Reng a’ hullám, röpűl a’ sajka,
Messzebb messzebb vonúl a’ part,
Még csóktul ég a’ Vándor’ ajka,
Még visszanyújt remegő kart.
Keblét a’ búcsu’ gondolatja
Mély olvadásban haboztatja,
Utána int száz szem, száz kéz,
De ő csak egy pár könnyet néz.
’S ím kéklik a’ part’ zöld pázsitja,
Homályba tűn a’ messzeség,
Az egy pár könnyet elborítja,
Nem látszik már, ’s ott reszket még.
A’ Vándor áll, némán nyögdell ő,
’S utána hord a’ parti szellő
Száz köszöntést bús zúgással,
De ő csak egy sohajtást hall.
A’ sajka száll, a’ sajka hajtat,
Alatta víz, felűl az ég;
Lassan lezeng a’ végsohajtat,
Nem hallik már, ’s ott lángol még.
A’ Vándor enyhet kér melyére,
Száz csillag néz vérző sebére,
De ő csak egy felé tekint,
Melly nyúgotról szerelmet int.
Kölcsey.
