A’ Forrás a’ hegy’ tövénél –
Léte’ titkos kutfejénél,
Csendesen ’s tisztán fakad;
Mint szelíd Csermely virágos
Síkokon lejt, ’s így a’ tágos
Nagy világba elszakad.
Oh de tisztán ’s játszi kedve’
Ösvényén, békén eredve,
Nem sokáig csörgedez,
Messze nem lejthet nyugodtan –
Mert hozzája itten ottan
Más forrás is ömledez.
Most folyása már homályos –
Titkon árad, ’s egy dagályos
Gyors patakká változik;
Most folyó lesz már, szünetlen’
Terheket hordoz, ’s kegyetlen
Vész között hullámozik.
Végre a’ nagy Óczeánnak
Méhében keres magának
A’ zajoktól szűnetet;
Parthoz ér, ’s vég hablövése
Közt lehullt fogolykötése –
Ember! értsd az Életet.
Szenvey.
