Midőn az est’ vég alkonyodtán
Egy rád mosolygó árny-alak
Gyepágyan ültöd’ andalodtán
Köszöntve int ’s feléd ballag’:
Az hív barátod’ őrlelke,
Melly rád kéjt ’s nyugtot édelge.
Midőn a’ hold’ kelő világán
Szerelmid’ álma szépedez,
’S a’ kis zanót- ’s gyászfenyvek’ ágán
Édes zizeglés rezgedez,
’S kebled sejdűlten emeleng:
Az lelkem melly körűlted leng.
Érzesz boldog merengzetedkor
Hajdanti bájvilágidon,
Mint a’ zephyr-csók kikeletkor,
Olly lágy illentést ajkidon,
’S gyertyád lobogva égdegél:
Az lelkem, oh ne kétkedjél!
Hallod, midőn éj int az égből,
’S elcsendesűl kis rejteked,
Eol-lantként a’ messzeségből
E’ frigyszót: örökké Tied!
Ah szunnyadj akkor édesdet!
Lelkem rád nyug-kéjt édesget.