Mint, majd ha lelkünk Lethe’ vizébe néz,
Minden földi tehert róla lehullva lát,
’S újjá születve nyílt karokkal
Elysion’ rokon árnyihoz leng;
Így, akki Casztal’ vedreiből merít,
Új tündéri világ’ bája ragadja-el;
Magát felejtvén, élve meghal,
’S egy melegebb nap alatt lel éltet.
Ott gerjed abban a’ csuda lángerő,
Onnét hinti alá égi virágait;
Ne nyúlj azokhoz durva kézzel:
Megfagy az égi hideg kezekben.
Berzsenyi.