HUN–REN-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Aurora. Hazai Almanach.
Elektronikus kritikai kiadás

MAGYAR PARTHENON.

1828.*
Utalás a Magyar Tudományos Akadémia (a Magyar Tudós Társaság) megalapítására.
Még mikor a’ földön szanaszétt elhintve az ember,
Ur, Törvény nélkül, ’s ki legyen szomszédgya, csekélybe
Hajtván, sátor alatt élé aggódtlanul éltét:
Akkor az egyszerüség gyerekét szóllásra taníttá
A’ természeti vágy. Maga őnkint alkota, lelke
Érzeteit, jegyező szavakat, nem tudva csigáit
A’ későbbi tanítónak, ’s rakogatta kötésbe,
Mint füle kellemlé, a’ még nem csínos igéket.
A’ kicsided csapatok szerkeztenek öszsze üdővel
Vagy közös ingerbül, vagy erővel léve szorítvák,
’S Nemzetiség támadt. Belepé több Nemzet azonban
A’ földszínt. Kitörött a’ harcz. Fölütötte közöttök,
Büszke nyakát a’ sok roszszat ’s jót szülte irigység,
’S a’ simulás mezejét ez kezdé nyirni. Az erkölcs,
Szomszéd ösztöntül lévén izgatva szelídült.
E’ haladást követé a’ nyelv. Tárháza naponkint
Uj kincscsel gyarapult, ’s nyert ékessége saját szint
És méltóságot; fénylő míg nem veve jármot,
Vendég izléstül; ’s kik ezen maszlaglevet itták,
Nyelveket eltemeték, ’s vele megszünt nemzeti létek.
Már közel állottunk Árpádnak fajzata mí is
A’ feledékenység sirjához; ’s Róma ha osztna
Mint hajdan, koronát, oda régen szittyai nyelvünk,
’S énekesink ajakán nem hangzott volna magyar dal
Pázmány éve körül. De Tenéked hála fölöttünk
Virrasztó Isten, ki hazánk fő kincse szerelmét
Ujra fölélesztéd. Kihagyád végtére alunni
A’ veszedelm álmát, mellyben szunnyadtak apáink.
’S szebb kort támsztaszsz. Majd négyszáz évek elöttünk
Folytanak, a’ Magyarok száján hogy hangzani kezde
Ismét: „ébredezünk; hajnalfény jő-föl egünkre,
Vész a’ régi homály; föllábbad nemzeti nyelvünk.”
Ez tesz-e hát eleget? csak mindég hajnal-e most is?
Mindég virradozás? Mikoron kel reggel az éjre
Már valahára, ’s mikor monhattyuk: délre verődtünk?
Hát soha esztelenek, ki ne váltsunk gyermeki korbul?
És ne repessze szivünk, hogy az Észak rég megelőzött? –
Volt az üdő, föntebb állottunk, (mostan utolsók!)
Többeknél az olympi hegyen kik előnkbe kerültek;
’S vajha az Ég ne keménykedgyék ekképp is erántunk! –
Ó Lajos, ó Zsigmond, fénylő, Fejedelmi Budának
És Mátyás Európa dücső csillagzati hajdan,
Mennyit igért kegyetek, (ha az emberi munka’s kivánat,
A’ kitanulhatlan sorsnak nem járna gyakorta
Kénnye szerint, ’s pálczája alatt nem volna,) Hazánknak!
Vandalok és Gothok kiszorítták lantos Apollót
Rómábul. Dídó tudományos vára leomlott
Sídonnak dús lánya, ’s kihalt Phoenicia nyelve.
Barbarusok tapodák Egyptus ritka csodáit;
Most is szennyes Arabs förtőzteti Théba virányát,
’S a’ kegyelő Múzsák első bölcsője lator hely!
Sándorvára, mit ért büszkének lenned ezernyi
Könyvekben, vad Omár*
A török.
mellyekkel fűttne kemenczét
’S pergamenid melegén dörgölné bőre mocsokját?
Melly örvénybe bukott Cekrops plántája, Athéne,
A’ te hazád Pláto menynek fia; mellybe Korinthus:
És milly hydra fajok*
Szörnyszülöttek.
kóborlanak ez napig ottan!
A’ sziveket bájló nemesebb tudományok elüzve,
Sirttokban kiaszoltt képpel bujdostanak árván,
A’ bölcsességnek honnyábul számkivetettek!
Szent föld! áldózatul melly Kodrust vetted öledbe,
Fájnak-e testednek vad nemzet sebhelyi, vallyon?
Szent hely! Aristoteles mellyen sétálva taníttá
A’ szomjú csemetét, minemü vad hangra felelni
Kénteleníttettél, magadét mély sírba temetvén!
Szálly-le Olympusrul Múzsák kara, fürtid ereszd-le,
Gyászfátyolba takard arczod; ne keríttse borostyán
Homlokodat: Helikon magasán ím Pimpla kiszáradt,
És Aganippének tüzelő forrása vizetlen! –
Futtok már keseredt szökevények, válva az édes,
A’ nevelő hon telkeitül, ’s eltiltva egétül:
Fussatok is sebesen: nyomotokban az osmani fegyver,
Önnönitek lánczon, kiket elnyel az örvény,
A’ butaság éh pokla, ’s gyilok van tüzve Minerva
Mellyéhez. Legalább ti csak, kik nyájas Apollót
A’ tüzbül kiragadtátok, menyekedjetek onnan.
Bár kevesen! – De hová? Északnak Nemzeti szállást
Adni kemények még. A’ Czélták vére hadakra,
Buzdul, ’s a’ Teuto tárcsás Lovagoknak*
a Teuton (vagy Német) Lovagrend egy német egyházi-katonai lovagrend, amelyet Palesztinában alapítottak betegápolás céljából (tárcsás: pajzsos).
is inkább
Ez tetszik. De keressétek Petrarcha hazáját*
Itália.
Hol már a’ piruló derület felemelkedik a’ föld
Párkányán, ’s heves ihléssel fog zárni ölébe. –
Meg kell oszlanatok: végzése ez a’ magas Égnek
Rólatok, elverttek! váltson más része Budára;
Lakja Magyar; fiatal Nemzet; kópjára nyilakra
Minden előtt termett. Eleik régente Pelasgok
Voltanak úgy mondgyák. Ázsiábul hozta hazáját:
Nem vad azért még is; látszik csak lenni szilajnak:
Mert eleven. Csinosultt lelkű Fejedelmei raktak
Fölséges palotát, mellyben Polyhimnia minden
Társainak karján kellő kénnyére nyugodgyék;
És nyugodott. Hunyadink könyvtára Etelvárt
Fényre hozá, Európa mihez nem láta hasonlót
Akkor, ’s csak Vaticán méltó, hogy légyen előtte.
Milly gyönyörű kezdet hol ecset, melly fösteni tudná
A’ nagy elindíttást? – De az ő elméje temérdekb
Rendeletekbe merült; ’s ha kivinné, lenne csodálat
Minden Nemzet előtt, és föllülmulna halandót.
Nagy vala Vespasián békesség temploma,*
A polgárháború befejezését Vespasianus nagy jótéteményének tartották, tiszteletére megépítették a Templum pacist (Békesség temploma).
’s kincses:
Ez kétszerre nagyobb és dúsabb készült lenni,
A’ kitüzött pontnál éltét ha továbbra vihetné
A’ fejedelmi Tudós, ’s gátot nem vetne kimulta.
Ő ugyan így indult a’ pályán ’s századokon túl
Művének fönnlétet igért a’ szittya Magyarnál:
Hah de balul fordult! az irigylő sors keze a’ nagy
Épületet levoná, ’s bennünket viszszataszított
A’ megsemmisedés meredek szélére dühében.
Fölszakad a’ vég nap; koczkánk forogása vakot vet;
Elvesztünk! Feketült felhőkben menykövek űztek
Menyköveket, ’s keserű italunknak kelyhe Mohácsnál
Telt csapaton föllül, ’s Buda ékessége lehamvadt!
Pécsi anyák ötszáz tanuló ifjakkal adóztak
Vértes Pallásnak, kiket inkább védnie kelle
Mint önnön gyerekit, ’s koszorúkat füzni fejekre.
Vissegrád oda lön. Palotád Esztergami Főpap,
Préda; ’s mi fájdalmasb, könyves szökrénye Vitéznek! –
Boldogok, ámbátor szigorú vég zárta-be vándor
Élteteket, romlása előtt a’ vérrel özönlő,
’S gyámtalan Országnak, kik örök nyugalomra menétek,
Két János,*
Vitéz János és Janus Pannonius.
tudományok egén két hajnali csillag!
Mert, mi szoríthatná, mi gyötörné a’ szivet inkább,
Mint idegen kéznek sebeit szemlélni hazáján? –
Mért ugrott le Horácz Tyberisnek sárga vizébe,
’S megmentette hazája falát Porsenna hadátúl?
Mért égette kezét az emésztő lángokon ekkor
Scaevola, ’s nem jajdult foszlásán jobja husának?
Antiochus Vendége miért lőn Hannibal, és mért
Veszté agg korban remek éltét méregitallal?*
Hannibal karthágói politikus és hadvezér a rómaiakkal megkötött béke után visszatért Karthagóba, de politikai ellenlábasai ellehetetlenítették; ettől kezdve több ízben menekülnie kellett, s mikor a rómaiak egyszer a kiadatását követelték, megmérgezte magát.
Zrínyi miért tüzeléd rendíttő táborok ellen
Nem sok hőseidet, veled eggyütt dülni halálra?
Mert enyhesbnek itélétek nem látni hazátok
Széllyelbomlását, mint élvén benne, nyavalygni. –

Medig tartson ez így? Mi vagyon végezve felőled
A’ mély Gondviselés titkában, szép Haza? – Sugd-meg
Ó Genius, ha örökre nevünk el lessz-e törölve,
És nyelvünk, ’s kienyésznünk kell a’ nemzeti sorbul?
Vagy mondd: lessz-e remény, hogy látunk tiszta verőfényt
Ennyi komor napokat régen vétketlenül élők?
Igy felel ő: „az Eget bünötök bosszúra hevítté,
Mert kiki tömte magát: a’ közjó léve feledve.
Testvérnek testvér, fiu ellensége apának
Volt inkább hogy sem Törököt vagdalni kiszállna.
Harcz és ellenharcz méhét a’ gondos anyának,
A’ ki szülé, ’s nem mostohakint dajkálta ölében,
Megszaggatta dühös foggal, mint gyönge galambot
A’ keselyü, ’s megeredt vérét szivogatta. Kírályok,
Ő kit fölkenetett, ’s mint Ur, kire bizta hatalma
Részét népe között, szilajul megvetni merészlők
Voltatok: A’ Törvény, az Igazság gyulva panaszra
Ellenetek, hozzá járultak számtalan izben.
A’ menybéli Király ezekért székére megesküdt,
’S szólla haragjában: „pállyáját a’ Magyar eggyig
Földemen elvégzé: magvában nem hagyok élőt,
Elrontom;” ’s idegen Geniusnak nyomta kezébe
A’ vastőrt. Csurog a’ vér-ár Magyaroknak erébül;
Hajdan erős hadamat látám olvadni kevesre;
Számra fogy évenkint: fele ’s több prédája halálnak
És inog a’ maradék a’ gyilkot várva nyakára.
Én könyües szemmel, ki erőtelen ellene állni
Voltam Társimnak; (könnyű vala győzniek akkor)
Búval emésztődten behaték a’ Gondviselőhöz,
És ajakom rebegé: Te kegyelmek kutfeje, szüntesd
Ellenem a’ haragot, ’s pártul vett Nemzetem ellen!
Bünhödtünk eleget; vessd-el, mitül ingered égett
Eddiglen ’s Magyarim mellett kérttemre szelídülly.
Régi fekélyeibül tisztítsd meg: békeszerelmet
Olts bele, és a’ visszavonást szaggasd ki szivébűl!
Hű leszen ő ezután hozzád; nem léphet irigy párt
Ellen vádokkal tündöklő széked elejbe.

A’ Mindenttehető szóllott: „kértedre hajulnom
Ösztönöz irgalmam: mert érdem szóba se jöjjön.
Még üdején jártál: kárát pártodnak eléglem;
Engesztelve vagyok. Mind addig a’ Magyar éllyen,
Mígnem az elbomlás végnapját Angyalim által
Hirdetem a’ földnek harsongó trombita szóban. –
Árpád magva kihalt. Most fölkenem Osztria*
Ausztria.
házát,
Ez nekem így tetszett. Árpád vérének utánna
Régi magasságát Magyaridnak ez ujra de halkal
(Nagy kivitel munkába kerül,) magasabbra emelni,
Mint vala, fogja; ’s szabadságát viharokban is óvni.
Nemzeted így boldog; de csak így; ’s elveszne különben
Mint többszörte nagyobb birodalmak sírba kelének
Szómra, nem érdemesek, legyenek hogy nemzeti díszben.
Parlagon a’ tudomány hagyatik két százodon által,
És csak néha kicsiny csillám, mi lehetne jelenti.
A’ régolta bezártt ajtót megnyittya Theréza:
Ez leszen a’ kezdet. Kardgyát hüvelyébe ereszti
Sok Magyar, és fegyverre szokott keze lantra szelídül.
Ültetek a’ Nagy lelkűnek székébe Nagyobbat:
Bölcsességemnek szikrája vezérli Ferenczet:
Parthénont tudományoknak ’s a’ nyelvnek emeltet,*
A Parthenon Pallasz Athéné athéni temploma az Akropoliszon, de itt a Magyar Tudományos Akadémia (a Magyar Tudós Társaság) megalapításáról van szó.
A’ nagy Hon közepén ragyogót. Védőrje te lészel,
És József, ki hajul hozzád, Testvére Ferencznek,
Nádora pártulvett Magyaridnak, ’s másod utánnad.
Rád bizom a’ Nemzet tehetősbeit áldozatokra,
Még eddig mire ritka hived volt szánva, hevítni.
A’ Föbbek neveik legyenek tudtodra kik által
Szándokom a’ roppant alkótmányt tenni valóva:
Széchenyiek, Vay, Károlyi, és Andrásy az elsők,
Két Teleky*
A két Teleki közül az egyik biztosan gróf Teleki József, a másik feltehetően: Teleki Ferenc, gróf, költő, a Magyar Tudós Társaság tiszteleti tagja.
kiket, és többek vetekedve követnek,
Kiknek az emlekező Maradék hirtemplomot alkot.
Menybeli végzetem az, hogy arányod légyen elérve
Általok, és a’ hős Nemzet Parthénona által.”
Ekképpen szóllott a’ mindenek Attya felőlünk,
’S elfordult, de kegyelmének beborítva ködébe.
Tudnotok ennyit elég, ’s mi jövend későbbre, titokban
Röjtözzék;” mond a’ Genius, ’s lőn vége szavának,
És mosolyodva röpűlt; szeretett Parthénona képét,
Vévén, Fölséges Gyámjának ajálni kegyébe.

* * *
Áldott légy ó dupla kereszt örlelke! Hazánkat,
Mellyet szárnyad alá fogtál, élesztni ne szünnyél!
A’ Fölségesnek kegye véled: visszavezetned
Merre hajócskádat bíbor lobogója ragadni
Kezdi szerencsével, kormányodat arra feszítsed,
Mígnem az áhított partnál diadalmadat ülni
Engedi a’ kegyes Ég, ’s örömünkben zengeni hálát.
Nem csalatunk benned: gyámságod záloga gazdag:
Már Magyarid nem azok, kik előttünk voltanak: édes
Nyelvünket böcsülik: hordozzák ősi ruhánkat.
Gyermeknek kinek attya magyart, és annya nem értett
Ámbár honszületés, pörög ajkán szittyai hangzat;
Hozzánk szítt; szive lelke magyar: mert nyelve is ollyan.
A’ külhonni szülő nem kénteti magzatit elsőbb
Szóllani külhangon, sőt tiszteli férje hazáját,
És ajakát örömest illetgeti nemzeti szóhoz.
Szép csere! mennyit igérsz boldogságunkra továbbad!
Milly bimbó fakadoz! mi jövendő fejlik az eddig
Fullasztó ködbül! Már nem hasogattya szivünket
Rágó aggodalom. Hiu a’ balképzelet, árvák
Hogy volnánk; kinozó habozásnak nincs helye többé;
A’ fonalát vesztette csomó már meg vagyon oldva:
Sorsunkat kijelölte Ferencz. Száz hála Tenéked
Jó Fejedelemi atyánk, Koronáknak Nestora, Népek
Békíttője, szelid Múzsáknak támogatója! –
Ifjudgyék korod a’ sasnak természete képpen,
Kedved is ifjudgyék hozzánk ’s fejedelmi malasztod!
Ez görjeszt ösztönt, ecsetünk a’ kései korra,
Hogy gerjessze Neved, ’s fölséges Házodat áldgya,
Míg a’ négy folyamok partyán halhatni magyar szót,
’S míg Gyula és Tuhutum nyelvén szóll héthegyü Erdély.

Horvát Endre.
A megjelenést az Innovációs és Technológiai Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával a Mecenatúra 2021 pályázati program finanszírozásában megvalósuló 141023 számú projekt tette lehetővé.