Rege, a’ Magyar Előidőből.
1.
Mátyás Király, kivel a’ sors
A’ csudálat’ ponttyáig
Űzte viszszás játékait, –
Bölcsőjétől sírjáig,
A’ különös eseteknek
Mindég nagy kedvellője
Volt éltében; sőt gyakorta
Maga is volt szerzője:
Hogy népe köztt sokat jára,
A’ híreknek hallására
Ejtett elmés szavai,
Sok történet’ magvai.
2.
Egykor is, hogy Pokynál
*Nem azonosítható személy; a családnak több élő tagja is ismert Mátyás idején.
volt,
’S annak szomszédságában
Egy hitszegés’ története
Forgott a’ hír’ szájában,
A’ Királynak véleménye,
Mellyet nyilván kimondott,
Lön ingere a’ boszszúnak,
Melly azt nyomban érte ott.
A’ szomorú történetet,
’S azt, miképpen büntettetett,
Ki hitet és szót szege,
Így beszélli a’ Rege:
3.
A’ vidékben, hol a’ nádas,
Vad lúddal és réczével
Népes Marczal a’ Rábába
Foly iszapos vizével,
Két faluban, melly egymásnak
Harangjait hallhatá,
Két udvarban, melly egymásnak
Házfedelét láthatá,
Két szép Leány virágozott,
Kik két nemre elágozott
Unokáji valának
A híres
Dancs Józsának.
*A szövegbeli történelmi nemesi családoknak közelebbről nem azonosítható, fiktív tagjai (a későbbi nevek is).
4.
Egygyik a’ szép szőke Janka,
Leánya Dancs Annának
Bús Lázártól. Annya meghalt;
Csak Attya élt Jankának.
Másik a’ szép barna Berta,
Dancs Mihálynak magzattya,
’S testvér-huga Dancs Gábornak. –
Ennek is még élt Attya.
Gábor, Mátyás’ udvarában,
Az Apródok’ pályájában
Vágyott egész erővel,
Hőssé lenni idővel.
5.
Lázár ’s Mihály, a’ két Sógor,
Rossz szomszédok valának,
Minthogy egymás ellen régen
Terhes pörben állának
A’ Fiág a’ Leányágot
Vágyván örökségéből
Kiforgatni, kihalt a’ két
Ellenfélnek mellyéből
A’ barátság’ szent érzelme,
Úgy, hogy bennek szív és elme
Gyűlölséget forrala,
’S epét, mérget hint vala.
6.
Fájt Jankának! fájt Bertának!
Hogy a’ harag Attyokat
Így választván, tiltva nékik,
Szíves indúlattyokat
Egymás eránt táplálniok
Gyakor egygyütt-létekben;
Holott inkább öszvehangzó
Rokon érzeménnyekben
Gyökerezett barátságok,
Mint unoka-rokonságok’
Tág kötelességében,
Vagy szülőjök’ vérében. –
7.
A’ két Szüznek azon korban
Álla éppen élete,
Mellyben már mind kifeselve
’S nyílva a’ szív’ érzete;
’S mint a’ pompás tűz-liliom,
Kivánatot szív ’s gerjeszt,
’S maga körűl szívlángokat
Támaszt, éleszt és terjeszt;
Mikor a’ szív’ érzelmei,
’S az elmének képzelmei
Részvét utánn esengnek,
’S reményekben merengnek.
8.
A’ két szomszéd falu alatt,
Hol egy setét berekben,
A’ két határ ketté hasadtt
Keresztjeles tölgyekben;
Mellyek közűl itt ott egynek,
Töviskosár’ képében,
Évek olta gólyafészek
Ült agg száraz fejében, –
Ott szoktak ők találkozni,
És titkosan barátkozni,
Átkozván az attyokat
Keseríttő okokat.
9.
Mikor imígy háborogtak
A’ haragos Öregek,
’S leányaik bánattyokban
Ezért szinte betegek;
Ím! haza tért Lébenyinek,
Ki multt őszben meghala,
Örökösse, Miksa Úrfi.
Ez oskolát jár vala
Szent Antalnak hazájában,
A’ tudákos Páduában.
Annya haza sürgette,
Hogy férjét eltemette.
10.
Miksa Úrfí korcs fajzattya
Volt egy magyar Atyának,
’S egy a’ Lajtán túl született
Német szavú Anyának.
Páduában életének
Nem annyira tudomány
Volt a’ tárgya, mint mulatság,
És szép Aszszony, vagy Leány.
Annyának vak szeretete,
’S részrehajló itélete
Csudát láta fijában,
A’ kigyalúltt Miksában.
11.
„Fiam! (mondá) ha sorsodat,
’S kimíveltt személyedet
Megitélem, érdemesnek
Tarthatlak én tégedet
A’ legfényesb szerencsére;
Megesmerem jusodat,
Száz Szűz közűl választhatnod
A’ te életpárodat;
De Apád azt hagyta néked,
Hogy jövendő feleséged
Csak két Szűznek egygyike
Legyen, – akármellyike.”
12.
„Tiszteld ’s becsüld akarattyát!
Választása jó és bölcs:
Ezer közűl sem válhatna
Szebb ’s jobb Aszszony, ’s több erkölcs.
Ha Pádua el nem nyelte
A’ multt idő’ emlékét,
Esmérheted Jankát, Bertát,
’S Nemzetségét, ’s értékét? –
Testi, lelki kellemeik,
Ritka szép ’s jó erkölcseik,
Most, hogy már kifejlének,
Csudák Rába’ menttének.”
13.
„Janka szőke; Berta barna;
De a’ maga nemében
Egygyik olly szép, mint a’ másik,
Lelkében és testében.
Egygyiknek mint a’ másiknak
Jeles az ő birtoka;
Rajtok kapni a’ Nőszőnek,
Ez egygyel még több oka:
Esmérkedgy-meg újra velek.
Jóvolttokról megfelelek.”
Miksa elment Bertához;
És Bertától Jankához.
14.
Megúnván az Olasz népnek
Barna tüzes Szépeit,
Most a’ szőke, szelíd Janka
Bájolá-meg kénnyeit.
’S harmadszori ott létében
Keble úgy fellobbana,
Hogy lángjától hajtott ajka
Illy szavakra pattana:
„Égnek remek alkotmánnya!
Nemed’ legszebb ragyogvánnya!
Szeret ’s imád érzelmem; –
Szíved ’s kezed kérelmem!”
15.
„Szerettem én többszer is már,
Itt, ott éltem’ folytában;
Mert a’ Szép ’s Jó vonzó erőt,
És ingert rejt magában;
De, mint néked, úgy szívem még
Senkinek sem hódola;
Mint értted, úgy kebelem még
Senkiért sem lángola.
Fogadd méltó figyelemmel,
És boldogítsd kegyelemmel
Szíves hódolásomat!
Hív és örök lángomat!”
16.
Meglepé ez agyát keblét
A’ szerelmes Jankának,
’S bizonyosnak tartván ebben
Egygyezését Attyának, –
E’ kötésben szerencsét is
Igérvén Ő magának,
Vakmerőn megajánlotta
Szivét, kezét Miksának.
„Bár (mondá) nem esmérjük, még
Egymást úgy, mint volna szükség
Egy életsors-vetésre, –
Rá állok a’ kötésre.”
17.
„Váltsunk gyürűt! de titokban
Maradgyon eljegyzésünk! –
Ma Húshagyó; – Pünkösdhetfén
Legyen öszvekelésünk.
Megvallom, hogy szerettelek
Gyermek esztendeinkben;
De azolta – változhattunk
Okosb értelmeinkben.
Pünkösd’ napján megsugallya
A’ Szent Lélek; ’s vagy javallya
Egybe köttetésünket;
Vagy – elszakaszt bennünket.”
18.
„Addig minden ellenkező
Gerjedelem kitörhet,
Melly két öszvekötött szívet
Utóbb talán gyötörhet.
Addig minden akadályok
Vagy gyűlnek, vagy hárulnak.
Csalfák azok, kik magoknál
Jobbat, szebbet árulnak.
Husvétig jól meggondollyuk;
Akkor tovább ne titkollyuk:
Husvét nyilván eljegyzőnk;
*Húsvét nyilvános eljegyzésünk.
’S Pünkösdhetfén menyegzőnk.”
19.
Örvendezve ’s könnyen hajlott
Miksa Úrfi mindenre,
És Jankának hív szerelmet
Eskütt a’ nagy Istenre.
Eljött Husvét; ’s akkor Miksa
Több rokonnal ’s Annyával
Jelenvén-meg Bús Lázárnál
Kiáltó nagy pompával, –
Miksa büszke reményekkel,
Janka forró érzelmekkel
Nyilván kezet fogának,
’S jegygyürűket váltának.
20.
Husvét utánn az Országnak
Legfőbb törvényszékében
Végitélet hozattatott
Dancs Mihálynak pörében:
A’ Fiág lett nyertes benne
Janka’ veszteségével.
A’ boldog nem sokat gondolt
Veszett örökségével:
„Isten adta (mond) ’s elvette;
Gazdag férjet ád helyette.
Jól intézte eleve; –
Legyen áldott szent neve!”
21.
De hajh! másként volt megírva
A’ Sors’ örök könyvében! –
A’ csapások egymást érték
A’ pör’ veszteségében:
Lázárt e’ hír úgy megsujtá
Lelkében és testében,
Hogy szörnyet halt mértéktelen
Haragjában, mérgében.
Janka szíve’ fájdalmában
Majd nem társa halálában
Szélütötte Attyának
Rózsáji elhalának.
22.
E’ halál, – de jobban oka,
Nagy részvétre indíttá
Az egész tájt; még Dancsot is
Egy két könyre lágyíttá.
Nagy sereggel kísértetett
A’ Halott a’ kriptába,
Ott rá váró Hitvesének
Setét, hideg lakjába.
A’ mély gyászba merűltt helyen
Csak Dancs Mihály nem volt jelen;
’S Miksa, kinek gyötrelem
Most az eskütt szerelem.
23.
Mint a’ kertnek lilioma,
Melly virágzó pompában
Fellövellve, ’s kebeltárva
Áll a’ tavasz’ langyában,
Megkapatván a’ mord éjszak’
Fagyló lehelletétől,
Sáppad, sorvad és lekonyúl
E’ csapásnak mérgétől:
Janka úgy lön megragadva,
Elcsüggedve és hervadva,
Bút táplálva keblébe’,
Merűlt jövendőjébe.
24.
Sem kérlelő édes szava
Kedves Barátnéjának,
Sem Dancs’ szíves ajánlása,
Hogy nézze Őt’ attyának,
Fel nem tudá derítteni
Bús elméje’ képzelmét,
’S jövendője’ hijányitól
Igen képes félelmét:
Mert azt méltán fájlalhatta,
Hogy őt meg sem látogatta
Miksa ezen bajában,
Közel szomszédságában.
25.
Mikor Janka emésztetvén
Szemlátomást a’ bútól,
’S az ártatlan szív és elme,
Távol minden gyanútól,
Tünődve, mi tartóztattya
Illy sokáig Jegyesét,
Napról napra sohajtozva
Várta sorsa’ felesét, –
Gergely’ napján Miksa helyett,
Kinek Janka már nem kellett,
Mihelyt java elveszett, –
Íme’ levél érkezett:
26.
„A’ kemény sors megemésztvén
Sok földi jót közöttünk,
Sok remény kihunyt a’ frigyből,
Mellyet vakon kötöttünk.
Várjunk hát még! míg reményink
Talán ismét újulnak.
Csalfák, (mondád) kik magoknál
Többet, jobbat árulnak.
De – hogy talán kárt okozó
Ne legyen az adott ’s vett szó, –
Szabadíttsuk kezünket,
’S váltsuk viszsza gyürűnket!”
27.
Ezen nem vártt, és lemondó
Levelére Miksának,
Törve, zúzva lön élete
Az elszörnyedtt Jankának.
Zsibbadozva némán nyujtá
A’ hit- ’s eskü-szegőnek
Szív-zálogát, az elbámultt
Jámbor levélvivőnek:
„Most tudom, mit kellett tennem;
(Mondá ez) de – innom, ennem
Ő ád. – Ne hánd! – nem nagy baj:
Az én Uram – nem jó faj.”
28.
De az egymást nyomban érő
Nehéz ’s ollyan csapások,
Mellyek alatt a’ szíveknek
Tovább verni vágyások
Méltán szünhet, – Janka’ szívét
Annyira elütötték,
Hogy szegényt, még Pünkösd előtt,
Már halálba döntötték.
’S a’ helyett, hogy Pünkösdhetfén
Boldogulna, merenghetvén
Érzelminek árjába, –
Letevék a’ kriptába.
29.
Jelen volt a’ temetésén
Gyilkossá is éltének,
Ki bús szavak által színlett
Fájdalmával szivének
Elhitette a’ világot,
Hogy javának ’s attyának
Vesztesége okozta csak
Kora végét Jankának.
’S csalfa, sovár érzelmekkel,
Méz-szavakkal ’s figyelmekkel,
Hódol vala Bertának,
Jobban – gazdagságának.
30.
Megjelentvén az Annyának
Vonzódását Bertához,
Megdöbbent az, ’s pirongatva
Imígy szólla fijához:
„Ember! reszkess, csúfot űzni
Nemem’ gyengeségével!
A’ Természet és Igazság
Nem nézi azt békével.
Janka immár áldozattya
Negédednek. Kárhoztattya
Berta, tudom, tettedet,
’S útál – méltán tégedet.”
31.
De még ez nem rettenté-el
Miksa Úrfit. Vakmerőn
Ment Bertához, vélvén, kifog
A’ leányi lágy erőn.
Berta éppen jó rokonnyát,
’S barátnéját síratta;
A’ kesergőt Miksa még is
Tüzesen megtámadta:
„Berta! (mondá) vétettem én,
Mikor engedelmeskedvén
Anyám’ kivánságának,
Kezet adtam Jankának.”
32.
„De a’ sors tán megsajnálta
Szerencsétlenségemet,
Nem reménylett halálával
Oldozván-fel szívemet:
Mert bár férje volnék is most,
Csak Te birnál engemet. –
Fogadgy-fel hát kegyelmedbe!
És boldogítsd éltemet! –
Nemed’ dicső ragyogvánnya!
Boldogságom’ szivárványa!
Neked hódol szerelmem; –
Szíved ’s kezed kérelmem!”
33.
„Utálatos Hitszegő te!
’S te mersz imígy beszéllni?
(Felelt Berta bús haraggal)
Te mersz még ott reméllni,
Hol esmervén kárhozatos,
Undok, gonosz tettedet,
Méltán útál, gyűlöl, ’s megvet
Minden jobb szív tégedet ? –
Eredgy! ’s keresd feleséged’,
Hol senki nem esmer téged’;
’S ott is akadgy majd szívre,
Mint te jóra, és hívre!
34 .
Elment Miksa, és kaczagva
Ezt gondolá magában:
„Várj csak Leány! megbánod ezt!
Majd, ha kebled’ lángjában
Veszni kezdesz énérettem,
’S én majd azzal fizetek,
Hogy erántad – száraz, gyötrő
Hidegséget tettetek. –
A’ hol, ’s kinek meghódoltam,
Eddig mindég győztes voltam.
’S hogy téged megnyerjelek,
Elég az, – hogy kértelek.”
35.
Pokra jött most Mátyás Király, –
Hová járni szeretett,
Mert ott szíve szerint való
Életkedvet lelhetett;
’S ez alacsony hitszegésnek
Hallván rút történetét,
’S kárhoztatván Lébenyinek
Undok cselekedetét,
Szivének nagy érzeménnyét,
’S eszének bölcs véleménnyét
Így mondá-ki Pokynak,
’S többi baráttyainak:
36.
„Szivárulás! – bár írtt törvény
Azt nyilván nem fenyítti,
’S bár az embert gyarlósága
Könnyen bele kerítti,
Mindég vétek; – ’s bár jutalom
Azt nyomban nem követi,
Előbb utóbb a’ természet
’S igazság megbűnteti.
Szeg szeget üt; kéz kezet mos;
’S ha valahol igazságos
A’ kölcsön’ megvétele,
Hát itt annak a’ helye.”
37.
A’ Királynak itéletét
Figyelemmel hallgatta
Gábor Úrfi, ki Jankáért
Titkon könnyét hullatta;
’S elméjében fellobanó
Boszszús gondolattyának
Ingerei legott erős
Tökélletté válának.
’S szabadságért az Attyához
Könyörgést tett Királlyához:
„Eredgy! (mondá a’ Király)
De vérontva ne birálly!”
38.
„Sejtem búdat, keservedet
Titkon hulló könnyedből;
Sejtem méltó haragodat
Tűzszikrázó szemedből; –
Becsűlöm én érzelmedet, –
Sajnálom is én búdat;
’S a’ hitszegőt kárhoztatom, –
De mérsékeld boszszúdat! –
Nem bánom, ha megijeszted.
Tovább ne! – ha éltét veszted;
Nem ment-ki a’ szívörvény; –
Gyilkosnak tart a’ törvény.”
39.
Elment Gábor, kételkedve,
Mit tegyen, mit ne tegyen?
Hogy Lébenyit megbűntesse,
’S maga bűnös ne legyen.
Két érzelem tölté keblét:
Egygyik Jankát fájlalá;
Másik őtet a’ hitszegőn
Boszszút állni furdalá.
’S öszveülve tanácskozott
Vele öszvevállalkozott
Kedves testvérhugával,
A’ bús, bossszús Bertával.
40.
De végzések titok maradt:
Még magának Attyoknak
Sem hagyák ők gyaníttani
Szeszét gondolattyoknak.
Három nap és három éj múlt;
Akkor Berta Miksának
Egy levelet írt és küldött,
Mellyben kivánságának,
Magát jobban meggondolván,
A’ büszke szűz meghódolván,
Csak egy volt feltétele;
De – szóllyon a’ levele:
41.
„Csudálatos gerjedelmek’
Forrása az emberszív;
(Írá Berta) a’ leányszív
Különösen csuda mív:
Szeret, – és nem tudgya okát; –
Gyűlöl – és nem tudgya, mért?
Ma útállya, a’ mit tegnap
Szívszakadva kivánt ’s kért; –
’S a’ mit tegnap úgy gyűlőle,
Hogy irtózva futott tőle,
Ma – változván kedvében,
Már mélyen űl szivében.”
42.
„Így jártam én veled, Miksa!
Szerettelek tégedet, –
Ámbár titkon, – ’s csak Jankának
Nem irígylém szívedet.
De – hogy meghalt szegény Janka,
Én utálni kezdélek, –
Mert – megbocsáss! – gyilkossának
Csak magadat nézélek.
Most azt vévén gondolóra
Hogy a’ kora halálóra
Csak reá mértt sors vala, –
Gyűlölségem meghala.”
43.
„Ha hát szavad nem volt tréfa,
’S szeretsz engem’ szívedből,
Kész vagyok most éltem’ sorsát
Elfogadni kezedből.
Ha kell: – legyen tiéd szívem,
Kezem ’s minden javaim!
Rossz nem vagyok, – és szegény sem –
Mondom, ’s vannak okaim:
Mert Atyámnak írva szava,
Hogy Jankának megnyertt java
Mind – egészen enyim lessz;
Sőt – Ő ehhez többet tesz.”
44.
„Csak egy itt még feltételem:
’S ezt attól megkivánom,
Kivel éltem’ öszvekötni
Én magamat elszánom:
Janka mindég azt mondotta:
Mindenét megoszthatná
Ő énvelem; de szerettét
Még nekem sem hagyhatná.
„Síromban sem lesz nyugalmam!
(Mondá) ott is még fájdalmam
Lesz másénak tudhatnom;
’S őt nem nekem birhatnom!”
45.
„Tudom, minek kell tartanom
E’ szavait Jankának: –
Hogy csak habja volt ez szíve’
Hullámzó lángárjának;
De lelkemet gyötörhetné
Mégis örök nyomással: –
Azért Janka’ sírja felett
Fogjunk kezet egymással.
Ha egy Leány meri tenni,
Egy férjfinak megrettenni
Rút gyávaság volna már.
Berta tehát bátran vár.”
46.
„Apám mindent magamra hágy;
Ura vagyok magamnak,
’S kényem szerint elkötője
Szívemnek és javamnak.
Előbb Janka felett magunk
Köttyük öszve szívünket;
Aztán mindgyárt Apám ’s Bátyám
Előtt váltyuk gyürűnket.
’S hogy szokatlan eljegyzésünk,
’S ezzel Jankát tisztelésünk
Szóra okot ne adgyon,
Ez magunk köztt maradgyon.”
47.
„Holnap tehát – napnyugottkor
Meglelhetsz ott engemet
A’ kápolna’ falai köztt,
Hol megnyered szívemet.
A’ kézfogást én intézem –
Sorskötésünk’ elejét;
Neked hagyom határozni
Esküvésünk’ idejét.
’S hogy ezt meg ne tudja senki,
Azért még csak azt kérem-ki:
Cseléded ne jőjjön-el; –
Csak magad jőjj sziveddel!”
48.
„Különködő, mihelyt eszes,
Szép és gazdag a’ Leány,
(Mondá Miksa) ’s a’ férjfinak
Próba-tőrt, és lépet hány.
Sokra just és kedvet adhat
A’ szépség és gazdagság,
Hogy kényinek ez a’ világ
Néha nem is elég tág. –
De kriptában kézfogásra?
Majd nem elmebódulásra
Adna nekem ez gyanút,
Ha nem látnék benne bút.”
49.
„’S olly nemes bút, mely Jankának
Örök nyugtatására
Illy vakmerő tökélletet
Mer vállalni magára. –
Nekem semmi kedvem erre! –
De vért is már hányszor kért
A’ leánykény sokra becsűltt
Szép és gazdag magáért? –
Tellyen tehát kívánsága,
Melly noha így félre vága
A’ szokottnak rendgyéből, –
Megfizeti kincséből.”
50.
És Annyának eltitkolván
A’ szándékát szorgosan,
Miksa más nap’ Bertához ment
Felöltözve csínosan.
A’ két falu között állott
A’ kápolna és sírbolt,
A’ temető’ közepében,
Hová Jankát tették volt.
Addig Miksa lóháton ment;
(Berta előbb már megjelent)
Ott lováról leszálla,
’S cselédgyétől megvála.
51.
„Eredgy! (mondá lovászszának
Az Úrfi, és borzadott,)
Eredgy! – köss-be Mihály Úrnak
Udvarában, ’s várj-be ott. –
Megálly Tiborcz! – hát ha (vélé)
Valaminn fennakadunk? –
De csak eredgy! – és nyergelly-le! –
Holnap is ott maradunk.”
Elment Tiborcz; de dörmögve ;
Mert mind a’ két ló prüszszögve
Mellette-és alatta
Magát majd kiszaggatta.
52.
Belépvén a’ temetőbe,
Miksát úgy megborzasztá
Egy rémíttő képzet, hogy őt
Léptében megakasztá.
Lovát viszszakiáltani,
Kész volt a’ szó szájában
Hanggá válni, de – megfúlt az
Öszvehurkoltt torkában.
De magát meg’ öszveszedte,
Mikor Bertát észre vette
Hoszszú fátyolleplében,
A’ kápolna’ öblében.
53.
„Nem csalt-meg hát bizodalmam!
(Mondá Berta Miksának)
Hozott Isten! – kedves Mátkám! –
Nyugalmára Jankának!
Ki eddig, – most megvallhatom –
Mindem éjfél’ tájában
Megjelent még, – ’s imígy szólla
Zúgó sohajtásában:
„Síromban sincs még nyugalmam!
Ott is tart még aggodalmam!
Szerezz békét lelkemnek!
Vedd-el kínnyát szívemnek!”
54.
„Homályos volt énelőttem
E’ szavaknak értelme;
’S annál nagyobb barátnémért
Vérző szívem’ gyötrelme.
Elmentem a’ Remetéhez,
’S Jankának mind szerelmét
Elbeszéllvén volttaképpen,
Mind szívének sérelmét,
Kérdém tőle, mit tehetnék,
Hogy nyugalmat szerezhetnék
Békételen lelkének?
’S véget tévelygésének? –”
55.
„Vállald által szíve kínnyát!
Az az Miksa’ szerelmét!
Csudálom, hogy meg nem fogtad
Szava’ könnyű értelmét?”
„Így felelt az ezüsthajú,
És szakállú Remete,
Kinek közel egy századra
Terjed immár élete.
’S jól találta: mert feltétem,
Hogy kezedhez kötöm létem’,
Minden boszszút elolta:
Nem jelent-meg azolta.”
56.
Hűledezett Miksa Úrfi.
A’ félelem’ görcsei
Gyötörvén őt, jéggé váltak
Szemeinek tüzei.
’S ha ezt előbb tudgya vala,
Nincsen leány, kiért ő, –
A’ lelkének esmérete
Által vádoltt hitszegő, –
Vágyván magáévá tenni,
Kriptába mert volna menni,
Hol vétkének fertelme,
Neki méltó gyötrelme.
57.
De most, – részint a’ gyalázat,
Melly fejére hárulna,
Ha még gyáva félelmében
Most is viszszavonulna,
’S meggyőzné őt bátorsága
Egy gyenge szűz’ keblének; –
Részint, hogy a’ miket hallott,
Biztatóji levének, –
Bár reszketve félelmében,
Erőt veve szégyenében,
A’ kriptába lemenni,
’S így – ’s ott Bertát megvenni.
58.
„Ne félly ember! (mondá Berta)
Ott, a’ hová most megyünk,
Csak most valék; lámpást gyújték,
Hogy – setétben ne legyünk.
Ne félly, a’ sírboltba menni,
Hová a’ szív tétetett,
Ki tégedet, bár hitetlent,
Haláláig szeretett! –”
’S karon fogva vezetvén őt,
A’ mindegyre még remegőt,
Lementek a’ kriptába,
A’ halál’ csontházába.
59.
Elborzadott, elhalt Miksa,
Látván keresztfedelét
A’ legújjabb koporsónak, –
Az ő gonosz tételét.
Százszorozván ijedelmét
A’ mécs’ komor világa,
Elzsíbbasztá érzékeit
Az enyészet’ országa. –
Berta komoly ábrázattal,
’S fúladozó mély hangzattal
Most szivét megnyitotta,
’S e’ szavakat mondotta:
60.
„Hív szerelmed’ áldozattya!
’S életemnek siralma,
Míg nem tudom, hogy megtére
Lelked’ örök nyugalma! –
Itt barátnéd, – és gyilkosod
Kezet fogni feletted.
Míg szíved vert, – véred forrott,
Mind a’ kettőt szeretted.
Szövetségünk kínodból kelt! –
Kínszeríttlek: adgy szót, vagy jelt!
Nem bántya-e lelkedet?
’S örök békességedet? –”
61.
Erre, mintha felébredne
A’ halálnak nyugalma,
Mint egy gyúló kandallónak
Felzudúló fuvalma,
A’ koporsó’ belsejéből
Úgy suhított ki-felé
Egy bús, kínos fohászkodás. –
Miksát ez megemelé,
Hogy az ajtó felé vonúlt,
’S ölni készen – már hozzá nyúlt; –
De, hogy zárva találta,
Igaz Istent! kiálta.
62.
Most rémíttő dördülettel
A’ koporsó’ fedele
Ketté vála, ’s mint az ősznek
Száraz, könnyű levele,
Jobbra, balra oda hullott.
Szél zúgott a’ Kriptában; –
És a’ fejér, sáppadtt Halott
Felült hideg ágyában.
’S mint egy mélység’ üregéből,
Úgy zúgott-fel kebeléből
Fájdalmának hangzattya,
Válaszoló szózattya:
63.
„Ki szívemnek vérforrását
Örök lángra gyújtotta,
’S hív lángomat elárulván,
Éltem’ sírba ontotta,
’S neked is, nem szíved, – hanem
Csupán javad utánn áll, –
Nem lesz tiéd; – ’s köszönd: mert te
Boldogabb léssz nálamnál.
Ha késik is az Igazság,
Előbb, utóbb éltekbe vág
A’ hiteket szegőknek, –
Esküjöket törőknek.”
64.
„Az enyim Ő! – ’s hét nap mulva,
Szenvedésim’ dijjába,
Mellém fekszik a’ halálnak
Hideg, setét ágyába;
Egy mentheti: ha megbánván
Gonosz cselekedetét,
Szerzetbe lép, ’s ott Istennek
Áldozza-fel életét. –
A’ hív szívnek árulóját,
’S ezzel élte’ gyilkolóját
A’ Természet vádollya,
’S érdem szerint torollya.”
65.
Előbb, hogy sem válaszszát így
Kimondotta a’ Halott,
Miksa Úrfi ijedtében
Öszverogyva fekütt ott.
Szíve ’s lelke képtelen volt,
Meggyőzhetni félelmét,
’S elfojtá ez érzékeit, –
’S megzavarta értelmét.
Látván Berta, mi történt ott,
Elszörnyedve haza futott.
Tiborczot ott szemlélte;
’S mi történt, elbeszéllte.
66.
„Siess (mondá) Urad utánn! –
Mert különben szörnyet hal. –
Én rajta nem segíthettem. –
Vigy több embert magaddal.
A’ sírboltban voltunk egygyütt –
A’ Halott megszóllamlott,
’S bűnös Urad, – elszörnyedve –
Most ájulva fekszik ott.
Én még annyi erőt vettem,
Hogy lábamon eljöhettem.
Hordd sietve magadat!
’S éleszd-fel az Uradat!”
67.
Tiborcz a’ zártt kápolnának
Ajtajában lelé még
Miksa Urfit; – de nem volt benn
Semmi életjelenség.
Hoszszas húzás-vonás utánn
Egy szekérre tétetett,
’S mint egy halott az Annyához
Lébenybe úgy vitetett.
Ott megnyerte még életét;
De értelmét ’s eszméletét
Rút tettének árába,
Ott hagyá a’ kriptába’.
68.
Híre futván a’ vidékben
Szerencsétlenségének,
A’ Király is meghallotta
Hirét történetének;
’S abból, a’ mit erről tudott,
Felvillanván gyanúja,
Azt gondolta: „ez bizonnyal
Dancs Gábornak boszszúja!”
’S egykor, mikor őt kérdőre
Vévén, tettét már előre
Kegygyel megbocsátotta,
Dancs Gábor ezt vallotta:
69.
„Janka, ámbár vérrokonom,
Szerelme volt szivemnek; –
Egygyetlenegy kivánsága,
’S boldogsága éltemnek.
Értette Ő érzelmemet,
’S engem viszont szeretett;
De hajh! törvény szerint enyim
Ő soha sem lehetett! –
Töprenkedtem, gondolkodtam,
És a’ sorsra boszszonkodtam:
Mért vérem? azt gondolám;
De lángomat titkolám.”
70.
„Annál inkább, minthogy Apám
Haragban volt Attyával.
De végzek én ez eránt majd,
Gondolám, a’ Pápával.
Könyörgök majd a’ Püspöknek:
Írjon érttem Rómába.
Egy kápolnát építtetvén
Rokonságom’ árába
Enged ő majd szándékomnak;
’S elvégezvén Királyomnak
Udvarában pályámat,
Párúl veszem Jankámat.”
71.
„Haza térvén most Lébenyi,
Tudod, Uram mit tett ő?
Mint csalta, mint gyalázta-meg
Húgomat a’ hitszegő? –
Fájt nekem ez! – ’s mikor legott
Testvéremre Bertára
Esett vágygya, – ’s nem annyira
Magára, mint javára;
Ez bennünk új boszszút gyújtott;
És boszszúnknak módot nyújtott.
Berta magát megadá,
’S a’ Betyárt elfogadá.”
72.
Itten mindent elbeszéllvén,
A’ mi történt Miksával,
Megvallá: hogy egygyet értve
Tett ő mindent Bertával.
„Megvallom még (mondá végre)
Azt is, Uram Királyom! –
A’ Betyárnak kicsiny szivét,
Lelkét most is csudálom: –
A’ Halottat én játszottam;
Janka helyett én szóllottam.
Akartam, megréműllyön;
De nem, – hogy megőrűllyön.”
73.
„A’ kriptából az ölemben
Vittem fel az életlent;
Élesztettem; de nem használt;
’S ott hagytam a’ lelketlent.
Él-ugyan még ; de örökre
Megbódula eszében;
’S ha leányt lát, vagy Barátot,
Reszket egész testében.
Jankát egész világ bánnya;
De Lébenyit most se szánnya; –
Isten’ büntetésének
Tartya vesztét eszének.”
74.
„A’ Hitszegő megérdemlé,
(Imígy szóllott a’ Király)
Hogy bűnhödgyék. ’S te neked Dancs,
Hogy tettéért boszszút álly,
Igazod van énelőttem.
De meghagyd a’ világot
Vak hitében, hadd lásson itt
Bűntető Igazságot. –
Ha olly kevés volt az esze,
Nem nagy kár, hogy oda vesze:
A’ férjfiban fertelem
Az ájuló félelem.”
75.
„Lássad Ifjú! mi a’ sorsa
A’ föld’ gyarló porának? –
Mennyit bízhat bírtokába
Valója fő javának? –
A’ Szív, Lélek és Bátorság
Az életnek veleje;
Jóság, Hívség és Igazság
A’ velőnek ereje.
Mikor a’ sors csapkod ’s ijeszt,
A’ Gyáva fél, észt ’s szívet veszt;
Az Erős tűr, és megáll,
És a’ sorssal szembe száll.
76.
Lébenyinek soha sem jött
Többé világ agyába:
A’ Halottat látá, hallá,
A’ hol járt ’s ült, magába.
Berta őtet megsajnálván,
’S vélvén, orvosszere lesz,
Ha mindenről, a’ mi történt,
Néki majd hív vallást tesz;
Egykor hozzá indúl vala;
A’ jó szándék’ diadala
Vert irgalmas szivében,
És biztatta menttében.
77.
’S a’ mint általkelt a’ Rábán,
Történetből ott lelé
Miksát, a’ ki csüggő fővel,
Tébolygva jött öfelé,
Miksa Berta’ látására
Annyira elszörnyedtt ott
Hogy érzéki elzsibbadván
A’ Rábába hanyatlott.
’S bár elég volt segítsége,
Éltének ott ’s így lön vége. –
És hitszegés akkor ’s ott,
Sokáig nem hallatott.
Kisfaludy Sándor.
