Ember! éljed a’ Jelennek
Rád mosolygó kedveit,
Mert az órák elreppennek,
’S szét üzik tündérjeit;
Csak a’ pillantat’ virága
Az életnek boldogsága, –
Ki mit önként elszalaszt,
Nem bájolja vissza azt.
Ne higy a’ szebb jövendőnek,
Mellyel vakít a’ remény,
A’ napok csak mennek, jőnek,
’S néked nem kél örömfény;
Néked nem csendűl az óra,
Mellyben a’ remény valóra
Fordúl, ’s gyötrő fájdalom
Lesz a’ nem várt jutalom.
Ember! izleld életednek’
Pirosló szép hajnalát,
Csókold a’ virgoncz kisdednek
Örömhozó angyalát;
Ne bízz a’ dél’ napfényében,
Sem az Est’ lágy zephirében;
Az megfojthat hevével,
És ez villámtüzével.
Ember! szedd a’ gyöngyvirágot,
Mellyet a’ szép tavasz ád,
Izleld a’ szép boldogságot,
Mellyet az ég folyaszt rád;
A’ tavasz a’ természetben
Megujúl, – de az életben
Hogy ha lenni megszünik,
Elő többé nem tünik.
Míg az ifjuság’ tüzvére
Lángol szíved’ erében,
Addig részesülj Cythére’
Istenítő kedvében!
Boldog – Küprisz’ szűz oltárán
A’ lángzó köz indulat,
De a’ száraz rózsa’ szárán
Szerény Ámor nem mulat.
Ember! életed’ nyarának
Izleld futó kellemét,
Ne várd végén lefolytának
Az örömnek szebb nemét;
Ne várj az Ősz’ idejére
’S annak érett gyümölcsére; –
Sok eső, kis verőfény,
Könnyen megcsal a’ remény.
Ember! éld, oh éld a’ kedvet
Mellyet az Ősz megkinál,
Szűrd a’ végső édes nedvet
A’ nap’ vég sugárinál;
Gyászképe már itt a’ Télnek,
Az örömek sírba kélnek,
’S zúgó zordon vészei –
A’ halálnak jelei!
Azért izleld a’ Jelennek
Rád mosolygó kedveit,
Mert az órák elreppennek
’S szét üzik tündérjeit;
Csak a’ pillantat’ virága
Az életnek boldogsága,
Ki mit önként elszalaszt,
Nem bájolja vissza azt.
Szenvey.
