Hát örök homály-lepte setétség
Hálózza é a’ Kerubimok ’s ég’
Végzése szent rendeléseit?
Ha a’ végzett szó onnét le dördűl
Melly bár létet hoz, vagy enyésztet szűl
Csak bámuljam tüneményeit ?
Hát a’ légyen szó csak azért hangzott?
Hogy a’ lett, ’s élni kőlt legott
A’ nem lét’ ölébe meg térjen?
Vagy a’ lét’szíkráji mikor gyúlnak
’S annak körét izgatni indúlnak
Az egybe el-alvást ismérjen?
Én is remegve várok e’ szóra
(Mellynek köze meg lehet egy óra)
Porból lettél, ’s porrá kell lenned,
Ember vagy, akkor mihelyt születtél
A’ halandóságból is részt vettél,
E’ szörnyű utat meg kell tenned.
Meg, – de hitem itt meg engesztele,
Sugárival magosra fel emele
Fel az égbe a’ hit’szárnyain,
Hol a’ Kerubimok udvarlottak,
Az Istennek jobbjánál állottak,
A’ dicsőség’ fényes határain.
Szentérzés! mint Vándor édelgettem
Egy mennyei lángtól vezettettem
A’ végső láthatár’ fokára. –
Onnan láttam: a’ nagy Mindenségnek
Mulandó (e’ szó jele a’ végnek)
Vala fel-metszve homlokára.
Onnan láttam, a’ lét mint hajnalodott
’S mint folyt a’ nem-létbe, alkonyodott
Annak ki e’ földön vándor lett.
Úgy van! e’ földi élet csak készűlés
Hogy meg légyen az Istenesülés
Ott fenn: mert ott az örök élet.
T. Nagy. A.
