Leszáll az éj. – Szegény gyalog
Vándor telt szívvel andalog;
Ballag ’s néz hol lesz nyúghelye,
De nyílt ajtóra nem lele.
„Ha szállást senki más nem ad,
Atyám’ örökje felfogad;
Hajléka nagy ’s kiterjedett,
Lakója sok ki szenvedett.
Ha nézed ösi házamat,
Szivedre csendes bája hat.
Türöd ha sorsod’ balja sért,
‘S nem érzed tűzforrtán a’ vért.
Kegy jobbja rá sátort vona,
Mellyet vihar nem bont soha;
Kék csillogó boltszőnyege’
Láttán enyész búd’ fellege.
Egy kis szobája oh be szép!
Boldog ki hűs enyhébe lép!
Szük ez, szelíd nyugalma is,
Minden bú, gond ellen paizs.
Csendét nem dúlja semmi nesz,
Bár künn özönvész dörgedez;
Fedi hó- vagy virágpalást,
’S mindennek nyujt vigasztalást.
Csókolja napfény ’s csillagok;
Felé örömmel ballagok.
Sir e’ kies hajlék’ neve:
Atyám! hivó-szavad jön e?”
A’ Vándor illy érzés között
Arany álomba költözött,
’S midőn a’ nap felvirradott,
Szegény! holtan találtatott.
Gr. Majláth János.
