Kevés szavú, helyén de jól beszélgető.
Nem kérkedő, nem is hiú alázatos.
Tüzet kap, és dörög, de megszelídűl;
Nem kér bocsánatot, de tettel ád.
Komoly, de víg; szerény, de nem feszes,
Igaz, de nem bokros. Sokat tanúlt,
De nem kevély tagadni azt,
Mit nem tud. Nem dicsér vakon,
’S pirongatólag nem gyaláz:
Ölelve feddi-meg hibám’
Ő maga ’s magam között csupán.
Engem szeret, de mást is.
’S akarva nem boszont.
Enged, ha forrni lát.
Botlik, ’s nagyobb lesz.
Nem feddhetetlen angyal ő
De – ember.
Guzmics Iszidór.
