Isteni elmetalálmány,
Bájoló ömledezés!
Dicső kézből jött adomány,
Égi szent lelkesedés!
Te a’ magány’ vad pusztájit
Rózsa-ligetté teszed,
’S az életnek bús órájit
A’ szívekről elveszed.
Te a’ tyránn’ szemeibe
Könyet tudsz teremteni,
A’ szenvedő’ sebeibe
Édes enyhet önteni.
Te a’ legdurvább lelkeket
Érzékennyé míveled,
’S a’ halandó embereket
Istenekhez emeled.
Oh érzés, oh lelki erő!
Nélküled ha kérdem mi
Az élet ’s az ember? – Merő
Élő és mozgó semmi.
Boldog a’ kit karod vezet,
Boldog a’ kiben te vagy,
Általad lehet a’ nemzet,
Általad a’ thrónus nagy.
Előttünk három kútfőnek
Csergedez szép kristálya,
A’ melly nagynak és dicsőnek
Arany cseppjét kínálja.
Játékszín itt a’ legelső,
Melly a’ nyelvet kifejti,
És melly által, a’ szív belső
Makacsságát felejti.
Ott látni és bámulhatni
Ama’ régi hőseket,
’S mintegy életre hozhatni
Dicsőséges tetteket.
Látni, Hunyady mint vívott,
A’ vitézség’ példája;
Zrínyi le miképen rogyott,
’S vég szava volt hazája.
’S egy asszony minő erős lett
A’ halált mosolygani,
Gyönge keze melly csudát tett
A’ várt földig rontani.
Ezeket a’ lelkes Magyar,
Ha nézi mint hív polgár,
Ezt mondja: míg győzhet e’ kar,
Ne félj, hazám! nem ér kár.
Elmegy nemes büszkeséggel,
Köszörűli aczélját,
Kész meghalni dicsőséggel,
Hogy védhesse Királyát. –
Második tárgy a’ Poesis,
Mennyei láng, szelíd tűz,
Melly a’ roskadt sírbolton is
Örök koszorúkat fűz.
Ez majd Parnasszon rózsákat
Szed, ’s azoknak örvendez,
Majd vitézeket ’s csatákat
Ossziánként zengedez.
*
Osszián kelta énekmondó vitéz királyfi, James Macpherson skót költő költeményeinek fiktív szerzője; a 18. század második felében többnyire valóságos személynek vélték, az osszianizmus pedig igen divatos költői irányzat lett.
Tőle minden éltet vesz: mint
Pygmaliontól a’ kő;
Ha érez ott ember megint,
Midőn teremt Isten ő!
Következik a’ Muzsika,
Olvaszt, emel, lángra gyujt,
Mint Orpheusz’ lantjátéka,
Vadaknak is érzést nyujt.
E’ sphaerai zengzetektől,
Kegyesebb az éghajlat;
’S e’ fellengző érzetektől
Nemesebb az indulat.
Hol mind ezek gyűlve egybe,
Tűnik ott a’ setétség,
Fénysugárt önt mindenekbe
A’ jóltévö Istenség.
Itt mutatják vetélkedve
Az elmék’ remekei:
Hogy bár porból emelkedve,
Ők nem föld’ gyermekei.
Dukai Takács Judit.
