1.
Csendes volt kebelem, mint nyár’ idejében az estve,
’S benne nem is zajgott semmi szerelmes erő.
Míg Téged nem láttalak én, Lili, tiszta leányka;
’S rám nem villantád szög szemed’ égi tüzét.
Most már zúg kebelem, mint fergetegekben az erdő,
’S mint ház, mellyre lecsap Zevsz’ nyila, lángba’ lobog.
Isten hozzátok csend ’s lassú szív dobogások!
Immár el vagytok veszve örökre nekem.
2.
Mint egyedűl utazó, kit dolgai visznek az útra,
Menten megy, ’s kijelelt czélra sietve siet.
Hirtelenűl nagy bércz vagy nagy folyam állja el utját;
Nyomba megáll, bámúl, ’s nézi mi lelte szegényt.
Tartson e hozzád vagy tüled, azt nem tudja, csak állong;
Igy jártam magam is, szép Lili! hej Teveled:
3.
Melly bűbájos öröm, szép lyányhoz jutni legénynek;
’S nézni kirózsáló ajkait és szemeit.
Ajkairul szemlél színmézt lecsepegni; szemébül
Legragyogóbb napfényt messze kiomlani lát.
Illy érzésre magát boldognak véli, reménnyel
Mindene eltelvén: hej, Lili! így vagyok én.
4.
Láttad e asztalnál szemeim rád mint merevedtek;
Mint tévelygettek nyilt piros ajkaidon.
Mint mozgott ajakam készűltibe’ szólani hozzád;
’S nyelvem, mint lekötött, nem tuda ejteni szót.
Összeszorúlt mellyem tefeléd felnyögve sohajtott;
Sóhajtomba’ ki volt fejtve mit érezek én.
5.
Képed, míg ültél, sok ezernyi kegyekkel igézett;
Álltodban bájló kellemid álltak elő.
Karcsún nőtt derekad, kis lábod, ’s többi kerekség
Testeden, élesztő vággyal itatta szemem’.
Igy ültödbe’ felállj, álltodba’ hogy ülj le, kivántam;
Mondsza, Lilim, nem nagy háborodások ezek?
6.
Nem hihető, mi hamar szerelembe bebukhatik a’ szív;
’S úszván árjaiban süllyed alábbra alább
Bár mint küzd is az ész mély bajtúl menteni ötet;
Nem használ; bajt les, bajba’ merengni szeret.
Édesen álmodozik, tündérek’ lelkei lengnek
Hő velejébe: Lilim! sorsomat észre vehetd.
7.
Mint pók a’ legyeket, mint lép a’ tarka madárkát;
Igy fog el a’ szép lyány kényire férjfiakat.
És a’ rab valamint inkább menekedni törekszik;
Még annál jobban bésodorítja magát.
A’ legyek és madarak küzdnek szabadulni; de férjfi
Óhajt lenni fogoly: hej Lili! így vagyok én.
8.
O te kit a’ szerelem nem hajtott járma alá még;
Mit vicsorítod rám gúnyröfögő fogaid’?
És gyávának itélsz, hogy mostan lyánka igázott;
’S mint faragott bábbal játszik azóta velem.
Nincs neked érzékeny szíved, jóllátni szemed sincs;
Így is jöszte, Lilit lásd: szerelembe omolsz.
9.
Szívünk sok bajokat termeszt érzései által,
’S nem képes (gyerek ő) pontba’ segítni magán.
Boldogságunknak még is fő kútfeje szívünk,
Ő nyújt ártatlan szent örömekre okot.
Gyermeki érzeletit hagyjuk meg: boldogan érez
A’ gyermek: Lilikém! gyermeki körbe vagyok.
10.
A’ Bölcsek nevetik, kiket a’ szerelem’ heve forraszt;
És nekik a’ tudomány mennyei kedveket önt.
A’ ki nem alkalmas szerelemre, az éljen eszével;
Ég, föld, tűz, tenger bő mulatása legyen.
Ám kiben ég a’ vér, ’s szép lyányt pillant meg, az ésszel
Mit gondol? – könyörűlj szép Lili, esztleneden!
11.
Ennyi sok érzésnek tán hinni, te szép Lili, nem fogsz;
’S azt véled, költő ész’ szüleményi ezek?
Oh ha nem érezném, tudnám e lefesteni szóval;
Hang süketet, valld meg, szín vakot érdekel e?
Szívem eszem tűz lett temiattad, ’s nem hiszed azt el;
Vesd próbára hitem’, hej Lili! hinni fogod.
12.
Milly gyönyörűséges, Lili! téged látni ha tánczolsz;
Láthat e már ennél szebbet az emberi szem?
Láb hegyeden levegőbe’ lebegsz, ’s mint Gratia szökdelsz;
Ámolyog a’ Néző, ’s kétli, ha földi vagy e?
Lelkem is, ezt néztembe’, veled kilebegve szökellett;
’S nem leltem helyemet helybe’, magamba magam’.
13.
Mint a’ rét tavaszon, ha esik, frissűlve kizöldűl;
’S rózsa kinyilva pirosb hajnali harmat után.
Tánczod után te is úgy felforrva, elöntve hevednek
Csepjeitűl, ingerb
*Ingerlőbb.
színbe merítve valál.
Mennybeli hullámkák szendén emelődtek apadtak
Halmidon: illy szép vész köztt ki ne kérne halált?
14.
Hajnallott az idő, ’s kezdett a’ tánczos oszolni;
Távozatod, könytűl árva, kisérte szemem.
Ah! te nyugodni menél, én mentem kínba kerengni;
Ágyamnál lebegett szüntelenűl alakod.
Képzeletim mindent bájszinben hordtak előmbe;
’S érted esengve, mohón vert Lili! minden erem.
15.
Álmatlan fővel szellős levegőre siettem;
Hogy tüzem’ enyhítsék Májusi lágy zefirek.
Mint boglyába kapott szikrát éleszti az alszél;
E’ kicsi pajkosok is fujtak ölembe parázst.
Bár hova menjek is én, bár mit tegyek, égni teérted
Kell nekem: Etnám vagy hej Lili! lángba boritsz.
16.
Mint csatahely, belsőm olly pusztán áll kirabolva;
És feldúlt testem szivtelen, esztelen is.
Győző vagy Lilim, én meghódolt, bánj velem immár
Kényre; szabadságom sólyomi szárnya kiholt.
Édes e ezt látnod? nem tudhatom: énnekem édes,
’S lánczaimat viselem drága ereklye gyanánt.
17.
Igy lecsatázva, leverve is így, telik égi reménnyel
Lelkem: majd megszánsz tán valahára Lilim.
’S minthogy szépeidért mártíromságra jutottam;
Egy nefelejtskével felkoszorúzod agyom’.
’S mondani szánakodón fogod: a’ kinek annyi keservet
Létem szült, e’ szál bére, jutalma legyen.
18.
Félre csalóka remény tőlem! hagyj engemet égni;
Minden bér nélkül, hagyd hamuhodni fejem’.
Hogy szívembe omolt szerelem’ tüze, ’s égeti porrá;
És nekem egy látás annyi bajokba kerűlt.
Nem foly még abból hogy forrón szánjanak engem;
’S rám mosolyognának szép Lili’ csillagai.
19.
Hol vagyon, és ki az a’ fő boldog férjfi világon,
(Vágyok látni) kiért szép Lili’ mellye dobog.
Az nem irígyli király’ bíborjait, udvari fényét;
Néki egész föld, Menny: Létele, égi gyönyör.
Jer Boldog! rózsás pályáddal hadd vetem össze
Szirtrűl szirtre vivő, kínok elejbe, utam’.
20.
Látni, szeretni mit ér, ha viszont nincs, a’ ki szeressen,
És lángod nem gyujt más’ kébelébe hevet.
Béna dolog, visszátlan eset, suta parlagi szántás;
Rózsa helyett tövisek’ szálai termenek ott.
Ah gyilkos tövisek! szanaszétik vérzitek a’ szívt.
Rajta tehát, keserű állapotomba’ veszek.
21.
A’ kit az éh Oczeán’ siketűlt hullámai hánynak,
És csak deszkán függ élete, élni reményl.
Sűrűen beborúla egem, ’s egy fény se világít,
A’ melly jobbodhoz, szép Lili, nyitna utat.
Még is bízakodom, kiderűl tán nékem is a’ nap;
’S foglak bírni: hiú gondolat, árva remény!
22.
Nincsen az élők köztt, ki tehozzád hajlana jobban
Nálamnál, ’s hívebb tudna maradni neked.
Szívbeli érzeletim, ’s onnan forrt csókjaim’ árja
Volnának, Lilikém, gerjedetinkbe’ tanúk.
Istenném volnál, ’s én sírig lelkes imádód;
Emberi ’s angyali lét folyna szövődne belénk.
23.
Ah de mit óhajtok? nem vagy Lili, szánva te nékem
Útamtúl útad meszsze világnyira jár.
Ah ne szeress engem, csak hagyd szeretetni személyed
Tőlem: fél öröm ez, ’s csorba, de nékem öröm.
Bárhol, bár kivel élj, lelkembűl senki se tép ki.
Hej oda vagy mélyen zárva enyészetemig.
24.
Szívem’ rejtékibűl folyt versim hogy ha nyugalmad
Bolygatták (szerelem szülte) bocsánatot adj.
Vallásom’ zengték, miket érzek irántad, elődbe;
Ártatlan czéljok; senki se büntet ezért.
Nem jutnak, hova kívánnám, szüz mellyed’ ölébe;
Jó Lili! dugd valamelly szugba
*Zugba.
irígyek elől.
És ha világ fog bántani (fog pedig) akkoron olvasd
’S sóhajtsd: szerzőtök volt igazán Szeretőm!
Vitkovics.
