Románcz.
Nézve part’ virányain
Ült a’ lyányka csendesen,
Szellő’ ’s hullám’ szárnyain
Jő a’ csolnak sebesen.
Parthoz száll a’ jővevény
Ifju kellemében,
Báj ’s erő szép termetén,
Láng lobog szemében.
„Szellő- ’s hullámszárnyakon
Hajtja a’ hő szerelem
Hozzád gyönge csolnakom’;
Kedves lyánka! jer velem.
Túl, ott a’ kék partokon
Hűs olajfák’ alján
Békén áll kisded lakom,
Kéj virít homályán.”
Nem, hajós! én nem megyek;
Itt szülőföldem vagyon.
Szebbek itt virány ’s hegyek,
Mint a’ kéklő partokon.
Szebb, midőn feltűnedez
A’ tetők’ koránya,
’S édes bájjal zengedez
Kertem’ csalogánya.
„Oh lyány! a’ kék partokon
Illatosb a’ rétvirány;
Ott a’ myrtuszbokrokon
Szebben zeng a’ csalogány.
Szép az alkony’ kék ege
Csendesen borúlva,
Szép a’ hajnal’ fellege
Tengerből pirúlva.”
Ah, de kunyhód’ rejtekén
Olly szép élet nem virít,
Messze-parti jővevény!
Mint e’ csendes völgyben itt. –
’S halld, mint zúg ’s üvölt a’ szél!
Tornyosúl a’ hullám!
Csolnakodba’ bús veszély,
Bús halál tekint rám.
„Lyányka! kunyhóm’ rejtekén
Csendes élet csörgedez,
’S gyönge szellőn viszlek én
Szép honom’ szellőjihez.
Jer, kedves! ne félj, velem,
Zúgjon bár vész ’s hullám,
Kísér a’ hű szerelem,
’S átvezérli sajkám’.”
Monda; ’s förgeteg-dagály
Kél a’ barna fellegen,
Szél és villám zúgva száll
Déli tájról hirtelen.
A’ hab heggyé nő legott
Partját túl-dagadja,
És a’ gyönge csolnakot
Vész közé ragadja.
Küzd az ifju, ’s vissza még
Bíztosan reméllve néz;
Keblén hő szerelme ég,
’S esdekelve nyúl a’ kéz.
Ah, de harczra keltenek
Szél ’s örvény körűle,
Még egy hullám, ’s – istenek!
Végkép elmerűle.
Ülve part’ virányain
Néz a’ lyány keservesen –
Ám de szél’ s hab’ szárnyain
A’ hajós már nem jelen.
Messze a’ kék partokon
Nyugszik eltemetve,
’S a’ hű
csolnak egy fokon
*Szirtfokon, kőszirten.
Hullámtól kivetve.
„Jer, te kedves csolnak, még!
Vigy magaddal engemet,
Melly e’ bús szemekben ég,
Eltemetni könnyemet.
A’ kék-parti hegytetők
Szent fényben viradnak:
’S ott örökkézöld mezők
Majd rózsákat adnak.”
Bajza.
