Hol Ósztriát
*Ausztriát.
szent
frigy szerént Hazám karolja,
’S az ősz időnél őszb Kárpát szirthomlokát
Komoly gigászként hólepelbe rejtni kezdi,
Létévén a’ magyar határ’ gránitfokát:
Élt hajdan egy Tündér, kinek magas hirével
Felhőként szárnyal-szét a’ nyugtalan rege,
Olasz, Spanyol, Francz, Dán, Angol, ’s a’ külvilágnak
Se bír hozzá hason Tündért büvölt ege.
Alatta sárkányként zúg szél- ’s hullámi szárnyon
Zátony, bércz, erdő, part, sziget közt a’ Duna,
Örökké virrasztván míg sok bálványozója
A’ tenger ostromvész- ’s versenyre rá una.
Körén egy nagy város terül szolgálatára,
Mellette kőfal állt, kard láncsa villogott,
Felette ércztorok’ ’s aczélcső’ rívadása
Érette mindenkor hű gyámkezet fogott.
Pozsonynak hívák e’ Tündért: kevély fokának
Még most is bámul a’ szem dőledékein!
A’ kérlelhetlen sors őt sírba zárta bár;
De győzelmet nem vön még is nagy tettein.
Védlett karába’ volt reménye. Homlokára
Gyémántpártát az ég’ fénycsillagzatja font,
Hajfürtit hold, villám, szivárvány ékesíté,
Pompás arczúlatán a’ nap talála hont.
Szemének, a’ menny’ kék tükrébe’ fürde bája,
Keblén Tátránk’ opál- ’s hólíliómzatát,
Ajkán a’ czitrom’ és narancs’ kies hazája’
Tavaszát ’s kellemit virítni láthatád.
Így minden tündöklő disztől körűlövedzve
Várormán tölti mind éjét mind nappalát,
’S míg felhő nem borult boldog vidékire,
Fenn-fenn imádta Benn’ Hazánk őrangyalát.
Vidám arcczal fogá fel a’ Havas’ szüzének
Védcsókjait, ’s öble’ kanyargó partjain,
Komárom’ vívhatlan falán ’s roppant Budának
Örömmel múlatott királyi tornyain.
Szemlélé: mint fejtik Körmöcz, Selmecz ’s Abrud’
*Körmöcbánya, Selmecbánya és Abrudbánya: híres bányavárosok.
Üregjein pőröly ’s ék a’ termő aranyt; –
Diósgyőr és Gömör mint ás vas-érczgöröngyöt; –
Mint zörg Sziget’
*Máramarossziget (ma Románia).
’s Erdély’ sóaknáin a’ hant.
Szemlélé: mint görbűl vastengely és gerenda,
’S a’
sajka mint merűl Bánát’
*Bánság: földrajzi és történelmi régió a Kárpát-medence délkeleti részén.
terményitől.
Miként konyúl Tokaj’, Ménes’, Somló’, Szerednye’
*Híres borvidékek.
Dúczos tőkéje le zamat-gerezditől. –
Miként kereng a’ por száguldó mén- ’s bikától
Tiszának árjától kövérült, ugarán; –
Miként szőkül Soprony’, Fejérvár’, Vas’, Mosony’
Telkin tenger selyemnyáj éveink’ nyarán. –
Miként hízik Beszkéd’ ’s a’ rengeteg Bakony’
Makkján az agyras kan százévü tölgy alatt;
Mint fürdik a’ fogas Tihany’ zajló vizében
Ponty, harcsa, menyhal, rák falkában mint halad.
Mint röpdes a’ Tisza’, Sió’ ’s Fertő’ bozótján
Golyót nem-ismerő sok szárcsa, récze, lud;
Mint dongja versenyt a’ szép szorgalmú Szepesség’
Virányain méhraj körűl a’sok falut. –
Homály borong most oh tündér Pozsony fölötted!
Nem úgy: midőn szemét Atilla rád veté,
’S diadalmi lángolás között a’ föld’szinéről
Az edzett mellű Kvádot eltörülteté.
Nem úgy: midőn vitéz Előd, Zabolcs Hubával
Hagyván az ősiktől vándorlott sík vadont,
Előtted szégyent még nem ért nagy sarjaiknak
Özönvért ontva kiküzdék e’ drága hont.
Te bájlád Hunniánk’ hajdanti nyers fiát
Kalóz pusztábul e’ dicső ország felé,
’S kinek a’ tér világ szolgált vándor lakúl,
A’ délczeg hontalan Benned honját lelé.
Hány zsenge szív bukott Érted le sírgödrébe!
Kegyed tündér Pozsony! olcsó gyöngy nem vala.
Abánk’ ’s Gejzánk’ sergét fosztotta meg miattad
Számos Hőstűl a’ mord enyészet’ angyala.
’S midőn Magyarral a’ vérszomjazó Tatárok
Pártádért
*Itt: fejékedért, koronádért.
vérengző csatákat vívtanak,
’S Albert és Ottokár versenymezőre szálla:
Sok lelkek testekből el-elszárnyaltanak.
Könyem gördűl láttán a’ sok harczförgetegnek,
Melly életöldöklő jegével fődre hullt,
Láttán a’ martalékleső kajánkodásnak,
Melly Édenkertedből sok sok rózsát ledúlt!
Sírok: ha bíborod’ a’ szörnyeteg vadakkal
Rokon Husszíta’
*Luxemburgi Zsigmond magyar és II. Ulászló lengyel király közös hadjárata a huszita mozgalom ellen 1424 és 1433 között.
sarczkörmébe’ gondolom;
’S honvér-pazarló sok pártos hadak’ dühétől
Éhség- ’s tüzzel várad’ vivatni fontolom;
’S ha képzem váltva korcs-szomszédidat dulongni
Nyilván ’s oroz gyilkkal Hősid’ velőjiben,
És a’ kontyos Pogányt méregfulánk-lehelve
Feléd robognia rút gerjedelmiben. –
Enyhűl még is habzó szivemnek förgetegje,
Midőn a’ századok’ hosszú zavarjait
Olly sértelen látom fejed felett zajongni,
Mint sziklabérczen a’ tenger’ hullámait. –
Hű volt mindég szived, nagyság’ dicső leánya!
Azért becsült feljebb mindennél Hunnia,
Azért gyült kormányrend ’s törvényszabás miatt
Kebledben öszveleg gyakran, szabad fia.
Azért tétette szent István’ sok Örökösse
Szentséges koronánk’ fejére Általad,
Azért kötött Hazánk bajt-vítt ellenfelével
Békét biztos pajzsod’ hű védlete alatt.
Nagy voltál és Nagy is lehettél! e’ világon
Bár a’ nap’ ménein járnók is azt körűl,
’S megkémlenők a’ hold’ felhőtelen szemével,
Illy nagy dicsőség egy Tündérre sem körűl.
De minden nagyságnak tenger mirígye van!
Dicső! hired’ váltig Nagy ’s Törpe üldözé;
’S mivel szépnek hódol mindenki ’s bírni vágyja;
Sok Úr ohajtozott lángkarjaid közé.
A’ Korz Bűbájos is, kit szirtes bölcsejében
Kerengő orkánok’ zajszárnya ringatott,
Kit pólyadal gyanánt a’ tenger zúgzatával
’S az ég villáma’ fenndörgtével múlatott;
Ki egy nagy üstököscsillagként fényözönben
Gőz-felhőn szél-ködön keresztül-nyargala,
’ S villám-ragyoglatú magas röpűltinek
Délsarktul éjszakig minden meghódola;
Ki egy pillantával minden hatalmait
Magasnak mélynek egy csomóba gyüjtheté,
A’ félvilágra lángvészt szórhatott szavával,
A’ holdat a’ napot felhőbe rejtheté,
E’ Mágusz’ szíve is hiredre lángba kelt,
’S őrlelkeit sebten hozzád iramtatá,
Te épen áldozál midőn csendes füledbe
A’ bűbáj küldöttség imezt hangoztatá:
Hol Bráma nagy tekék közt balzsamozza holtját,
’S pálmán aranymakk nő Nilusz’ mellékinek,
Gyöngy ’s gyémántból rakott Fejedelmünk várt Neked
Szeresd oh Tündér Őt ’s hódulj öleltinek!”
Düh lángza dermedő melyedből ’s bosszus ajkad
Ezt válaszlá, „Tátrát ha vizzé facsarom,
’S Dunának ágymedrén uj Tátra bérczülend, –
Akkor Királytoké lesz szűz övem ’s karom.”
Egyszerre zívatar tornyodzik ormaidra
A’ Mágusz borzasztó alakban megjelen
’S földrengés, mennyrobaj, lángzápor, óneső közt
Váradnak törtet szörny-ostrommal éktelen.
’S bár utját állta is sárkány-hullámival
Dunád zudítva rá özön tajtékait,
Bár érczpaizzsal és edzett mellyel dulá
Elszánt őrserged is mennykőcsapásait:
Több századú bástyád’ meg még sem ovhaták! –
A’ szél’, víz’, villám’, sír’ Urának foglya lől!
’S Lator ’s Hős ellen hűn védett szűz kincsedet
Nem mentheted meg, nem! varázs-cseleitől.
Hű véded két ízben halál’ ölébe dűlt –
Rajtad két ízbe’ vett e’ Mágusz díadalt,
’S téged, ki mindent megvetél büszkélkedőleg,
Oh Tündér! most fennyen tulajdonának vallt.
De még se lettél az! szüzen fejlél öléből –
Megőrzött a’ magyar Szabadság’ Istene! –
’S a’ harcz- ’s mindenható Bájhős’ bilincsiből
Lakvárad is hajdan diszére serkene.
Míg füstgomolyba kelt gyászéjü gyásznapod
Tetőd alá nem hányt oroz szövétneket,
*Orvul odavetett fáklyát.
’S recsegve szárnyaló zsarátnak-üszkein
Fényedre nem sodrott tüzvész-örvényeket.
Fellobbanó várad felé zuhogtatá
Oltólag őr Dunád fecskendő habjait,
’S nem fojthatá el a’ hatalmazó özönt!
Örök záron lelvén kapud’ sorompjait.
Véd, gyám, segéd nélkül hagyatva Hunniának
Diszére óh Tündér tovább nem élhetél!
’S rettenhetetlenűl a’ lángfolyamra dőlvén
Roppant omladványid közé temettetél.
Így tünsz, mint áldozat, füstnimbuszon az égbe
Boszúért arra, ki pártád’ lerombolá!
’S korommá hervasztván kebled’ liliomát
Palotád’ hamvadó rommá bitangolá!
De nem huny-el neved míg dőledéked él –
Emléked fenharsog míg a’ Magyar Honé; –
’S bár tűnjön is romod – nem tűn el érdemed –
Mint a’ veled rokon sorsú Ilioné.
*Trója (utalás az ókori trójai háborúra).
Töltényi.
