Katona-temetéskor.
Menj-el, derék Harczfia te!
Most kísérünk sirodba le;
’S lebocsátott fegyverekkel
Bús szivekkel
Megyünk néma lépésekkel.
Jámbor valál ’s vitéz Legény,
Czímer Hadnagyod’ seregén;
Bátor szived ha harczra kélt,
Soha se félt
Se puskát se mérges kardélt.
Keresztyén Bajnok is voltál,
Sokat tettél, ritkán szóltál;
Király- ’s Hazához hűséges,
Jóval ékes,
Szinzés nélkül emberséges.
Künn strázsáltál hóban szélben,
Fagyban nyárban és éjfélben;
Sok inséget meghaladtál,
’S hálát adtál:
Hogy kenyeret ’s vizet kaptál.
Vidámon, mint éltél te itt,
Hunyódtak is bé szemeid;
Elgondolád: most már vége,
Nincs insége
Lelkemnek, sőt idvessége.
Ismért a’ jó Isten téged,
’S mennyben adott örökséget:
Te özvegye ’s ti kisdedek!
Ne féljetek;
Isten leszen védelmetek.
Száll koporsód temetőbe,
’S mi mennydörgünk levegőbe
Utószor Istenhozzádat;
Hol hazádat
Leled, meglátjuk arczádat.
Vegyétek kardját fölűle!
’S tanuljatok mind őtűle:
Ugy győzünk mi is minden bajt,
’S melly most lehajt
Éltünk’ járma, nem görbeszt majd.
Sereg:
Bajtársak, el! sirgödrétől,
Mert hívatunk dob’ neszétől;
Nyugszik hüves földben ő már,
Minket Hazánk ’s Királyunk vár!
Fogjunk vele, hévvel tele,
Kezet, mig rá időnk jó jár.
Könnyebb ugyan a’ csatákban
Kimulni, mint betegágyban:
De kit, hol ’s mint Isten kivész’
A’ jó katona rá ugy kész;
Nyugottan él,
Halni sem fél,
Mint ím ez a’ Vitéz.
Edvi Illyés Pál.
