Ó világi Rege.
1.
„Mi bajad, szerelmes fiam?
Nyisd-meg nekem szívedet;
A’ nyavalya csonttá, bőrré
Fonnyaszt immár tégedet.
Egygyetlenegy Örökösse
Koronámnak, népemnek,
Éledgy-fel! már elég a’ bú,
’S légy öröme éltemnek!”
2.
Szeleukus, Szíriának
Jó Királlya, fijának
Imígy szóllott, ki lankadva
Esett beteg ágyának.
Antiochus Királyfinak
Kínnal tömött kebele
A’ Királynak csak egy néma
Sohajtással felele.
3.
Egy óriás bú döntötte.
A’ Királyfit ágyába;
De a’ búnak senki eddig
Nem juthatott titkába.
Közönséges volt a’ bánat,
És síralom érette;
Mert jövendő jó Királlyát
A’ nép méltán féltette.
4.
Szíriának meg volt kérve
Minden ő sok Istene,
Hogy a’ kedves Haldoklóba
Új életet öntene;
De a’ beteg csak nem jobbúlt:
Önmagába vonúlva
Néma búban várta végét,
Gyökérből ki volt dúlva.
5.
A’ fiatal Királyné is,
(Stratonicze volt neve)
Bár mostoha Anya volt csak,
Elég könyörgést teve.
Az orvosok jöttek mentek,
Töprenkedtek felette;
Nyavalyája okát még is
Csak egygyik sem sejtette.
6.
„Esmerek én országomhan
Egy bölcs orvost, jó embert;
Vagy senki sem, vagy csak ez tud
A’ fiamnak orvosszert.
Hívjátok azt, (mond a’ Király)
Kerűl ugyan engemet;
De megszánnya a’ bús Atyát,
És kesergő népemet.”
7.
Eljön tehát Erazisztrát,
Egygyetlenegy remény már
’S megvizsgállya a’ Királyfit,
Kiért tenger a’ könyár.
Iszonyodva szemléli őt’;
De csak hamar gyaníttya,
Hogy balúl tesz az, a’ ki itt
Csak a’ testet gyógyíttya.
8.
„A’ szerelem’ férge rágja,
’S eszi élte’ gyökerét,
Melly milliók közzt csak egyben
Talállya-meg emberét.
Reménylem, hogy lecsapolom
Kínnya’ egész tengerét,
Mihelyt titkos szerelmének
Kinyomozhatom erét.”
9.
Imígy szóllott, és jól szóllott
Az emberszív’ esmerő:
Egy eltitkoltt mély szerelem
Volt a’ gyengét leverő.
’S hogy ő ezt kinyomozhassa,
Folyvást ott ült mellette,
’S figyelmének minden tőrét
Őt’ megfogni vetette.
10.
Szíriának Hölgyeiből
Ki csak szépnek tartatott,
Egygyenként mind a’ beteget
Látogatni hívatott.
Mind hijába! Jöttek mentek
Hölgyek, szűzek; – nyomozott
Szemmel füllel a’ vizsgáló; –
A’ beteg nem változott.
11.
Történt végre, hogy oda ment
A’ Királyné is nézni,
Tudni vágyván, mit tudhatott
Az orvos kifürkészni.
Akkor legott Mostohája’
’S Attya’ Nője’ láttára
A’ Királyfi’ mély titkának
Felpattana vas-zára:
12.
A’ betegnek vonaglani
Kezdett minden teteme;
Lélekzete akadozott,
És szikrákat hányt szeme,
Rendetlenűl vert az ere,
Szíve hallva dobogott;
Hideg verejték önté-el, –
Befordúlt és zokogott.
13.
A’ Királyné észrevévén
Görcseit a’ betegnek,
Eljajdúlva fut el onnan, –
Az ínai remegnek.
„Meghal (ugymond) a’ szép ifjú!
Fáj a’ szívem érette!” –
Csak most érzi, hogy bús szíve
A’ haldoklót szerette.
14.
„Esmerem most már bajadat:
Mostohádnak láttára
Elárúltad szerelmedet,
Mellynek halál lessz ára.”
Így lepte-meg Erazisztrát
A’ hánykodó beteget,
Kinek ő hív vallásától
Már előre rettegett.
15.
„Úgy van, (sohajt a’ Királyfi)
Mostohámat szeretem: –
’S ez a’ szilaj, vad szerelem
Gyilkollya-meg életem!
Küszködtem én soká’ ezzel:
Felértem azt eszemmel,
Hogy tilos ez, és iletlen;
De nem birtam véremmel.”
16.
„Éreztem, hogy Atyám eránt
Ez iszonyú sérelem;
’S a’ természet ellen vétek
Az illy bolond szerelem
’S mély titokban azért tartám,
Magamban csak úgy főztem;
De hijába! sem mint ember,
Sem mint fiú nem győztem.”
17.
„Utóbb mar úgy fejemre nőtt
Az oroszlán indúlat,
Hogy prédáját megragadni,
’S éhét űzni felgyúladtt;
De még jólkor magam ellen
Fordítottam fogait,
’S az emberi természetnek
Megvíttam szebb jussait.”
18.
„Szántszándékos éhhel, szomjjal
Gyötörvén itt testemet,
Megváltom már nem sokára
Halálommal szívemet. –
’S ne hogy kínom új kínt szüllyön
Apám’ Anyám’ szívében,
E’ titkomat mélyen elásd
Kebled’ emberségében.”
19.
Elhallgatott; és eltiltván
Minden embert magától,
A’ megváltó halált várta
Éhétől és szomjától. –
Erazisztrát kételkedik,
Mit tegyen, mit ne tegyen: –
Jobb szóllani, azt gondollya,
És a’ Királyhoz megyen.
20.
„Király! fiad’ nyavalyája
Megorvosolhatatlan.
Egy szerelem oka, (úgymond)
Melly – örökké foghatlan:
Mert a’ tárgya – egy olly Aszszony,
A’ kit néki birhatni,
A’ törvény, – sőt természet tilt; –
Nincs mód őt megválthatni.”
21.
A’ Király ezt elámúlva
’S neheztelve hallotta;
„’S mért nem lenne hát fiamé,
(Büszkén imezt mondotta)
Az Aszszony, ki megtetszhetett
Országomban kedvének?
Ha fonalát csak ez által
Nyújthattyuk-meg éltének?”
22.
„Mert az a’ kit Fiad szeret,
Máshoz van lekötve már,
(Felel amaz) más férjfival
Egybeolvadtt emberpár; –
Mert ő – az én feleségem,–
Kit, bár törnek, szakadnak
Szívek értte, nem engedek
Sem másnak, sem fiadnak.”
23.
„Nem hiszem azt, (mond a’ Király)
Szavadnál jobb vagy magad;
Szíved bár melly áldozatot
Fiamért meg nem tagad:
Engedd néki feleséged’, –
Mentsd-meg éltét általa;
’S legyen tiéd minden kincsem,
Mellyet sorsom ád vala.”
24.
„Tegyed te csak önmagadat
(Felel amaz) helyembe;
Majd megérzed, millyen poklot
Gyújtottál most szívembe’.
Bár Attya vagy te fiadnak,
Megtudnád-é azt tenni:
Stratoníczét neki adni, –
’S vele éltét megvenni?”
25.
„A’ te kedves szerelmedtől,
Nemde, fiad’ éltéért
Sem válnál meg? – Mint tenné hát
Más azt annak kedvéért?”
„Mindent! mindent megtennék én
(Mond a’ Király) éltéért:
Megválnék én mindenemtől
Kedves fiam’ kedvéért!”
26.
„A’ jó Király nem örömét,
Éltét is feláldozza
Hív népéért, ha az idő
Azt magával úgy hozza;
’S én csak népem’ boldogságát
Szeretem így fiamban,
Kiben az majd édes Attyát
Lelné, mint most magamban!”
27.
„Adná az Ég! hogy élete
Csak magamtól függene;
A’ haláltól féltenem Őt’
Akkor már nem kellene:
Örömest is néki adnám,
Csak menthetné ez, meg hát,
Hatalmamat, koronámat, –
Stratoníczét, Szíriát.”
28.
„Megállj Király! (kiált amaz)
Hadd fogjalak szavadnál!
Fiad’ sorsa magadtól függ,
Magad hatalmában áll:
Hallyad ’s örűlly! – vagy iszonyodgy
Választásod’ szerébe:
A’ Férjnek, vagy az Atyának
Kést kell döfnöm szívébe:”
29.
„A’ Királyné, – Feleséged
Az, a’ kiért fiad vész:
Ha Férj maradsz, nem léssz Atya; –
Ha Atya léssz, Férj nem léssz:
Akár mellyik részt választod,
Te maradsz a’ vesztő rész;
Mérges, gyilkos ütközés ez! –
A’ Te gondod most, mit téssz.”
30.
A’ Király egy pillantatig
Sem kétkedik, mit tegyen;
Hanem legott egygyezésre
Feleségéhez megyen;
’S kérvén, mondgyon le a’ vénről,
’S adgya magát fijának,
Könnyű dolog volt megnyerni
Tárgyát kívánságának.
31.
’S meglett, – a’ mi bár ott ’s akkor
Könnyen megtörténhetett,
Az emberi szívre nézve
A’ világnak csuda lett.
Nagy maga megtagadás volt
Ez egy földnek fijától,
Ki semmi jót nem hajlandó
Megtagadni magától.
32.
A’ Király még többet is tesz,
Kegyének még ez híja:
Feléledvén Stratoníczé’
Szerelmétől a’ fija,
Maga leszáll a’ trónúsról,
’S felültetvén rá fiját,
’S feleségét – általadgya
Nekik egész Szíriát.
Kisfaludy Sándor.
