Zokogva röpdes a’ siralmas ének
A’ rezgő tó’ ezüst hullámain
’S mig képeim hangszellembe költözének
Éj szőnyeget szőtt a’ menny’ boltjain,
A’ szív örűlt a’ hold üdvezletének
Elandalgott rémes súgárain,
Csillagsorral mosolyg az estipálya
’S a’ szenvedőt lágy álommal kinálja.
A’ földön elfut a’ virág’ illatja
Békét dall a’ patak’ báj-zengzete
A’ súgár súgárt szűz csókban ragadja
’S arany párába olvad élete,
Az éghez száljon a’ szem’ villanatja
Derűlend a’ szív titkos érzete
Varázs oszlatja a’ félénk’ aggodalmát
’S hűs harmat ontja a’ menny’ szent bizalmát.
Szendey.
