1.
A’ ki művészpályát óhajt, tövisit ne tekintse,
Bátran törjön elő ’s tünnek az éji ködök.
Síkos az út ’s meredek, szük az élet, szökni tanulj; mert
Gyors az idő, megelőz: ’s hasztalan áldozatod.
2.
A’ késő szerelem kétes láng, téli virágként
Védő kézre szorúl, ’s fázik az a’ ki szedi.
3.
Zúg, morog a’ zivatar, zajog a’ zord éjszaki szélvész;
Néz a’ lyánka, remeg, ’s félve karomba omol.
Vívjatok égi tüzek! nem retteg tőletek a’ hív,
Sőt vadon árjaitok partra segítik utóbb!
Így szólék; azalatt kiderűl, a’ lyánka elillan:
Fény lepi a’ berket, szívemet éji vihar.
4.
A’ tudományt szereted, hírt lángolsz általa nyerni?
Kis jutalom, nagy erő, annak alapja; vigyázz!
5.
Kis dolog is gyakran nagy czélt okoz a’ sokaságnál,
Mellyet utóbb tetté érlel az eggyes erő.
Kezdeni többnek kell; de valódira hatni csak egy tud,
Ebbe vegyűl a’ sok, ’s általa mindenik él.
6.
A’ boldog szerelem hallgat, ’s titkon szedi bérét;
Szép szavak’ árjai közt néma halálra siet.
7.
Ah! az idő rövid; így sóhajt fel számtalan ember,
’S mint ölhesse el azt, többnyire arra ügyel;
Elme-szorultságát hány ember leplezi azzal,
Kit gőgfénye gyötör, bár feje ’s keble üres.
Gyors röptét egyedül maga érezi zsenge szerelmünk;
Mert kéjpillanatit búba meríti korán.
8.
Ah ’s oh fő nyereség a’ versben mint szerelemben;
Itt érzést jelel, ott tiszta metrumra segít.
A’ Bölcs, szót ha felejt, bátran folyamodjon ezekhez,
És ha az ah nem elég, bízza az ohra ügyét.
Büszke tudósokat is gyakran pártúl veszik, és mint
Gondolatok szöknek, a’ csuda semmi közé.
A’ lobogó Szerető, szintúgy ki szeretni megúnt már
Keblök’ ürességét általok elfedezik.
Hangúl szolgálnak bú - fájdalom - álom- örömnek,
Minden szép ’s nagy előtt, ’s félszegü versek után.
9.
Kis hang a’ szerelem, ha kiejted, milliomozva
Zengedez élted’ víg hajnali álma körűl.
10.
Kétes harczok után ez az ember’ fő nyeresége,
Hogy szük léte’ körén türni ’s felejtni tanul.
11.
A’ szerelem’ titkába nehéz béhatni; mi okból?
Távoz eszünktől, ’s vak hitre simítja szivünk’.
12.
Csendes unalmat szül mindennek többszeri nézte;
Untalan édes alak! téged’ imádni öröm.
13.
Többé nem szeretek; minek a’ sok néma vesződés?
Mit tegyek? a’ kegyes int: élni szeretni csak egy.
14.
Férjfiba’ több az erő, lágy érzés asszonyi birtok,
Ez jó szívre, amaz bátor eszére kevély.
Így külön ösvényen változnak létök’ irányi:
Míg a’ tölt erszény frígyes igára füzi.
15.
Változat’ átka alatt nyög minden földi teremtmény;
Lassu szokás egyedül ellene védpaizsunk.
16.
Milly szép ’s tiszta öröm nyájas szemeidbe tekintnem,
Menny, föld ’s önmagam is bájgyürüjökbe vegyűl;
Kéjökön életerőm gyöngéd hullámban özönlik,
Bennök halnia kész, általok élni buzog.
17.
Ámor számkivetett, még is szabadonta tilosban
Édes kínos adót lopva szed és – mosolyog.
18.
Pislog az éjjeli mécs, eszmélve tünődik az ember,
Partra miként szálljon, mint alapítsa ügyét;
Hajnalt vágy, ’s örvend a’ sejtett békesugárnak:
Feltün ez ah! ’s hidegen néma porára ragyog.
19.
Büszke Vitéz’ hamvát márvány fedi tetti jutalmul,
A’ Hív’ sírja felett dalt rebeg a’ szerelem,
’S messze időkön míg gyöngéd érzelme elárad,
Hány szobrot letipor vak diadalmi erő?
20.
Multra jövőre tekints, ha magas bért nyerni törekszel,
A’ jelen’ áldásit lágy kebel érzi maga.
21.
Törpe nagyot nem lépsz, ne erőlködj, kár az időért:
Fenn csügg a’ koszorú, nagyra nagy elme mehet.
22.
Hány ezer évek előtt irtak már a’ szerelemről,
’S mindenik annyi gyönyört bájola ’s hinte reá;
Én nem! sőt makacsúl tagadom jótéte’ malasztit.
Mert tüze’ lángjaitól reszket az életerő.
23.
Küzd az erős, de halad; gyöngébb őt lesve nyomozza,
És ha nem érheti el, régi szokásra kevély.
Az, ki akar ’s nem tud, kész mindég gunnyal itélni;
A’ tehetős hallgat, tette mutassa mit ér.
24.
Nem szólál: ’s bájos szemeidnek rabja levék már;
Szólál: hív rabod én, ’s rab magad istenülénk.
25.
Álmod az ifju meleg karjával ölelve világát,
’S a’ szent lelkesülés’ szárnyain égbe röpűl.
Tiszti bilincsben utóbb csalfénye nem önti sugárit,
Élte’ szükén küzdell a’ hideg élet után.
26.
Messze halad ki tanul, messzébb jut mézes ajakkal,
Legmesszébb ki örök görnyedezésre szokott.
27.
A’ ki sokat kíván, az többnyire csak keveset nyer,
Játszi szerencse vakon szokta eladni javát.
O ne esengj kincsért, fényes gond annak az ára;
Hogy ha szegény vagy is élsz szebb örömekre találsz.
A’ szerelem’ kelyhén ’s őszinte baráti kebelben,
Mint a’ Dúzs, ki penészlepte aranynak örűl.
Hogy ha Hivem karomon csügg ’s szép szeme rám lövi lángját
És dagadó keblén szívem is ujra hevűl,
O te szegény gazdag! számlálgasd pénzedet akkor,
Édes öröm közt én édeni bérre jutok.
28.
Tudni kivánod, mért Epigrammám’ tárgya szerelmes?
Hát maga a’ szerelem, mért epigrammi tünet?
Kisfaludy Károly.
