Volna szárnyam! elröpűlnék
Egy kies vidék felé,
’S ott pihennék, hol madár-hang
Éled ’s a’ víg csermelyé;
Míg a’ Hívnek gyönge karja
Édes lángra költene,
És az álmak’ szép honából
Szebb valóra intene.
Ott a’ berki alkonyatban
Csak mi ketten kedvesen,
Tudva, senki el nem árul
’S nem lappang irígy lesen;
Andalogva hű szerelmünk’
Szent malasztit érzenők,
’S hosszu verseny áldozatban
Bájkelyhét ürítenők.
Lepje bár fagy a’ vidéket,
Nem sohajtom a’ tavaszt;
Egy varázslat, bár havaz künn,
Visszahímzi nékem azt:
A’ derűlt ég’ tiszta képe
Hívem’ kék szemében él,
’S nyájas arczin olvadozva
Líliommal rózsa kél.
Zsenge szálit a’ pagonynak
Látom karcsu termetén,
’S a’ virágok’ illat-árját
Bészivom lehelletén.
Könnye harmat, melly vidítva
Titkos búmon ringadoz;
Lelke napfény ’s tőle minden
Életkéjre lobbadoz.
Ott vidám kedv és szerencse
Tűn fel minden kényivel;
Ott az élet ifjan aggul
’S szép álomként lebben-el.
Édes emlék! drága képek!
Bájitok’ ha átfutom:
Milly örömmel elröpülnék!
Merre – azt csak én tudom.
Kisfaludy Károly.
