Románcz.
Keskeny völgye’ rejtekében
Egy magányos sír’ tövében
Ül ’s andalg a’ Remete;
Barna felhők tornyosúlnak
’S halk morajjal felvonúlnak,
A’ nap búcsufényt vete.
Távolt mérő lángszemekkel
Egy Útas jön gyors léptekkel
„Merre Útas?” „Messze még! –
A’ sötétlő fenyvesen túl
Útam a’ kék hegyfokig nyúl,
Azt elérni szívem ég.”
„Útas! Útas fergeteg kél;
Hallod mint zúg ’s ordit a’ szél,
Szállj meg kis hajlékomban;
Vészre gyült a’ földi pára,
Elhunyt már a’ nap’ sugára;
Nyugodj édes álomban.”
„Boldogé az édes álom,
Én e’ völgyben nem találom;
Messzebb vágy hű kebelem!
Túl az erdőn, túl a’ berken
Lelkem új életre serken
Hívemet ha fellelem.”
„Borzasztó az éji pálya,
Vészt lappangtat bús homálya
’S fenndöbörgő fellegek
Tűzözönben vívnak immár,
Sujt a’ villám, végveszély vár,
Útas! Útas! rettegek!”
„A’ veszélytől csak boldog tart,
Reszket ’s néz hol a’ biztos part;
Jámbor Ősz nem félek én!
Rendületlen híedelmem,
Küzdve győzök ’s lángszerelmem
Megjutalmaz lágy ölén.”
„Útas! Útas! nézd ezen sírt:
Bennalvó is lángszivvel birt,
Kéjre termett lányka bár;
Ő is hű kebelre vágya,
Most kemény föld szűzi ágya,
Nem szeret, nem érez már!”
„Hány rabot tön szép alakja!
Dús kérőktől forra lakja,
Ő csak Egyben Egynek élt;
’S bár az messze hadba tére
Honja’ hősi védletére,
Hív maradt, várt és reméllt.”
„Hajnalfényben és napeste
Kedvesét könyezve leste
Állva e’ szirtek felett;
Egykor így – vész dúl körűle,
Reng, szédül ’s a’ mélybe dűle –
Szíve’ áldozatja lett.”
„’S a’ mint a’ vadonba’ jártam
Fellelém ’s e’ sírba zártam;
Orma zöld, – itt hamvad Ő!
’S az kit olly sohajtva vára,
Nem sohajt hideg porára!
Gyula, Gyula még se jő!” –
„Ő az! – Ő az! hunyj el éltem!
A’ mit vágytam és remélltem
E’ szük hant már elnyelé;
Szórd villámid’ rettentő Ég!
Ordíts szélvész, mit vehetsz még?!
Létem a’ búéjjelé.”
„Vissza hát a’ harczba, vissza!
Majd a’ föld ha vérem’ issza,
Lelkem ott fenn nála lesz;
Isten hozzád jó Öreg te!”
Tördelt hangon ezt rebegte:
„Gyula tőled búcsut vesz.” –
’S ment. – A’ felhők szétvonúlnak,
Víg tavaszszinben virúlnak
Erdők berkek mindenütt;
Benne zajlik – ’s nem sokára
A’ nap feltünő sugára
Néma sírhalmára süt.
Kisfaludy Károly.