Már ha tudós lettél, illik tudnod mi különzi,
Őt a’ köznéptől, ’s hírre mi fűzi nevét:
Lassu menés, halvány szín, terjengő kar, izetlen
Kedv, rejtélyes szó, nyugtalan elmefutás,
Félénk nyiltszivüség, szánó mély titku mosolygás,
Gőgös alázottság, jégmelyü andalodás,
Sokratörő unalom, leverő kegy, könnyü itélet
’S édes hűledezés puszta dicséret után.
Ez még mind nem elég; házadra is illik ügyelned,
Hogy mindenki hamar lássa csudálva ki vagy?
Barna szobád’ falait pókháló lepje, ’s halálfő
Sárguljon komoran nőtelen ágyad előtt.
Régi szakállos Urak’ koszorúzott szobrai mellett
Szörnyü irószerszám asztalod’ éke legyen.
Ritka sikállt padlón elszórva heverjen irásod,
’S minden szöglet’ ürén szú egye könyveidet;
’S hogy bölcs mondását Salamonnak igazlani tessél
„Csak hiuság ’s álom mindened a’nap alatt.”
Büszke lemondással tűrd a’ lét’ annyi hijányit,
És üres erszénykét nyersz czimeredbe Dicső.
zordy.
