Románcz.
Dördűl az ég ’s villámot lőtt,
Zápor zuhog-le már,
’S a’ szép leány kunyhóm előtt
Lassan pihegve jár.
„Jer, szép leány! hív a’ legény,
Bús ég borúlt reád;
Kunyhóm kicsiny bár és szegény,
Nekem ’s neked helyt ád.”
Kunyhóm felett ’s kis ablakán
Csattog, süvölt a’ szél;
Karom között a’ szép leány
Ül csendesen, de fél;
’S felleg ha más fellegre jő,
’S villám villámra gyúl:
Remegve, ah, keblemhez ő
Jobban jobban szorúl.
„Derűl az ég, bús fellegén
Ég a’ szivárvány már;
Isten veled, te hű legény,
Anyám epedve vár.”
Mond a’ leány, ’s karom közűl
Kifejlik nyájason,
’S e’ köny, a’ melly szememben űl,
Ajkán sohajtást von.
Kunyhóm felett ’s kis ablakán
Száll és mosolyg a’ nap;
Szemem csak a’ szép lyány után,
Mint part után a’ hab.
Lángcsillagod, hajh, tiszta ég!
Mit ér e’ szív előtt?
Dördűlj megint ’s onts záport még,
’S hozd vissza nékem őt!
Kölcsey
