Vége lön a’ háborúnak; a’ szép, hű Lóra epedre várta győzelmes férjének, a’ borostyánnal koszorúzottnak visszatértét. Óránként állott a’ várfokon, lenézve a’ virágos völgyre, hol az országut versenygve a’ susogló csermellyel kanyarga keresztűl. A’ távolba szárnyaltak forró tekintetei, hogy tölt kebellel ővéit üdvezelhetné. Vigan ugrált körűle a’ kis Béla, csak hat tavasz mosolyga még e’ kellemes alakra; barna fürtjei szétfolytak vállain ’s vidám-komoly szeméből életöröm ’s gazdag reményü jövendő gyermeki nyiltsággal sugárzott felé. Harczi köntöskében, bőrsisak fején, fakard oldalán, zászlócska kezében, vitézi büszkeséggel áll Anyja elébe, hogy lássa egész készületét. „Így fogadom” mondá az ártatlan: „Atyámat, mint egy Bajnokhoz illik!” Busongó örömmel szorítá melyéhez Híve’ szeretett képmását ’s ím porfelleg emelkedik az úton, tárogató harsog ’s lovagok vágtatnak a’ vár felé. Édes kétkedésű sejtés közt siet a’ száguldók elébe, ’s a’ kapunál férjének karjai közé omol. Kiljebb nyilának a’ boldog Atyáéi az áltcsorduló első öröm után, hogy áldva ölelhesse fiát is, ki fegyverkéjét Atyjáé mellé, Anyjának lábaihoz tette le, hogy magát beljebb ’s közelebb zárhassa a’ forrón szeretett szülékhez.
Midőn a’ boldogság’ néma ömlengése, hol az egész lét’ mennyei érzete egy pillantatba vegyűl, enyhűle; a’ boldog Atya örömgyúladva kis fiát ölére vonja kérdezvén, mi végre fegyverzé így magát fel? „Ezen ünnep’ dicsőségére” viszonzá Béla „és annak jeleűl: hogy én is akarok harczolni egykor mint te jó Atyám!” E’ közben oda gyülének a’ vár’ lakosi, üdvezelni a’ viszszatérteket. Még a’ lovagok rendben álltanak, csak szemeikben ége a’ viszonlátás’ édes öröme, ’s ki kedvesét, ki szüléit kereste lángzó tekintettel.
A’ kiváncsi Béla oda áll Atyja’ zászlója elé és szelíden kérdé a’ három szin’ okait, hallgatva közelebb szorongnak a’ vár’ lakosi megérteni rég ohajtott magyarázatját. „A’ zászlónak üdélye” mond a’ várur: „a’ nemzet’ bizodalma, melly önmagát minden hadvezérben képezi ’s kétségtelenűl hisz benne, hogy Ő ott ’s csak ott lobogtatandja azt, hol a’ közjó’ igazai kivánják, hol hazai szeretet ’s polgári hüség harczolnak sergeiben ’s bajtársai elválhatlan követendik őt, ha lelkesítő fenlobogása által, győzelem- vagy halálra vezeti őket. A’ szinek’ elmés szövevénye a’ nemzeti Jelszót hirdeti. Zöld: reméllj Istenben. Veres: szeresd hazádat. Fejér: higy az ártatlanságban ’s védjed azt.
A’ kisded’ fejére áradó szülei áldás zárta bé e’ tanúsagos megfejtést, ’s vele nőtt ennek magas emléke, míg tettekkel megmutathatá, hogy az előtte felejthetlenné vála.
Ü-né, szül. F. B. N. J.
