Tí a’ messze láthatáron
Eltünelgő fellegek!
Kik reám itt hervadóra
Végbucsúval intetek,
Merre nyúl kies pályátok?
Tán van néktek is hazátok
Ott a’ nyugti ég alatt,
Merre szárnyatok halad.
Boldogok! bár engem egy szél
Elfuvalna véletek
E’ gyászhonbul, hol lekötve
Tartnak a’ bús végzetek;
Túl a’ láthatlan mezőkön,
Zord pusztákon, szirttetőkön
A’ nyugat’ szép tájihoz –
Merre szívem vágyadoz.
Egy tündér világ mosolyg ott
A’ kedves’ karjai között,
Enyhet ott találna e’ szív,
E’ sok vésztől üldözött;
Ott a’ boldog lét’ vidéke,
Szent örömkéj ’s égi béke,
Mint korány hint harmatot,
Hintve áldást lengnek ott.
Vajha szállnom el lehetne
A’ futó szél’ szárnyain,
Halni bár, de a’ leányka’
Üdvezítő karjain.
Ott a’ honföld nyugtot adna,
Értem édes köny fakadna,
’S rózsa-közti sírorom
Őrzené nyugvó porom’.
Szálljatok ti, békepályán
Boldog létü fellegek!
Üdvezelve a’ dicső hont
Ha egébe értetek.
Vágy e’ szív – de nem találja:
Merre, hol nyilongna pálya
Éj- köd- örvényből elé,
A’ sohajtott part felé.
Bajza.
