Hogy lebukott Lajosunk legutólsó napja Mohácsnál,
A’ fénylő Nemzet sietett öltözni homályba,
’S
Hunnia sok szomorú eseteknek léve piarcza.
*Színtere.
Mint az akol, mellynek rongyolnak vitla-sövényi,
Áll pusztán, ’s menetelt szabadít a’ nyájra vadaknak:
A’ régen sok lesbenülő így lelte hazánkat.
Felrül is ellenség, alul is; hajdanta baráti,
Míg félték erejét, tagadók estére levének.
Legmérgesb fene rágta belét. Hazaföldiek által
Kell vala, a’ mit még az irígy épen hagya, veszni.
Legszörnyűbb ’s gyötrőbb halamás önszültte kezével,
Kit kegyesen méhébe viselt, elveszni anyának.
Zápolya, a’ félénk, a’ legszilajabb habok ellen,
Mellyek ez Országnak süllyesztésére dühödtek,
Vette fel a’ kényes kormányt. Bátortalan itthon
Tartani a’ gyeplüt feszesen, sürüsítve nevelte
A’ hazarontókat, kiket izgata állati ösztön,
A’ kik elég gonoszak mindent hasznokra terelni.
Künn, Szolimán alacsony lelkű szolgáit uralta;
Vékony tetszésért czudaroknak bérfizető lett,
’S régi Királyinktól gyüjtött kincsekkel az éhes
Kontyosokat tölté; ha ugyan bétöltni lehetne
Karcsu medenczébül csapatint a’ végtelen örvényt.
Ez sem elég. A’ főbb helyet is külföldinek adni
A’ haza kárával nem tartóztatta szemérem.
Gritti Lajos volt ez, Szolimán kedvelttye. Ravaszság
Ült fene lelkének gyökerén. Fajzotta Velencze,
Ádria még miüdőn diadalmink nézte kajánul.
Annya Bizantzi leány; keverék ágy fajtya; belülről
Semmi hitű. Jánost körmén pörgette dagállya,
’S tőle nyeré, fejedelmségét hogy véle megoszsza,
Minthogy minden egyéb adomány ínnyére csekély volt,
A’ csapodár idegént legfőbb kormányra emelvén.
Ellenzé Artándi Balás, Nádasdi, Czibák is,
’S több józan Magyarok. Szavokat Nádasdi fogá fel
Így szólván valamennyi helyett: „két lóra bolondság
Egy nyereg: egy koronát szintúgy két fejre veszélyes
Tenni. Hazánk törvénye szerént juttatni Velenczést
Főbb tisztségre tilos. Kisdednek rendel az Ország
Adni Gubernátort; de te meglett ’s régi Vitéz vagy,
Kérünk-kérve, ne hozz jámbor Magyaridra tirannust:
Országolly temagad míg egy csepp vér foly erünkben,
Míg karaink fegyverre valók, éltünket ajánlyuk
Éretted, ’s kardunk boszszút fog venni Mohácsért.
Így István országa tied, koronája tied leszsz,
’S megtartjuk neked azt, ’s fiaink fiaidnak izenként.”
Ekképp ők, de siker nélkül szólottanak: ellent
Áll vala a’ fátum, hogy Zápolya értne tanácsot,
’S a’ zavarok bellyére csapott haza csöndre verődnék,
Már meredeknek eredt, semmit nem szóla ezekre,
Mert valamint keze, nyelve is úgy megkötve valának,
’S dült veszedelme felé nyomorultan. – Gritti kikémle
Mindent. Tajtékzott mérgében szája, megértvén
Hogy vannak, kik elég bátrak nem hajlani hozzá.
„Várjatok, így dörgött, büszkék! csonkulni hatalmam
Vélitek általatok? ’s ti szabtok-e Gritti elejbe
Törvényt? és haragom meritek nem félni erőtlen
Párák?” ’S már magyar ellenein győztének örülvén
Páva kevélységgel mozdult Brassóba Bizantzbúl
A’ csalmás seregek közepett hánykódva. Dühében
Fujta kigyómérgét Artándira, fujta Czibákra.
Váradi Főpap emez ’s Kapitány Erdélyben. Amannak
Érdemi János iránt jelesek. Nádasdi megintve
Lévén a’ tőrrül, Jánost elhagyni javallá,
Kit tehetetlennek látván, meg kezde gyülölni,
’S pöngeni meszszünnen hallá a’ pallosok élit
Ártatlan hősök nyakain henye Zápolya pártyán.
E’ köztt a’ habzó furiák szerszáma körösleg
Bérlett gyilkosait titkon jártatta, fogyatnák
Nem hiveit. Mint ölyv, pusztított őmaga nyilván.
Artándit terhelve hamis vádakkal elejté
A’ czudar. Ekképpen minthogy nem fére Czibákhoz,
Más uttyát kerülé, hogy mennyköve csapna sebesbben,
’S a’ Főpap vesztén vérengző szándoka hiznék.
Kit megemészteni szánt, ahhoz színlette csalárdul
Lelki barátságát. Dóczit küldötte levéllel,
A’ gyilkos Dóczit, hozzá; Brassóba sietne
Jönni; hitét leköté bátor menedéket igérvén:
Volna titok, mellyet csak véle tudatni akarna. –
Ingadozott legelőbb, nem tudta nyugosztani lelkét;
„Gritti csalárd, mondá, valamint a’ tengerek árja,
Mellyeknek hátán született, neki nem hiszek. Úgyde
Dóczi Magyar; nincs mit tünekedgyem Dóczi szavának
Hinni; megyek.” Kétszáz lovagot választa magához,
Mind kitanult hiveit, ’s bizton vesztére megindult.
Nem tova Brassótul Felmérnél vont vala sátort.
Kis seregét szállatta belűl nyugovásra, kevéssel
Őmaga künn maradott a’ szellős égnek alatta
Töltni az éjt, a’ vérfürdőnek utálatos éjjét,
Melly álmát az elárultnak foglalta halálhoz.
Gritti tudott mindent. Reszketten reszkete látni
A’ véráldozatot. Jancsárit Dóczira bízta,
A’ tarlott paripás csapatot Battyányira; meghitt
Eszközi mind ketten. Valamint a’ szemfüles orvok,
(Az holdat titkolta homály) Felmérre lopództak.
Már az örök végzés táblája Czibáknak utólsó
Perczenetét mutatá; (lehetetlen előle szaladni)
Mint a’ nem félő kisded dajkája kezében,
Mélyen alutt. Amazok sebesen léptetve rohannak
A’ sátorra lövőcsőkkel. Felrémül az alvó,
Fegyver után tapogat, de ledül sebesítve inárul,
És bele szúrtt kópják hegyeit föcskendezi vére.
’S hogy táplálékát ne szalaszszák Gritti dühének,
A’ még is lehegő fejet elkonczollya nyakátul
Kardgyával Giczi, és ragadá hizlalni nadállyát. –
A’ Magyar így veszté sok erős gyámszobrait akkor!
Mint mikor a’ várnak falain rést vet ki az ágyu,
A’ lakosok rémülnek előbb, kínzatni harácscsal
Rettegvén, szabad éltöket is pórázra füzetni;
A’ pihenő fegyvert azután keseredve tüzesbben
Markollyák, ’s az omolt hízag türemére rohannak:
Így Erdély megrendül előbb ez hírre, komorrá
Lőn kiki, vélve nyakán felemeltten fényleni pallost.
A’ zápor közelít. A’ Nemzet gyüjte tanácsot,
Ez megelőzőleg szaporán indíta Szebenbül
Háborut a’ hazatipróknak. Hordozni parancslá
A’ véres kardot. Buzogott a’ Nemzet. Özönként
Gyült táborba Magyar, Székely, Szász mind fia Mársnak
Negyvenezer nyolczad nap alatt. A’ két Havaselföld
Felszólítva serény haladással külde tizezret.
Gritti, miként a’ róka, midőn veszi eszre szorultát,
Későn bánnya ravasz léptét, ’s majd sunnyog előre,
Majd oldalt majd hátra kacsong, menekedni mi módon
Tudna: azonképpen lelkével küszködik ő is.
Háta mögött elzárva az ut; Kún, Kendi előtte
És Majlát az egész táborral. Grittiben a’ vér
Menten meghidegült, merevültek tagjai, törte
A’ hideg, és ismét hévség szegzette az ágyhoz.
Álmai rettentők: csigolyáját szúrja keresztül
Kurta kigyó fulánkja; megint bika felveti szarván,
És alig ér földet, gyomrozza halálra legottan.
Ekképpen minden jelenet festette csikorgó
Lelkének szünetét közelíteni. Zápolya tőle
Meszsze; tovább Szolimán, kiktül koldulna segédet.
Még is gyors követet Szolimánhoz futtata titkon,
Tudná, milly veszedelm áradt szolgája fejére
Erdélybül ’s őtet szabadítni sietne. De Gritti
Csillaga már leszaladt; nem használt semmi tanácsa,
Sőt, valamit kitalált, mivel éltét mentse, magára,
Mint a’ kőre kilőtt vas glóbis, viszszacsapódott.
Embere kézre kerül; kinyilik szándéka. Keményen
Igy hozzá Majlát: „te pogány eb, Gritti kopója,
Élned vagy halnod tenyeremben. Semmire sem kell
Döglésed: takarodgy. Ugyan általad értse ki küldött:
Fegyverrel végzünk; jöjjön vértorba. Czibákért,
A’ jámbor Magyarért, közülünk kit orozva kiirtott,
Erdély boszszút áll, nem lesbül, nem gyilok által,
Halni fog ő nyilván, hogy vesztét lássa az ég föld.
Esküdtünk kardunk hüvelyét le nem oldani míg ő
Él, ’s valamerre szalad, zászlónkat utánna röpíttyük.
Halnia kell kegyelem nélkül, menny, mond meg Uradnak!
Igy szólott Majlát, ’s szikráztak fénnyi szemének.
A’ kétségbeesett, seregét oldalra Szebentül
Meggyes
*(Aranyosmeggyes) Erdély 13. században épült fontos várkastélya.
alá vezeté. Kapuit bézárva találta;
Alkudozik, csinyt főz, azalatt bélopni mimódon
Tudná künn rekedett seregét, és véle magát is.
Tábora csöndesedik ravaszul; tágulnak az őrök
Benn a’ víttaknál; az előbbeni félelem oszlik.
Ezt várták amazok. Jancsárit Gritti kapukra
Küldi; lovag csapatit nyomban lódíttya utánok;
Tábora béomlik, valamint tengerbe az Iszter,
’S egy vágás nélkül zászlóját tűzte piarczra.
*Csatatérre.
Míg ezek így lőnek, Majlát szólíttya Vitézit:
„Látom bajtársim! pözsög a’ vér bennetek, érzi
Sérelmét mindenki ama’ külföldi latorban,
A’ kinek ölni Magyart, mulató játéka, Királyunk
Fennségét, törvényünket nyomkodni, enyelgés.
Erdély, a’ Haza szól, zászlóink ellene vinnünk.
Még van idő ragadó körmét míg meg nem akasztya.
Ősi szabadságunk nem Gritti bitangja. Betölté
Vétkei mértékét. Mosolyogja, ha van szive, mostan
Fegyvereink élét a’ tengeri Vipera. Bátor
Férfiak, indullyunk, az igazság Istene vélünk!”
Mint a’ tüzre olajt mikor öntesz, felveti lángját:
Úgy Majlát vágyó hadait viadalra hevíté.
Késni nehéz nékik. Sebtest a’ Székelyek elsők
Meggyes alatt; fürgencz lovagok, Bernárdi Vezérek.
Elzárák szorosan, magokat fészkelni ne tudgyák
A’ Törökök. Majlát fennhangon hirdeti köztök:
Mind ki negyed nap alatt, ha Magyar (Battyányira nézett
Grittihez őt csatlá az erőszak, nem gonosz inger)
Önként általkél: mentt mindene, ’s néki bocsánat.”
Battyányit felemelte öröm, gyors szárnyai lőnek;
Átszabadult. Majlát forrón megölelte baráttyát,
És több Főmagyarok. Kérelmét Grittinek osztán
Emlegeté: „könyörög, neki is hogy lenne kegyelme
Édes magzatival szabadon takarodni Bizántzba.
Ártani hogyha talált, legyenek bántási feledve,
Ő is ajánlya, leend mindennek tőle bocsánat,
’S tábori költségül Meggyesben kincse maradgyon.”
„Nem! vala a’ felelet. Mi jöttünk éltire járni
E’ lelkes vadnak. Soha ő nem láttya Bizántzot!
Förtelmes jövevény! és nékünk tőle bocsánat?
Lelke mienk, és kincse mienk, nincs semmire jussa,
Élni tovább nem fog; hallyon! fegyverre Vitézek!”
Így az egész tábor. Kezdődik menten az ostrom.
Felszéltt a’ Székely; Havaselföld nyomta keletrül
Meggyesnek várát; a’ város már juta kézre
Nem kis erőszakkal. Majlát, Kún, Kendi elállták
Délszakon. A’ polgári sereg fenyegette nyugotrul.
Forrott a’ mérges tábor, bömböltek az ágyúk,
’S a’ falakat sujták szün nélkül. Végre leroskadt
Része. Futott minden legelőbb bétörni az ejtett
Résen üvöltéssel. Figyelem nincs tiszti parancsra.
Mint az ülőn a’ pőrölyütés, a’ kardok is akként
Pöngenek. Ordítást, de szavat nem hallani; jajtul
Harsog az ég; magasan füstös hullámok egyelgnek,
Mellyeket a’ tűzpor gerjeszt gyúladva kanóttul.
A’ bús Kontyviselők életpazarolva csatáznak
Életökért, ’s noha nincs többé győzhetni reményök,
Kétszerezik dühöket, ’s nem hal boszszúltalan eggy is.
Ők ugyan így, de haszontalanul. Már fogynak az Ozmán
Hadviselők; soraik csorbulnak; senki Vezérek.
Merre kit a’ szükség, az erő űz, arra futamlik,
’S vagy harczol vagy fegyvert nyujt, nem váltya meg éltét.
Gritti ezzen közben hadait biztatni feledvén,
Sárgultt arczával főzött szaladásra tanácsot.
És milly vágyással minapon béférni serény volt,
Most gyötrőbb gonddal Meggyestül válni kívánna.
Volna miképp, és volna hová: nincs merre; körösleg
Esküdt ellenség. Bizonyos, ha maradna, halála,
És ez melly iszonyú! Koczkára futamni javallóbb:
Így megmenni lehet. Szaporán álöltözetet vesz:
Merre sürűbb, és merre tüzesb, és merre zavartabb
A’ csata, mint ő is Magyar és hős, arra törekszik,
Két fia mellékén szédelg, nincs ellene senki.
Átsurrant csakugyan. De kit a’ sors elvet ölébül,
És gyülöl, és üldöz, kedvét kísérti hijába.
Kézbe akad. Szomorú látás! a’ büszke tirannus
Nyalka Vitézek előtt esdeklik térdein állva.
Ád sokat, és még többet igér, csak szélnek ereszszék;
Rút ’s alacsony kegyelem! nincs haszna, bilincsben
Majláthoz terelik; különös, mert Dóczit is ekkor;
A’ fürkészek emezt kivonák egy röjtök üregbül.
Grittihez így Majlát: „Méltán örök átka hazánknak!
Terhelnek szörnyű büneid: vérünkkel itattad
Lelkednek szomját. Megsérté fegyvered Erdélyt.
Czélzásod vétkesb: akarád elorozni Királyunk
Sérthetlen székét; minket faggatni csigáid
*Kínzóeszközeid.
Kínnyaival; rajtunk büszkén fitogatni hatalmad,
És ki neked bűzös, mindennek metszeni torkát.
Meghalsz! törvényünk ’s a’ bántott Nemzet akarja.”
Dóczihoz ekképpen: „Mi gonosz kísérte hazádnak
Legjelesbb Hősét idegen bérlőnek eladni,
’S a’ mi nagyobb, éltét kezeiddel venni Czibáknak?
És te, török czókot, te Magyar! Meggyesbe oroztál
Tölteni tárházát vagyoninkbul Grittinek onnan?
Vagy hogy mindenkor csügghessen kardgya nyakunkon,
Mi, Nőink, és Magzataink rettegve kerüllyük
Gritti poroszlóit: te pedig mellette kevélkedgy!
Kedvesb volt idegen nálad, mint a’ haza és mi!
Mért szült téged anyád? mért lenned kelle Magyarnak?
Vagy nem is Országunk bölcsőd: heves Afrika nemzett,
Tigris dajkálott, te kegyetlen! nem magyar aszszony,
Vér ’s nemzettagadó! tüstént veszed értté jutalmad:
Meghalsz! törvényünk ’s az elárultt Nemzet akarja.”
Igy szólott, ’s a’ vétkeseket büntette haragja
Még mielőtt látnák a’ pózslárt mérve nyakokhoz.
Padlatot a’ város síkján felemeltete Majlát;
Négyszegü korláttal bekeríté a’ sereg. Első
Gritti, ki felmászott. Az urát hív czinkosa Dóczi,
Őt, és lettének napját átkozva követte.
Elcsonkítva előbb kezeik, hogy dupla halállal
Halnának valamint annyoknak gyilkosi: elváltt
Nyakcsigolyájok erén kihörögték éltöket osztán.
Itt, és így végzék ketten gonosz éltöket eggyütt.
