lett éltem’ bajszövője.

Mike. jő. Itt a’ hamuszínü köntös.

Bajszövő. Salva venia, add rám Mike. felölti.

Mike. Azt a’ ladik kalapot hozzam ki?

Bajszövő. A’ szegletest. Mike el.

Piroska. Tehát úgy volt. Ő megénekelte rózsa-ajkaimat, liliom karomat, mákszemnyi lábaimat, szemem’ tüzét, alakom felségét. Lejtve jött, busan távozott – o boldog arany –

Bajszövő. Arany – arany!

Piroska. Igen boldog aranykor.

Bajszövő. Bohóság.

Piroska. De alig leve férjem, vonakodva jött, vigan távozott – eleget sirtam – sir.

Bajszövő. Kérem szeretettel otthon méltóztassék siránkozni.

Piroska. Valami rosz Muzsával jött isméretségbe; azzal éjjelezett, nálam ásított. A’ szerelmet perpatvar váltá fel, és hidegségünk egész elválásra ösztönöz, mit nem adnék, ki azt végbe hajtaná!

Bajszövő. Az nem lehetetlen csak az a’ bökkenő, hogy a’ divortialis perben az okok vajmi önkénytől függenek; azért a’ moralis argumentumokat physicai erővel kell terhelni.

Piroska. Értem, minden esetre.

Bajszövő. Aztán illy dologban nem elég ám a’ fület ígérettel kecsegtetni, hanem a’ szemnek, vagy jobbban, a’ maroknak is kell élelmet adnunk.

Piroska. Csomó papirost vesz elő. Tán illyessel?

Bajszövő. Bankó! helyesen! – mekkorák?

Piroska. Száz, ötös – Lépteket hallok – kérem dugja el.

Bajszövő. Dugom, dugom. köntöse alá dugja. Én teljes reménységet adok – Hej Mike, a’ kalapot! – Fürgencz jő phantasta^* ruhában irásokkal. Megint valaki – Hej Mike!

Fürgencz. Salve tudós ember! te ki a’ törvényt űzöd, ’s hogy a’ törvény tégedet nem űz, jele hogy sánta, ’s mivel sánta jele: hogy a’ dajka nem ugy ügyelt reá a’ mint irva vagyon, irva pedig azért vagyon, hogy illy tudós árról ismét sokat írjon, a’ mi írva nincsen. O te perben dícsőült férfi! megfordított czikkelye a’ törvénynek; te kinek élete homályos sententia,^* ki fényben ragyogsz a’ sötét szobában, és világosan informálod a’ bóbiskoló birót. Üdvezlégy nemes Ügyvéd! te ki a’ nemesek’ ügyét őrzöd mint a’ róka a’ ludakat, és szereted felebarátodat ten hasznodért. Jer! hadd szoritsalak szivemhez, ez legyen dobogó accidentiád.

Bajszövő. Tartsa magának az ur az íllyen bolond accidentiát.

Mike jő. Itt a’ kalap.

Bajszövő. Botot.

Mike. Hisz nyársnak kell.

Bajszövő. Ha megjövök, elég idő lesz, csak hozd el.

Mike. Hozom. el.

Bajszövő. Látják hogy indulóban vagyok.

Piroska. Semmit sem sejt az ur? ez az én szívem kányája –

Bajszövő. Úgy! Fürgenczhez. Uram! mit keres itt? ki az ur? az ur volna –

Fürgecz. Halhatatlan ember, itt a’ passusom a’ dicsőségre, mind a’ tiz Muzsa alája van irva. irásaira mutat.

Piroska. Hallja! tiz is van neki.

Bajszövő. Kérem hisz csak kilencz van.

Piroska. Hát annyi sem elég? o férfiak!

Fürgencz. Rám hallgass! Én a’ természet’ törvényét a’ politikával egybe füzöm, a’ sötét igazságnak lepke fátyolát felemelem, hadd bámuljon az emberiség hogy semmit se lát alatta – Én meghatároztam mi a’ szép ’s ha munkám híjányos: az olvasó pótolja ki saját eszével ’s ha nincs esze, higyje a’ mit én mondok.

Bajszövő. Az ur bolondházba való.

Fürgencz. Cicero pro domo sua^* – hozzád pedig jöttem, hogy, te mint az emberi ügynek és bajnak curátora e földön könnyebbíts rajtam. Itt áll nyavalyám! Piroskára mutat. először szívembe szökött, aztán fejemet rontotta meg, most vállamat nyomja, rázd le őtet.

Bajszövő. Piroskához. Kedves asszony, magam látom a’ motivumot melly elválásra készteti; ez az ember sült bolond, az az egy jó benne, hogy az elválásban ő is megegyez.

Mike. jő. Itt a’ bot is.

Bajszövő. Most tehát készen volnék, három fertály hatra – A’ mi ezen dolgot illeti tessék holnap reggel hozzám fáradni.

Piroska. félre vonja Bajszövőt. Látja kedves ur! ő engemet vádol, tehernek tart, pedig ő a’ bűnös – hűséget esküdött és tiz szeretőt tart –

Fürgencz. Szinte magához vonja. Rám hallgass, tán azt véled hogy ez az asszony szelíd? O ne hidd, szeme tőr, szive fergeteg, nyelve urnapi harang.

Piroska. Arra esküdött, egyedűl nekem fog élni, és napjában csak az ebédnél látom, akkor is a’ tálra néz ’s nem a’ feleségre.

Fürgencz. Ő eleintén takarékosnak mutatá magát, de a’ tékozló fiu zsugori hozzá képest.

Piroska. Uram! valamit mondok.

Fürgencz. Ügyvéd rám hallgass.

Bajszövő. Rogo! rogo! még összetépnek. Amint hamarjában a’ dolgot reassumálom, az asszonyság még is jobb szivü.

Fürgencz. titkon. Én bámulandó honorariumot adok.

Bajszövő. Mennyit? mennyit?

Fürgencz. Portiot inscribálok, hat sessiot.

Bajszövő. Az urnak is jó szíve lehet – de most vége, majd máskor bővebben erualjuk e’ kérdést, csak egy órát tessék engedni, továbbá életem egészen a’ magoké.

Piroska. Csalfa ügyvéd!

Fürgencz. Álnok itélő! csak zsebedben tartod a’ lelkiesméretet. a’ mint Bajszövőt magához vonja ki esik a’ papiros-csomó kebléből. Hah! mi ez? felkapja. Bankók!

Bajszövő. Az enyém! ide vele! távozzék az ur, én lármát ütök, minő erőszakoskodás, én protestálok.

Fürgencz. Kiadta ezt? Hahaha! Lásd tudós ember! illyen az én felem: kivűl szép, belűl üres – nézz ide, a’ csomót kibontja. felül ötös, alól ötös, belől semmi.

Piroska. Meghalok. a’ székre dül.

Bajszövő. Ki a’ szobámból – Csalás!

Fürgencz. Én megyek, úgy is látom te csak a’ dőréket tudod törvénybe szőni, mélyen nézsz a’ ládába, de röviden az életbe. el.

Bajszövő. Asszonyom! hej asszonyom! elájult – mit tegyek? itt nem hagyhatom – Asszonyom megvan még a’ lelke? Mike jer emeljük fel ’s vigyük a’ kapu alá –

Mike. Mentsen isten! hisz alig liheg, halálos bün volna illy állapotban elhagyni.

Bajszövő. Mike én azt a’ bünt magamra veszem – csak jer vessük ki, hadd zárjak el mindent, még kirabolna ha itt hagynám, most is megcsalt in praesentia, hát in absentia?

Mike. Már azt ne kivánja Tek. uram, inkább hivasson orvost, majd én szaladok.

Bajszövő. Hol van eszed? még én fizessek – maradj – jer fogd meg, magam nem birok vele, átkozott nehéz test – Mike pórul jársz – szaladj az utszára, hídd be a’ kit elől találsz –

Mike. Jol van uram! félre. de már benn marad. el.

Bajszövő. Minő fatum ez. órát nézi. Per deos immortales! hat az óra – Szörnyüség! itt állok pompás vőlegény ’s nem tudok kimenni a’ szobából! az ablakhoz megy ’s minduntalan Piroskára visszanéz. O udvari lakás! senkit nem látok – O én asinus in folio, minek adtam irást – az óra is ellenségem – Már vége, nincs más mód, magam is csak beteg leszek.

Mike. jő. Nincs senki – de ugy van mikor az ember illyen isten háta megé hurczolkodik.

Bajszövő. Fiam én beteg vagyok, székre dül ’s hirtelen felugrik. A’ mente oda lesz.

Mike. Hisz ugy sincs színe.

Bajszövő. Te fényüző – add ide hálóköntösömet. Mike neki adja. Úgy – vigyázz Mike! jó hogy ezt a’ cautelát tettem. Mike aztán sopánykodjál, érted?

Mike. Egész ispita lett házunkból. Judith asszonyt elhivom – vagy orvosért futok.

Bajszövő. Ne bántsd, az egyik perel, a’ másik drága. Mike! ott a’ szugban lelsz medicinás üveget, add ide – Mike oda adja. Úgy! a’ formalitást megtartom – Fiam aztán forgolódjál! tartsd nyitva szemedet – fohászkodjál te rosz ember.

Mike. Sok urak jönnek.

Bajszövő. Talán a’ kedves mátka – Jaj nekem! Mike! essél kétségbe, jajgass! tépd a’ hajadat, nézz ég felé, de ide lent is legyen szemed – mint a’ csókák tesznek.

Egyed. Bajszövő ur nem tartá meg szavát, jele hogy önként eláll a’ contractustól mellyet ezen kissaszony’ atyjával kötött –

Liza. Vegye forró hálámat Bajszövő ur! ’s ha tán balul itéltem szívéről, ime bocsánatot kérek.

Bajszövő. Jaj kedvesem! hirtelen nyavalya tartóztatott.

Piroska. felugrik. Jaj nekem is! ideje hogy eljöttetek, ugyan eluntam az ájulást – a’ tréfa egy kicsinyt soká is tartott. Hogy van Bajszövő ur?

Bajszövő. magában. Pereas.^* O igen gyöngén. Lizához. Liza kisasszony, minthogy betegségem gátolt, minden a’ régiben marad – reménylem jobban leszek.

Fürgencz Hisz illyen nyavalya mellett tán el is mehetett volna – hisz csupa erő, ha csak szívében nincs hiba –

Bajszövő. Az urnak semmi köze hozzám – jaj bizony gyöngülök én –

Fürgencz. Tán meg is hal szegény! édes barátim én abból gyanítom, mert a’ tőlem várandó örökösödés’ kedviért is eljött volna – meg nézem pulzusát – mit mondottam szörnyü lassú, ugy jár mint perei.

Galambos. Be kellene jelentenünk a’ Fiscusnak hogy vagyonát foglalja el.

Bajszövő. felüti fejét. Hah!

Piroska. Ki szólt?

Egyed. Tán Bajszövő ur sohajtozott –

Liza. Minket lekötelezett, ’s ha meggyógyul, első gondom lesz hálámat kijelenteni.

Fürgencz. Hallom sok szép drágaságai vannak –

Mike. Tele van az almárjom mindenféle partékával, a’ szalmazsák is tele van kinccsel – mingyárt kiveszem zsebéből a’ kulcsot. a’ mint hozzá nyul, Bajszövő megüti kezét. Uraim! mozog ám még.

Fürgencz. Az idegek’ végső táncza.

Piroska. Édes kisasszony! én örök emlékül egy borzas fürtöt lemetszek fejéről.

Fürgencz. Én meg gyürümért kifeszítem almárjomát.

Bajszövő. felugrik. De már nem türhetem. Ti sátányok, minő violentia ez? én felverem az igazságot, bezáratlak benneteket. Liza kisasszony ez a’ hűség? most bosszuból is elveszem –

Egyed. Ah Bajszövő ur! örvendek hogy olly hamar felüdült – mingyárt is ujsággal vigasztalom – tudja tehát: míg itt vesződött, az alperes Hontai Úrral megbékült és tartozását le is fizette – ennél fogva a’ pernek szerencsésen vége szakadt – másik ujság az: Liza kisasszony az én mátkám.

Liza. Atyám pedig általam kétszerezve megküldi adósságát – reménylem ezen nyereség könnyen elfelejteti csekély személyemet – im itt –

Bajszövő. Az egész pénznek két harmadát kérem! ide vele – a’ többiért actiot kap.

Galambos. Uram atyám azt mondá: a’ mi nem a’ tiéd azt ne bántsd! azért Mike hozd be a’ mentét. Mike el. Én voltam az instáns.

Bajszövő. Hiénák, viperák, lidérczek!

Fürgencz. Nagyon sajnálom, hogy nekem is le kell mondanom a’ kedves rokonságról – én nem vagyok Liza kisasszony’ bátyja, hanem Fürgencz színjátszó, és ez: Galambosra mutat. Collegám!

Piroska. Engemet pedig Piroska név alatt ismér meg a’ publicum, ez csak próbajáték vala – és részvét a’ hű szerelem iránt.

Bajszövő. Fütyölni fogok.

Mike. jő. Itt a’ mente.

Bajszövő. Hadd lám! ezt a’ mentét fizessék meg – előbb uj volt, most ócska! agyon törték zuzták –

Mike. Hisz kivül lógott a’ szegen – én vigyáztam reá.

Bajszövő. Hát zsebéből hová ment a’ pénz?

Mike. Az én zsebembe – ez az úr –

Bajszövő. Te is rosz ember – te hálátlan ember! te is ezekkel játzodtál egy bunda alatt?

Mike. Engedelméből biz úgy van az.

Egyed. ’S mai naptól fogva hozzám szegődött.

Bajszövő. Vesd le a’ liberiát! semmit se kapsz! rettentő dolog, már az ember ingyen se kap jó cselédet.

Egyed. Mike! hagyd nála csekély javadat, kipótlom!

Bajszövő. Takarodjanak! én házi jusommal élek.

Fürgencz. A’ gyürüt tartsa meg uraságod örök emlékezetre, ugy is csak álkő – ezt a’ nyaláb irást is vegye toldalékul, tessék elolvasni, sok figyelemre méltót találand benne.

Bajszövő. Szörnyen megbosszulom magamat!

Egyed. Most jó egészséget! váljunk el mint jó barátok, ’s ha tetszik legyen ma vendégem a’ holló fogadóban.

Bajszövő. Nem megyek! elmegyek! csak el! el!

Egyed. Ajánljuk magunkat! elmennek.

Bajszövő. egyedűl. De jól van, boszuból is elmegyek, agyon eszem magamat költségökre. Hu! befázom. Szinte kétségben vagyok – mi van itt irva? Fürgencz’ irását veszi és olvas. Fösvénység és őszhaj, Bajszövő! ezek kellemeid, vigyázz, megcsal a’ szerelem. földhöz csapja. Pokolba veletek! o én expungált processus!^* nem szánnám eltépni magamat.

Judith. jő. A’ nászok távoztak, én meg contót hozok, az elmaradt házbért kérem és a’ szállást felmondom – úgy!

Bajszövő. Judith lelkem! házad nem sokat ér de még is elveszlek – légy Tekintetes asszony! nincs adósságod?

Judith. Ah én nem tartozom senkinek – de uraságod nekem –

Bajszövő. Csitt! az enyém léssz – tudod e mi az a’ spectabilis szó – a’ magnificusság se babonaság, csak vigyázz mindenemre – már nem mehetek tovább – majd megmonodm egykor a’ többit – most pénzt kell olvasnom. leül.

Judith. Nem tudom higgyek e –

Bajszövő. felugrik ’s a’ mellék szobán kikiált. Hej szakácsné! dolgodra mehetsz – a’ ludat meg ne öld! mennyi inség!

Judith. Ah kedvesem! térjen magához; a’ mi engemet illet, tán még is öreglegényemhez megyek –

Bajszövő. Azt ne tedd kedves! ím kimondhatatlan szeretlek! átkarolja ’s a’ mellett pénzt olvas. Tiz, husz, harmincz, negyven.

Judith. Nem! már annyiszor rászedett, többször nem fog, megbüntetem! el.

Bajszövő. Még nehány consultatioért tartozik! tovább olvas. Ötven, hatvan – a’ kárpit lefordul.