Mi búsan nézsz a’ tiszta kékről
Felém, te biztos hív barát!
Ki egykor nyájasan ragyogtad
Körűl egy ernyő ’ pamlagát.
Te láttad kéjderengve itten,
Hol ákász hinti árnyait,
Gyakorta csendes éjmagányban
A’ boldog párnak titkait.
Bájjal fénylél az égi lyányka’
Örömragyogló könnyein,
’S némulva rád emelt szemekkel
Mélyen ömlengő érzetin.
Most csendesen rezgő sugárid
Egy sírhanton halványlanak,
Hol ő már nyugszik, és felette
Magas fűszálak inganak.
Bajza.