Köszöntlek Flóra’ játszi férje,
Köszöntlek hajnal’ szép fija!
Léted’ több millió dicsérje,
’S ezernyi ezer Gráczia.
Áldassék-meg hímes világod,
’S virányokból szőtt társaságod,
Melly sok gyönyört felkölthete,
Üdvez légy, föld’ lehellete.
Meghittje a’ langy kikeletnek,
Siess violás szárnyakon,
Te, kivel Nymphák lejtegetnek
Lángfrisseségü lábakon.
Röpűlj, engem kényárba víve,
Röpűlj, Cupído’ fürge híve!
Légy olly barát irántam is;
Ösvényt nekem szüzemhez nyiss.
És, mint Psychét szent tájnak adtad
Nemes malaszttal egykoron;
Dús birtokát előmutattad;
Elysion lévén a’ hon:
Körében ifju életemnek
Illyent ragyogtass Kedvesemnek!
Varázsan készítsd-fel magad’,
Hogy őt énhozzám elragadd.
’S szivében a’ hű szerelemnek
Tüzét ápolja lengzeted,
Megtartva őt csak lételemnek,
Mellyet nagy részben árnya fed.
Bájolj örök tavaszt reája;
Csillogjon rózsakoronája,
Csillogjon hosszu zöld korig,
Egész utólsó alkonyig.
Légy mindég jóm, vigság’ fuvalma,
Kegyes játéku lágy Zephyr!
Légy az, habár a’ sors’ hatalma
Jő ellenem, ’s könyűkre bír:
Törűlgessed gyászát szemeimnek;
’S midőn méltatlan érzetimnek
Hiúlag csüggve hódolok,
Enyésszenek a’ fátyolok.
Űzd, űzd a’ fénylő jámboroknak
Lélekborító éjeit.
Enyhítsd az épültebb homloknak
Igaz hőségü cseppjeit.
Keresd a’ józant és a’ szűzet,
Kit ékesít gyöngy-pártafűzet,
Intézd vigyázva útadat,
Ne undokítsd-el szárnyadat.
Ne hízelkedjél olly melyeknek
Hol a’ bűn’ mérge nagyra nőtt;
Noha báj-líliomhegyeknek
Láttatnak lenni több előtt.
Arczák’ álszíne meg ne fogjon,
Malasztod ezen túlsuhogjon.
Tekintsd, tekintsd, mi vagy te: Szent!
Kerűld tehát az éktelent.
Makáry.
