Te bájvidék!
Ott a’ kék messzeségbe’
Hol szirthegyek nyúlnak-fel égbe
’S felhőtlen leng a’ tiszta lég!
Üdvezllek, oh te rég
Határa buzgó vágyaimnak,
Te bájvidék!
Mi szent öröm!
Mi édes kéjt lehellnek
Fuvalmi a’ langy estlebelnek,
Mezőidről tündér vidék?
Nekem virúlsz e még,
Nekem messzünnen bujdosónak,
Gyönyörvidék?
Ha nem – vidék!
Ugy légy örökre boldog!
Ím minden szent kötélt feloldok
Mellyel hozzád füzött az ég;
’S isten veled, te vég
Határa minden vágyaimnak,
Te bájvidék!
De oh vidék,
Árnyid milly kényt susognak?
Viránymezőid mint ragyognak?
’S csak mindég kéjre intve még
Mosolyg felém az ég –
Az esti bíbor ég – felűled
Titkos vidék!
Csak vissza még!
Tán a’ völgy alkonyában
Ott hervad néma bánatában
A’ hű szív, melly csak értem ég –
’S nekem virúlsz te még,
Nekem messzünnen bujdosónak,
Te bájvidék!
Bajza.
