Napok’ napja! de a’ földi éjszaka
Hüves nyugalomra vára,
Bár a’ dicsőség rád fényeket raka
Itt jutsz a’ béke’ partjára. –
Édes boldogságodnak téjútja
Csak éjjeled’ egén látszik,
’S míg lelked a’ sphaerákat végig futja
Csillagidban könnyen játszik.
Midőn az este megfáradt testedről,
Az izzadt hírport lerázza,
Hagyd sziszegjen az Irígy érdemedről,
Nyugalmad’ fel nem lármázza.
’S ha nemes tettid’ gyenge ringatása
Erődhez uj erőt ada,
’S míg a’ közjónak uj oszlopot ása,
Nagy munkád félbe szakada:
Mélyen nyugszol – de a’ világ’ biráji
Felébresztik érdemedet,
A’ buzgó hálák’ késő unokáji
Áldják emlékezetedet.
Neked is, bár kis osztályodba juta
A’ sors’ kemény itélete,
Volt még, a’ mi után rebegve futa
Kebled’ végső lehellete:
Egyszer, midőn a’ földi végéjszaka
Napot éjet mind eggyé tesz,
’S a’ mit a’ véges ész időkre raka,
Mind örökkévalóvá lesz:
Feltün a’ Bételjesülés’ hajnala!
Hűségedért ott vár béred,
Eggyé lesz ott, a’ mi itt távol vala,
Örűlj! czélodat eléred.
Szatthmáry.
