(Sonett).
Egykor, hogy a’ szép Manczi’ rabja lettem,
’S keblemben érzém a’ hagymázhevet –
„Ahít e’ téged ő, vagy félre vet?”
Ezen mesét örökké fejtegettem.
Mint ház’ barátja sokszor észre vettem:
Hogy ő, ha koplalék, mi jól evett,
Ha hallgaték, mint csapta a’ levet, –
Mint tánczolt és dalolt, ha én epedtem.
„Oh lyányka – sóhajték – ne légy begyes!
Tán titkolod csak, hogy szived – sajátom?
Adj jelt, ha szenvedésim meghatának.” –
Tükörbe nézek egyszer, ’s íme látom,
Mint alkot engem – hátul – a’ kegyes –
Mesterfülekkel –
Bálaám’ lovának!!!*a bibliai történetben a mezopotámiai próféta nem veszi észre az útját álló angyalt, de szamara megtorpan előtte, s az ütlegelés ellenére sem moccan. (4Móz, 22. 23–35.) Vö. a szólással: „Áll, mint Bálám szamara.”
Szenvey.
