Szánsz ha titkos búm’ könyűjit
Folyni látod arczomon,
Szánsz ha bánatom kitörve
Nyög keserves ajkamon;
De nem indíthat szerelmet
A’ könyű ’s panasz:
Részvevést gerjeszt csak – ah de
Nem szerelem az!
Ha vidámságom felébred
A’ remény’ sugárira,
’S elmerűlve nézek arczod’
Andalító bájira:
Mintha lágyulnál enyelgve
Látszol inteni,
Haj csak látszol! – úgy miként én
Nem tudsz érzeni!
Míg van épség tagjaimban,
Míg virágzik életem,
Míg erősen ver ’s doboghat
Érted égő hű szivem:
Addig, Édes! tégy velem jót,
O ne szánj, – szeress!
Szánhatsz, majd ha nyugtot e’ szív
Síron túl keres.
Vörösmarty.
