Hová tünél éltem’ vig hajnala!
Derülted annyi szép’ ’s dicsőt igére,
Míg rózsafénnyel a’ boldog’ körére
Mosolygva egy édent himzél vala.
De lassudan báj fényed elhala;
Pályám mindég sötétb magányra tére,
’S a’ küzdő’ sokba telt, de könnyü bére:
Emléked csak ’s e’ lant’ komoly dala.
Ha távozál; taníts felejteni!
Kidulva e’ kebel hajdanti kéje.
Remény-sugallva mit ragyogsz feléje?
Az ifju kornak nyájas isteni
Bucsuzva néznek a’ sziv’ lángzatára,
Ha már a’ létnek alkonyúl határa.
Kisfaludy Károly.
