Húnyik a’ nap, pirúl az ég,
Intesz édes enyhelyem!
Megyek, megyek, ah, elég rég
Vonza feléd kebelem.
Te vagy az én kis világom,
Virágim’ szép ligete!
Gyermeki víg munkásságom’
’S kezem’ első képzete.
Hozzád jövök, ha szívemet
Aggodalom terheli,
Hozzád, ha rám öröm nevet,
’S kezem lantját emeli.
Szép alakid’ szemlílete
Új világba andalít,
Nyílt kelyheid’ lehellete
Illat-özönbe merít.
Itt élnek eltűnt rémeim
Gyermeki jelképekben,
’S kedves titkos két betűim
A’ mindégzöld szívekben.
A’ bús cyprusz’ árnyékában
Az úrnák ’s nefelejtsek,
A’ két hív szívek lánczában
A’ viola-bilincsek.
Igy alkota ifju lelkem
Egy szebb virányt magának.
Hol égi gyönyör’ ’s szerelem
Szebb rózsáji nyilának.
De csak hamar felriadtak
Rémledező szemeim,
’S karom között eloszlottak
Tündér álomképeim.
Óh, mint sírtam, barátnéim,
A’ szerelem’ könyeit!
Mint ittátok, virágaim,
Szívem’ égő csepjeit!
Hervadtatok, hervadtam én,
Míg rablánczom’ szaggatám,
Míg a’ csalfa büszke remény’
Bábjait elhányhatám.
Óh, nem jó halandó szemnek
Az eget megmutatni,
’S a’ lepke-szárnyu gyermeknek
Égi szárnyakat adni.
Nehéz a’ mennyet elhagyni,
Pedig le kell hullanunk!
Jobb a’ hív földön maradni,
S’ rózsákat itt szaggatnunk.
Nem álmodni, hanem élni
Illik e’ szép világon.
Méh-ajakkal mézet lelni
Lehet minden virágon.
Egyik hervad, másik nyílik
Mindenik csak tűnemény;
Annak nyílik a’ legszebbik,
Akki szabad ’s víg, mint én.
Szabad pedig kiki lehet,
Míg fejét – de hol vagyok ?
Lilim míg istenné tehet,
Legyen, legyen, hallgatok.
Berzsenyi.
