Villámlanak, fényledeznek
Kardok ottan a’ hegy ormán,
Halálképek lengedeznek
A’ vérzászló patyolatján.
Patkók alatt a’ föld robog,
A’ vitéznek mejje dobog.
Csata-szél fú, csata-tűz kél,
Trombita szóll harsadozva,
Pajtás! a’ Hős illyenkor él,
Szíve nem ver borzadozva,
Kardot ragad, egyet suhint,
Ellenjére sebet vért hint.
Rajta hangzik, rajta tehát!
Sarkantyút a’ paripának,
Szeld és űzzed támadóját
A’ Királynak a’ Hazának:
Egyenest a’ bátrabbjára
Rá se nézz a’ gyávájára.
Átok fogja azt közöttünk
A’ ki futni vissza fordúl,
Nagy bajnok, ki míg előttünk
Ellenség van, csapkod és dúl,
Híres leszen a’ ki megáll
Mint záporok köztt a’ kőszál.
A’ Vezérnek, a’ Vezérnek,
Ki ellenünk gyújtja őket,
Ha ez oda, kicsinyt érnek,
Szíjra fűzzük rabtesteket,
A’ miénket védelmezzed,
Aczélfala legyen kezed.
Győzödelem vagy szép halál!
Itt maradás, vagy becsűlet!
A’ ki rontó csatába száll
Vitézek! egyéb nem illet.
Csattog ég már a’ háború,
’S fonódik már a’ koszorú.
Menjen haza csüggedt fővel
Kiben nincsen szittyai vér,
A’ ki nem mer nagy erővel
Egybe csapni ’s még gyáván kér!
Félre félre bátortalan,
Minek közttünk haszontalan?
Feressz feressz kardot Huszár
Rád dőlt vivók’ seregébe’
Villogj mint a’ hév napsugár
Főket lovad elejébe.
Csattogj vágj hogy bámuljanak
’S visszavágni rád tartsanak.
De megadván ha ki magát,
Ne bántsd tatár vadkezekkel,
Felejtsd csatád indulatját
’S éreztessed nagy lélekkel:
Hogy vívásra vitézzel szállt
’S meggyőzetve, nemest talált.
Döbrentei Gábor.
