Felém hijába lengsz remény’ sugára!
Képes vagy é tüntetni bánatom?
A’ Vad kihez nyögésim’ szaggatom
Tiprongni vágy örök Hive’ porára.
Ha keble kő, ’s illy áldozatra vára:
Alélva bár ezt is kiállhatom;
’S gyötrelmim’ csak sirommal szánatom
Hol bízom, hajnalong nyugtom’ határa.
Veszélytül boldogság’ kedvenczi félnek,
Nem én, lángom bár hunytig vakmerő;
Igy tán e’ szív sirjában lesz nyerő.
Ő nem hall, én kiáltozom de szélnek,
Fel szirtek fel! de ők nem, ah nem élnek,
Könyezni mint dülöng e’ léterő.
