Hó, vagy hab, vagy csillag rémlik
Ott a’ völgy’ ölén?
Nem, nem, más az: a’ mit véltem,
Csalfa tűnemény.
Hónak, habnak, és csillagnak
Nincs fodor haja:
Szép lány fürdik a’ patakban,
’S a’ szép lány’ haja.
Milly csábító mozdulattal
Hajtja meg fejét.
Kis virágot tart kezében,
Parti növevényt.
Játszva súg a’ szél fülébe
Kedves titkokat.
Játszadozva hajt fejére
Regző ágakat.
Ág ha volnék, meghajolnék
Én is szívesen,
A’ szellővel rá lehelnék
Titkon, édesen.
Gyenge tagjait csókdossák
Fürge halfiak.
Rá bámulva meg-megáll, és
Nem zúg a’ patak.
Haj! magam is be megállnék,
Volnék csak patak,
Vagy bár közttetek lebegnék,
Boldog halfiak.
Kis hal lenni meg nem szünném,
Míg ő ott mulat.
Csókkal élnék, csókba halnék,
Kedves gondolat!
Vagy mi ez? Hah hogy szemeim
Igy megcsaltanak.
Hozzá képest, a’ mi szépnek
Látszott, holt alak.
’S mennyivel szebb más élőknél
Árnyék képzete:
Annyival szebb árnyékánál
Élő termete.
Mert csak képe termetének,
És árnyéka az,
Melly a’ vízben habnövésű
Lányként hajladoz.
Ott a’ parton andalogva
Fenn áll szebb maga,
Ő, a’ szívnek, szerelemnek
Tündér csillaga.
Vörösmarty.
