Ha tőlem elszakadt minden barátom,
’S szerencsém’ csillagát enyészve látom –
’S a’ sors’ vad éje kedvem’ elnyelé;
Még egy örömsugár reszket szivemben:
Midőn imádkozom, ’s jámbor hevemben
Könyes szemekkel nézek ég felé!
Ha nyelve sért az undok rágalomnak,
’S az élet’ ónnehéz inségi nyomnak,
’S ha senki sincs, ki engem értene –
’S ha tiltja a’ világ szerencsefényem’
Viszonderűltét; – él egy vég reményem:
Imádságomban a’ Hit’Istene!
Úgy van! Tenéked egyetemnek Atyja –
Tenéked hódol szívem’ indulatja!
Fohászimat Tehozzád röptetem;
Lövelje rám a’ sors villámsugárját,
Zudítsa ellenem halálos árját –
Te védni fogsz, ha süllyed életem.
Szenvey.
