Hová tekintek, új élet’ sugára
Lövell felém, ’s vidám kép leng körűl;
Ment háborútól szép földünk’ határa!
A’ békehírnek minden szív örűl,
’S kéjelgve szárnyal édes indulatja,
A’ honni ünnep boldoggá avatja.
Himzett ruhákban, hálaköny a’ szemben
Gyülöng a’ nép, ’s vig kedvre lobbadoz;
Erő ’s hév buzdulat minden tetemben,
Az ének’ zajja szerteáradoz,
’S kényét követve a’ dagadt kebelnek
Ifjú ’s pártás Szűz fürge tánczra kelnek.
A’ megtért bajnok híve’ bájkörében
A’ multnak éli kedves álmait;
Biztos remény valósul érzetében
’S édes czélokra költi lángjait,
’S a’ Hív, ki nyugtalan’ Hősére vára,
Borostyán-koszorút füz homlokára.
Tetőkön áll a’ szép hölgy, szemlobogva
Az útat kémli, keble reng ’s feszűl;
Port vág a’ ló, jön a’ férj ’s szívdobogva
Váró Szerette’ nyilt karjába dűl,
’S fellengve néz mosolygó kisdedére,
Ki nyájasan simul vasas melyére.
Aggott szülék ifjultan andalognak
Kedvelt magzatjok’ izmos karjain;
Szivök lángol ’s álél a’ boldogoknak,
Fijok’ kiállt veszélyes harczain,
Áldást rebegve rájok, a’ Hazára,
’S az elmaradtak’ szendergő porára.
Feltűn az élet víruló diszében,
És bájalakban hinti kényeit;
Ah én! csak én látom jós tűkörében
Jövendőmnek homályos képeit!
Nem adhat írt a’ béke’ szent malasztja,
Sőt agg sebem’ még inkább felszakasztja!