Bájló kellemben mint a’ fejlő rózsa, nyájas szelídség- ’s ártatlanságban mint a’ havazó líliom, viríta Eszter az élet’ tavaszában, való dísze ’s koronája nemének. Még gyermekkori éveiben vala, midőn bajnok atyja, Csáktornyi Menyhárt, csatamezőn a’ hon’ buzgó védtében a’ legszebb halállal múla-ki. Anyja, egy kegyes indulatú ’s feddhetetlen erkölcsű asszony, ki férjének eleste után minden gyönyörűségét ’s vigasztalását szeretett egyetlen leányában lelé, mindent elkövete hogy nékie illő nevelést adhasson. Igyekezete azzal koronáztaték, hogy a’ jóra már természeténél fogva is hajló nevendéknek gyönyörű külsője rövid idő alatt legnemesebb érzésű lelket rejte, mellynek mennyei sugárzatai azt még sokkal vonzóbba ’s igézőbbé tevék. lllyetén angyali szépségű teremtmény habár elvonultan élt is atyai örökében, az Ecsegi vár’ magányában, mégsem kerűlheté-el a’ vágyó ifjúság’ vizsga szemeit.
*Vizslató szemeit.
Több előkelő
Leventák fordultak-meg körében. Kiki csodálta, bálványozta őt. Mindenik ohajtott neki tetszeni; de csak Orlay Bálint lehete szerencsés az imádott leány’ illetődött szivében a’ szerelem’ első szent érzelmeit felébreszthetni. Orlay régi tős gyökeres nemből vevé származását, ’s korán elhunyt szüléji után nem megvető nemesi birtok maradott reá; e’ mellett a’ legdelibb sugár termettel, ’s a’ legvirítóbb férjfias szépséggel vala megáldva. Bajnoki tűzzel szikrázó szemeiből, mintszinte arczának erő- ’s kellemmel tölt vonásiból nemes szelídség ’s jószívűség csillámla, melly a’ hőst leginkább díszesíti. Merész, elszánása ’s rettenhetlen vitézi bátorsága megrezzenté a’ gyávát; de oltalmat látszék ajánlani az ügyefogyott erőtlennek, ’s az elnyomatott ártatlanságnak. Ezek lévén azon jeles tulajdonok, mellyek az akkori időben hazánk’ Szépeit leginkább elbájolák, nem csoda, hogy Eszter’ érzékeny lágy szivébe is mély benyomást tevének, ki első megpillantása óta ellenállhatlan vonzódással hajlék a’ hozzá hévvel közelítő lángifjúhoz. A’ szerelmesek csak hamar megértik egymást, ’s fellobbant érzésik – ’s kölcsönös hajlandóságokról mélyen hallgassanak bár, egymáson epedve csüggő árulékony tekinteteik többet mondanak, mint a’ legékesebb legömlékenyebb nyelv szólhatna; ’s ha kis nyugtalanító kétséget hagynak is fenn, az nem szolgál egyébre, mint a’ hév kivánság’ lobogó lángjait még inkább nevelni az egymásért égő szivekben. E’ ponton álla Eszter Bálinttal, midőn a’ dús birtokú Gróf Arszlán Kázmér, Hollókővárnak örökös ura Ecsegen megjelent.
Arszlán Gróf egyike volt a’ szerencse’ azon elkényeztetett kedvenczinek, kik azt hiszik, hogy mindent szabad tenniek, mit hatalmok- ’s tekintetökkel, bár mi kárhozatos módra is, kivihetnek. ’S minthogy mindeddig rendetlen ’s mindenen zabolátlanúl keresztűl-gázló szilaj kivánságinak teljesítésében semmi győzhetetlen akadályra nem talált, ez, a’ természettől kevély ’s hajthatatlan lelkét még önhittebbé, elbízottabbá ’s dölyfösbbé tevé. Többszöri erőszakos hatalmaskodásinak híre rettegéssel ’s ijedelemmel tölté-el az egész körösleg vidéket. Kiki óva kerűlé társaságát, ’s csak azok csúsztak alacsonyan előtte, kik csapodár hízelkedésikkel tőle valamit csalni, vagy pártfogását megnyerni óhajtották. E’ szerint örökké csak hunyász védlettjeinek rabszolgai seregétől lévén körűlvétetve, azt hivé, hogy neki mindenek hódolni ’s engedelmeskedni tartoznak, ’s jaj volt annak ki akaratja- vagy parancsainak ellenszegezni merészlé magát. Legnagyobb gyönyörűségét a’ vadak’ őldözésében lelvén, e’ szenvedelem elvadult szivét szelídebb érzések’ elfogadhatására még inkább elkeményíté. Ezekhez járult hogy mindenben egy álnok, elvetett érzésű meghittjének roszvezérletű ’s lélekvesztő tanácsai után indúla, ki őt minden gonoszságra venni kész vala, csak hogy azok’ végrehajtásában neki eszközűl szolgálhasson, ’s ez által magát nála szükségesebbé tegye. Mikó Deáknak hívatott közönségesen a’ sátánnak e’ szoros frígyese, ki is eránta mutatott mostohaságát a’ természetnek azzal akará megbosszúlni, hogy legszentebb törvényeit minden lépten nyomon tiprotta, ’s vele örök pártos ellenkezésben élt.
Eszter’ ritka szépségének szárnyra kapott híre behata Hollókő’ várába is, ’s egyenlőleg gerjeszté-fel a’ vár’ urának figyelmét ’s kiváncsiságát. Mikó, kinek egyik legravaszabb fogása volt a’ Grófot minél szövevényesb ’s bonyolítottabb történetekbe fonhatni, csakhogy azok’ kimentével, azon hála- ’s jutalomváró szerencsével kérkedhessék, mintha szövevényeikből egyedűl ő fejtette volna ki, tágas mezőt látván itt nyílni vásott fortélyainak üzésére, élt az alkalommal, ’s mindent elkövete, hogy a’ Gróf’ szivében az első benyomás további következés nélkűl ne maradjon. ’S mintha a’ leány’ kecseit hallomásból fogta volna fel, azoknak eleven ’s lángoló szinű festései által annyira feltudá benne gyúlasztani az utánavágyást, hogy még minekelőtte megpillantotta, belé már is szerelmesnek lenni látszanék.
Mikó’ tanácsára, útjában esett éjjeli elkéstének ürűgye alatt szállt a’ Gróf Ecsegvár’ Asszonyához. Orlay szinte jelen volt. Az özvegy meg vala lepve, ’s különböztetett tisztelettel fogadá fényes vendégét. De ez csak tartozó hódolásnak vevé azt, ’s visszalökő kevély bánásmódja mélyen érezteté, milly kegyelemnek kelljen tartania hozzája lebocsátkozását. Eszter eleinte nem mutatá magát, végre megjelent ő is, mint egy ragyogó szép csillag a’ villámrejtő sötét borúlat előtt. A’ Gróf első pillanattal csaknem elnyelé a’ leányt. Szíve szemével együtt belétapadni látszott. Ezerszer gyönyörűbbnek találta őt, mint millyennek felingerlett képzelgése’ forró hevei festék. El se, fogta volna fordítani róla lobogva égő áltszúró tekinteteit, ha ez megrettenve azoknak vadtüzök által, közelebb nem vonúl vala Bálinthoz, mintha oldalánál valamelly fenyegető veszély ellen magának oltalmat ’s menedéket keresne. Ez megbántotta a’ Grófot, a’ féltékenység’ emésztő lángja dúlólag csap vala háborodott szivébe. Magán kivűl leve. Most egyszer azonban kénytelen elharapni keble’ dühét, ’s a’ legbüszkébb megvetésben, ’s élesen-metsző jéghidegségben keres, a’ nélkűl hogy találna, írt, halálos sebére megalázott gőgjének.
Mintha mázsányi súly esett volna-le Eszter’ szivéről annyira megkönnyűlve érzé magát a’ Gróf’ távoztával. Ez időtől fogva még szorosabban ragaszkodott Bálinthoz, kinek hajlandósága iránta ezáltal a’ legfelsőbb pontra emelkedék. Eljött végre szerelmök’ édes kifakadásának boldog perczenete. Forró csókok pecsélték egymásért lángoló tiszta érzelmeik, gyónását. Csáktornyiné megegyezvén ohajtásaikban, nem sokára jegyet váltának, ’s már előre olvadoztak azon mennyei élvben, mellyet egymás’ karjai között magoknak olly bizonyos hiedelemmel, noha fájdalom! csak csaló kora reménnyel, igérének.
Egyik legkedvesebb sétahelye volt Eszternek a’ völgy’ berkéből a’ vár felé kanyarodó kies árnyékú ösvény, mellyen szokta rendszerint várni érkező hívét. Itt andalga ő egykoron alkony felé hasonló édes várakozásban. Néma mély csend uralkodék körűle, mellyet csak az esti lengzet’ rezgő sziszeglése, ’s a’ madarak’ felváltó csevegései szaggatának-meg. De most egyszerre közel hozzá egy bús csalogány’ kesergő nyögdellése csendűle-meg; elhallgatának a’ többi madarak; a’ lenge szellő visszatartott lehelettel figyelmeze a’ mozgani megszűnt gallyak között; részvevő fájdalomra olvada minden. Eszter mélyen meg volt illetődve. Az elszakadás’, ’s megcsalatkozott remény’ kínjait látszott neki panaszlani a’ lágyan ömledező szelíd bájú zengzet. Homályosan tolongott, akaratja ellen, képzelgő lelkének elébe azon csüggesztő borult eszmélet, milly boldogtalan fogna lenni, ha Bálinttól elszakadnia kellenék. Titkos remegés szállá-meg, ’s egy eddig nem ismért gyötrő érzéktől fogódék-el szorúlt melye, midőn egyszerre lódobogást hall ’s egészen feléledve, örömtől hullámzó kebellel röpűl azonnal az ohajtva vártnak elébe. De mint megdöbbent midőn a’ reméllett kedves helyett ismeretlen álarczú idegenek ötlenek szemébe, kik lovaikról leszállongva épen a’ sűrűbe rejtezni igyekezének. Alig pillantják ezek őt meg, egyik közűlök legottan hozzá szökvén, gyorsan áltöleli ’s felkapván paripájára, még minekelőtte első rémültéből, ’s ájulásából magához térhetne villámsebességel tűnik-el vele többi társaival egyetemben.
Könnyű képzelni, mint leve oda Bálint, midőn Esztert sehol sem találhatá. Epedve kiáltozza minden felé nevét, de csak a’ viszhang nyögé azt vissza a’ néma homályban; szívszakadva keresi mindenütt, ’s íme széllyelnéztében bizonyos helyre pillant, hol a’ letiport fű több lovak’ fris nyomait hagyja sejteni. Gyanítani kezdi erőszakos elraboltatását. Magán kivűl futja-be még egyszer az egész környéket, de sehol nyomába nem akadhatván, sötét kétsége szinte iszonyatos bizonysággá változik. Gyanúja mingyárt Gróf Arszlánt éri, kinek fellobbant indulatja a’ leányt láttára, ’s még a’ gőg’ jegén is keresztül csapó lángjai szerelem-élesítette szemei előtt rejtve nem maradhatának, ’s őt már akkor nem kis nyugtalanság- ’s aggodalomba ejték. Illy hatalmaskodást különben is csak felőle tehetni-fel. Nyomon
*Nyomban, azonnal.
eltökélé magában, hogy ha bár éltébe kerűlne is, e’ pontban világosságot szerez. Ívről lepattanó nyilként száll Hollókővár felé. Düh, kétség, bosszúvágy, ’s kedveséért ostromló rettegése egyenlően dúlják bizonytalanúl csüggedező, ’s hánykodó szivét.
Nem csalatkozék Bálint gyanújában. Gróf Arszlán raboltatá-el Esztert; Mikó, a’ Sátánfi, kegyetlen szándékának mind indítója, mind végrehajtója. A’ legdühödtebb szerelemtől kínoztatva, mellyet a’ megsértett kevélység’ tehetetlen erőlködése benne elfojtani hasztalanúl igyekezék, annál forróbb hévvel ége birtoka után, mivel reméllé, ez által egyszersmind Orlayn, kit emésztő irígybánatja vele halálra meggyülöltete, kívánt bosszúját állhatni. Kész lévén mindent elkövetni csakhogy szenvedhetetlen vágytársa’ irígylett szerencséjét feldúlhassa, örömmel adá megegyezését Mikónak, a’ hölgy’ elraboltatása iránt elébe terjesztett fekete plánjába, mellyet a’ gazlelkű vizsga kémjei által minden környűlállásokat eleve kitanúlván minden akadály nélkűl ki is vive.
Magán kivűl volt ragadtatva a’ Gróf, midőn az elrablott leány aléltan elébe viteték. Forró csokjai’ tűzözönével igyekszik azt életre hozni. Ez feleszmél, bágyadtan emelinti szemeit, ’s midőn a’ Grófot maga előtt megpillantja, mintha kísérteti rémet látna, megrendűl egész valójában, ’s ujabb ájulásba roskad. – Elrészegűlten elhatalmazott indulat’ lánghevétől épen szilaj tűzzel szorongatja vala magához a’ Gróf a’ félig felüdült szűzet ki segédért esdeklő sikoltozási közt hasztalanúl küzdelg utálta’ karjainak zárjából magát kifejthetni, midőn egyszerre becsattan Bálint, ’s elszörnyedve attól a’ mit lát, egy bőszült oroszlán, elszánt dühével rohan a’ Gróf ellen, Már lebeg bosszúló villámként csillámló szablyája az ártatlanság’ keserítője felett, midőn több utána iramlott szolgák hátulról hirtelen megragadván őt, kicsavarják ölni készült fegyverét dühösségtől reszkető kezéből.
Rettentő a’ Gróf fellobbanása, midőn első rémültéből magához tér. Szikrázó tekintettel ’s mérget tajtékozva ragadja-ki a’ szolga’ kezéből a’ kicsikart fegyvert, ’s vak dühhel emeli azt Bálint ellen. – Eszter, ki elholt ’s elfogyott érzékkel dermedezve álla eddig, illy vészben látván lebegni szabadítására jött kedvese’ éltét, egyszerre feleszmél ’s erőt nyert lélekkel, ’s egész elszánással védangyalként veti közbe magát, ’s gyöngéd líliom melyén fogja-fel a’ híve ellen irányzott szörnyű halálos csapást, ’s mint egy kies tavaszi virág,mellyet a’ dúló fergeteg’ mérge letör, úgy hanyatlik le elborítva vérétől.
Elborzada ’s mélyen megrendűle minden e’ gyászeset’ láttára. A’ Gróf kiejté a’ kardot kezéből megrázodva egész valójában. Bálint állapatja leírhatatlan.
Mélyen hata a’ kegyetlen öldöklő vas a’ dicső Szűz’ szelíd keblébe. Csak kevés perczei valának még hátra. De a’ halál’ fájdalmait megédesíté azon jutalmazó érzés, hogy azokat kedveséért szenvedi. Utolsó kivánsága volt, hogy a’ Gróf kit bocsánatjáról bizonyossá teve Bálinttal öszvebékélvén, elhúnyta engesztelő áldozatúl lenne egymás ellen zudúlt haragjoknak. Töredezett hangon vön végbúcsút kedvesétől, kinek zúzott szíve a’ legiszonyatosb kínokkal küzde, ’s karjai között szelíden, ’s kéjelgő epedéssel csüggeteg szemeiben, szenderge-által az örök életbe. Az ég örömmel nyilt-meg pálmát nyert angyalának elfogadására.
A’ keseredett anya visszakiváná szerencsétlen leánya’ hült tetemeit. ’S csak könyei’ árjában talála enyhűlést vérző szíve gyötrelmeinek.
A’ Gróf’ melyébe e’ gyászos történet mély ’s tartós benyomást tön. Mikót, mint az egész szerencsétlenség’ főokát elűzé udvarából, ki midőn urának elorzott kincseivel tovább állani akarna elfogatván, az igazság’ kezeibe szolgáltatott. ’S minthogy e’ felett még több súlyos váddal is terhelteték, félvén a’ csigáztatás’ kínjaitól, egy mindenkor magánál rejtengetett tőrt döfe kétségbesőleg melyébe, ’s a’ legkinosb vonaglatok között múla ki. Így öli meg magát a’ skorpió, midőn minden felől lángoktól körűlvétetvén szabadulását semerre sem remélheti.
Orlay vigasztalhatatlan volt. Elsüllyedve vesztesége nagy és mély érzetében, nem remélle, nem ohajta egyebet, hanem hogy kedvesével, a’ mennyeivé válttal, hová elöbb egyesűlhessen. A’ fentiek meghallgaták kivánságát. Nem sokára háború ütött-ki. Villámsebességel szállt a’ vérmezőre, keresve kereste a’ halált, ’s hosszas küzdés után végre feltalálta azt a’ dicsőség’ ölében. Kékűlő ajkai Eszter’ kedves nevének sohajtási közt némultanak-el.
Primóczy Szentmiklósy Aloyz.
