1824.
Egy gyönyörű csillag rezeg ott fényében,
Virrad a’ setét is bájló világára;
De felhő fut és leng Rá az Ég ürében
’S ah! kitün ’s megint búv szelíd nagy sugára,
’S a’ hogy kitűn, Mennyet áraszt nézőjére,
A’ hogy buvik, hév köny perg ennek keblére.
Szív meleg vívtában teremtve-olvadt kép!
Igy kelsz ’s enyészel é néma búkat osztva?
Hogy midőn a’ vágyó Égiek közé lép,
Fenn-ieáljától akkor legyen fosztva.
Ah! sejtni – ’s nem lelni, elmuló fájdalom;
De lelni ’s veszteni, örök aggodalom.
Döbrentei Gábor.
